A néma H

Halász Péter Műcsarnokbeli performanszáról a hvg.hu blogjában olvashat.

"Megdöbbentően új dolgokat művelnek. (...) Legutóbbi és eddig legjobb darabjukat Pig, Child, Fire! (Disznó, gyerek, tűz!) címmel Rotterdamban mutatták be. A darabot egy bolt kirakatában játsszák, úgy, hogy a közönség a mögöttük lévő utcát is látja" - kezdte beszámolóját 1977 nyarán David Cregan a Londonban szerkesztett Plays and Players (Színdarabok és színészek) című szakmagazin hasábjain egy, az európai színházi körökben akkorra már komoly visszhangot kiváltó magyar társulatról. A meglehetős szabadsággal kezelt dramaturgia okán szinte elmesélhetetlen történetű produkciót részletesen elemző írás a saját gyártású maszkokat, a speciális kulisszákat használó színpadtechnikát és az unikális kelet-európai látásmódot is dicsérte a "brilliánsan tehetséges" társulat előadásából.

A Squat Theatre 1980-ban. Koós Anna, Sántha Ágnes, Palotai Klára, Bálint Eszter, Major Boris középen: Halász Péter, Eric Daillie, Peter Berg (Breznyik Péter), Bálint István, Buchmüller Éva alul: Major Rebecca, Halász Galus, Simon Daillie, Cora Fisher  © squattheatre.com

A Buchmüller Évából, Sántha Ágnesből, Palotai Klárából, Bálint Istvánból, Koós Annából, Breznyik Péterből, Halász Péterből és a társulati tagok négy kisgyermekéből összeálló, a nyugat-európai házfoglaló (squatter) mozgalom nyomán nevet választó társaság ezt követően sikeresen vert tanyát Amerikában. Néhány hónapos "hajléktalanság" után New Yorkban, a bohém kortárs művészvilág egyik kedvelt utcájának házában rendezkedtek be. "A kommunista hatalom által a közerkölcsöt sértőnek és politikai szempontból félreérthetőnek nyilvánított előadásuk miatt száműzték őket Budapestről. (...) A Disznó, gyerek, tűz! bűnösen veszélyes, buja és tapintatlan alkotás. Egyes pillanatai bizarrul komikusak, más mozzanatok tetoválásként vésődnek belénk" - ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe a truppot Mel Gussow a New York Times hasábjain 1977 novemberében.

Száműzetésük úgy igaz, hogy a pesti Kassák Klubban próbáló és fellépő alapító tagok (Kassák Ház Stúdió)  1972-ben A skanzen gyilkosai című ominózus darab miatt a hagyományos színházi élet partvonalára kerültek, de saját Dohány utcai lakásukban, egyfajta belső emigrációban, még négy éven keresztül tiltva-tűrt úgynevezett szobaszínházat csinálhattak. Mindezt a vájt fülű közönség, no meg a különös előadásokról Horgászok címszóval dossziét vezető elhárítás legnagyobb örömére. Végül a Galántai György nevével fémjelzett balatonboglári kápolnatárlaton elővezetett performanszuk után - amelyet a "kékfényes" Szabó László a Népszabadság hasábjain jelentett fel (HVG, 2005. március 19.) - Halászék csak odafelé érvényes kiutazási engedélyt kaptak a politikai vezetéstől. A társulat 1976-ban Franciaországba emigrált, majd Nyugat-Európa-szerte turnézott. 1979-ben például, már mint nyugati vendégcsapat, elnyerték a belgrádi BITEF színházi fesztivál nagydíját.

A darab szereplői közé tartozott "Andy Warhol, a pop-art egyik atyja, valamint a terrorizmus egyik anyjának, Ulrike Meinhofnak a szelleme. Meinhof rádión közli, hogy halála után egy másik bolygón újjászületett, megalakította a 21. Intergalaktikus Forradalmi Bizottságot, és utasításokat oszt a jelenlevőknek" - próbálta leírni az Andy Warhol utolsó szerelme című következő Squat-darab alapszituációját Maurizio Giammusso, a Corriere della Sera című olasz napilap kritikusa a társulat 1979-es itáliai vendégjátékáról beszámolva. Ezzel a darabbal a csoport végképp berobbant a világ - alternatív - élvonalába. A Village Voice New York tíz legfontosabb kulturális intézménye közé sorolta a Squat Theatre-t, a Travail Theatral című francia szakfolyóirat pedig "a színházi tér forradalmáról" értekezett velük kapcsolatban. Rainer Werner Fassbinder német rendező filmet is forgatott róluk kölni fellépésük alkalmával. Következő alkotásukat, a Mr. Dead & Mrs. Free-t a New York-i kritikusok az év legjobb új darabjának járó díjjal honorálták. A Squat Theatre kirakatszínházi időszaka 1985-ben ért véget, amikor sikereinek csúcsán a társulat feloszlott. Don Shewey, a kultikus Rolling Stone magazin kritikusa A Squat Színház és az élet művészete című tanulmányában állított emléket nekik. Azóta pedig minden valamirevaló színháztörténeti szakkönyv kitér munkásságukra. Az újabb kiadásokban, legalább egy lábjegyzet erejéig, feltehetően Halász Péter múlt hétfői műcsarnokbeli önravatalozó színpadi búcsúszeánsza is szerepelni fog.