2006. október. 18. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. október. 18. 17:27 Szellem

Az új vezér

A gázsók, vagyis a nem cigányok körében teljesen ismeretlen, de még roma berkekben is csak az általa verbuvált...

A gázsók, vagyis a nem cigányok körében teljesen ismeretlen, de még roma berkekben is csak az általa verbuvált népitánc-csoportjairól ismert Kállai Csabát (39 éves) a tervek szerint október 28-án Budapesten a Fradi kézilabdacsarnokában avathatják országos vajdává. Az 1998-ban vendéglátósból, az újszászi Night Life "üzemegység" tulajdonosából a település kisebbségi önkormányzatának elnökévé avanzsált újsütetű oláhvajda tavaly nyáron még a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városka közmunkásait vezényelte árokkaszálásra, amikor saját elmondása szerint neves jászsági származású, de Pesten élő cigányok - mások mellett Kállay Kis Ernő klarinétkirály, Sánta Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, Rostás Farkas György író - és idős, köztiszteletnek örvendő romák felkeresték: lenne-e ő az országos vajda. Az íratlan cigány törvényekre való hivatkozással azóta is titokban tartott létszámú és összetételű grémium megválasztotta. A beiktatási ceremónia azért is halasztódott mostanra, mert Kállai csigolyáit törte: a már megválasztott vajda - aki a HVG munkatársával újszászi otthonában beszélgetett - még idén tavasszal esett le a bakról, és azóta eladott lipicai lovai áthúzták rajta a kocsit.

HVG: Miért esett pont önre a választás?

K. Cs.: Én tényleg burokban születtem, ráadásul két foggal. A cigányok hitvilága szerint aki így jön világra, táltos vagy boszorkány, az ilyesminek messze földön híre megy. Én persze egyik sem vagyok, de születésem óta különösen odafigyelnek rám az emberek. A választáskor mindenki emlékezett: ja, a Csaba, az a táltos gyerek!

HVG: Meg ne haragudjon, de ennyi is elegendő lenne a vajdai poszttal járó megtiszteltetéshez és felelősséghez?

K. Cs.: Híre ment, hogy egypárszor sikeresen békéltettem nem helyi ügyekben. Legutóbb a fővárosi éjszakai élet ismertebb szereplői kerültek összetűzésbe becsületbeli dologban, az egyik fél felvitt Pestre, és elsimítottuk a konfliktust. Így nem folyt vér. De a tavalyi törökszentmiklósi robbantással országos hírű balhét csapó két családot is nekem sikerült megbékítenem. Talán jól tudok érvelni, és priuszom sincs.

HVG: A roma folklórral, cigány történelemmel foglalkozó szakemberek szerint a vajdák általában idős emberek, ön pedig - bár már büszkén mutatta öt hónapos unokáját - inkább a fiatalabb korosztályba tartozik. S lehet, hogy a megyében vagy Pesten már ismerik, de mi a helyzet az ország többi oláhcigánylakta településével?

K. Cs.: Akik engem ajánlottak és megválasztottak, fiatalt akartak, aki 15-20 évig vagy még tovább is betöltheti ezt a tisztséget. Van időm rá, hogy megismerjenek. A lóval foglalkozó oláhok és más cigányok országszerte tudnak rólam, mert már az őseim lovaztak. De olyasmi, ami most létrejön, még soha nem volt Magyarországon. Figyeljen ide! Személyemben az országos vajda csak a hagyományokkal és a kultúrával fog foglalkozni. Az új rendszerben minden cigánylakta településnek is volna egy-egy vajdája, akinek a feladata a nyelvtanítás, a zene- és táncoktatás, hagyományőrzés és a művészeti élet megszervezése. Ha ez nem sikerül, a cigányok kivesznek, elfelejtik az anyanyelvüket, nem mesélik gyerekeiknek a cigány meséket.

HVG: De az adatok szerint az oláhcigányság a több mint félmilliós hazai roma népesség egyharmadát teszi csak ki. Reméli, hogy a többiek is elfogadják?

K. Cs.: Először az oláhcigányok körében legyünk sikeresek, a többit majd meglátjuk.

HVG: Nem fél, hogy akadnak majd ellenlábasai? Nemrégiben hunyt el Oláh József fóti színesfém-kereskedő, aki tavaly királlyá koronáztatta magát, de valószínűleg más dúsgazdag jelentkező is akadna a posztjára.

K. Cs.: Ma már annyira elkorcsosult a hagyomány, és annyi a gazdag cigány, hogy bárki kinevezheti magát a családja vagy a települése vajdájának. Tegye, ha segít a cigány kultúrának. De ellenlábasaim főképp a cigány és nem cigány politikusok között vannak és lesznek. Ők megrémülnek, hogy elszedem tőlük az embereket, akik azontúl nem a politikával, hanem a kultúrával fognak foglalkozni. Az lesz ám a gyönyörűség! Mert politizáljon, aki akar, de ne adja el senki a cigányságot!

hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

<strong>Magyar Péter</strong> szerint a<strong> politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot</strong>. <strong>Azt mondja, nincs benne bosszúvá</strong>gy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az <strong>ezer-kétezer embert</strong>, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.