"Író - erején felül. Ezt mi már sokan és régen valljuk Gárdonyiról" - írta Ady Endre, a Budapesti Napló 1905. december 18-ai számában. Az olykor vitriolosan, de mindig elegánsan fogalmazó poéta csak hét évvel később - igaz, akkor már a mértékadónak számító Nyugat hasábjain - követte meg idősebb pályatársát: "Most látom és tudom, hogy Gárdonyi (...) most »érkezett be«, s hogy üdvözölni őt és megkövetni nem is olyan nagy szégyen." A két értékelés közti különbség pontosan tükrözi a századelő irodalmi közízlésének Gárdonyival kapcsolatos bizonytalanságát. A pályakezdő írót "veszedelmes vetélytársaként" méltatta Mikszáth Kálmán tréfás-komolyan, 1890-ben. És Gárdonyi alig másfél évtized alatt csakugyan kora egyik legolvasottabb, legismertebb honi novellistájává és színpadi szerzőjévé nőtte ki magát az olvasók körében. Népszerűségének kézzelfogható bizonyítékaként - az Egri csillagok megírása miatt - róla nevezték el az utcát, ahol Egerben lakott; 1910-ben az Akadémia levelező tagjává választották, mindez azonban kevésnek tűnt a magas irodalom ítészei számára.

Bírálóinak - foglalja össze Z. Szalai Sándor irodalomtörténész, Gárdonyi mai monográfusa - elsősorban népies stílusa, témáinak és szemléletének ódonsága tűnt túl vidékiesnek, és szemére vetették, hogy túlságosan egyedi karaktereket rajzol. Akik viszont elismerték, épp e sajátosságokat tartották - és tartják ma is - legfőbb erényének. "Ő volt az első író, aki a parasztot mint individuumot ismerte fel" - lelkesedett például Móricz Zsigmond 1933-ban, a Pesti Napló számára írt tanulmányában. A 20. század első évtizedében fellépő "irodalmi forradalmárok" - mint Móricz, Schöpflin Aladár és utóbb Ady is - egy idő után keresni kezdték az együttműködés lehetőségét az idősebb pályatárssal, amiben bizonyára szerepet játszott Gárdonyi olvasóvonzó népszerűsége is. E törekvés eredményeként jelent meg 1912-ben Schöpflin - Gárdonyi megítélésében kissé talán megkésett fordulatot jelentő - tanulmánya. A modernebb irodalmi ízlést zászlajára tűző Nyugat irodalomkritikusa egyértelműen fogalmazott: "Az utolsó negyedszázad legnagyobb hatású magyar íróinak egyike és körülbelül a legtisztábban művész összes elbeszélő kortársai között." Ezt néhány évvel később azzal a "váteszinek" bizonyult megjegyzéssel egészítette ki a fiatalabb pályatárs, Krúdy Gyula, hogy Gárdonyiról "bizonyossággal lehet tudni, hogy könyveit azután is olvassák, amikor ő már nem lesz".

Gárdonyi egyébként maga is tisztában lehetett stílusa, konzervatív szépírói eszményei korlátaival, és szinte egész irodalmi pályáját végigkísérő írói majdnem-beérkezettségével. Ezekkel számot vetve a vele kapcsolatos kritikai fordulat idején - mint titkos naplójából kiderül - korábbi munkáihoz mérten jelentős újításokra készült. "Ma eszméltem rá - írta 1916-ban -, hogy több realizmussal kell írnom." Majd pedig hogy "egyszerre látom minden munkámnak az értékét és értéktelenségét, mint valami próbakövön". Az irodalmi modernség változó követelményeihez alkalmazkodni azonban már nem maradt elég ideje. Új eszközei, az összetettebb mondat- és regényszerkezetek talán csak az utolsó műveiben (például Szunyoghy miatyánkja) jelentek meg - vélekedett egy tanulmányában Z. Szalai.

Az Egri csillagokat mindeközben még Schöpflin is "elnézte", s említett tanulmányában, mintegy a futottak még kategóriába utalva, egyetlen mondattal intézte el a regényt, amelyen "erősen érzik Jókai és Mikszáth hatása, a történelmi színezet inkább a külsőségekhez tapad". Pedig e kritika megjelenése idején Gárdonyi már túl volt életműve javán, olyan történelmi regényekkel a háta mögött, mint A láthatatlan ember és az Isten rabjai. Tény azonban, hogy a könyv alakban először 1901-ben kiadott Egri csillagok megjelenésekor a szokásos, udvariasan lelkesnek mondható első recenziókon túl nemigen keltett különösebb szakmai figyelmet - írja a monográfus. Olyannyira, hogy sem Gárdonyi életében, sem az 1922-es halálát követő évtizedekben nem érzett rá a kritika, hogy éppen ez a könyve lesz "minden idők legismertebb és legolvasottabb" magyar regénye. E diadalmenet okait csak találgatni lehet, mert a kritika meglepő módon a mai napig szinte egyáltalán nem elemezte, vagy félmondatokkal intézte el Gárdonyinak ezt a művét. Az 1940-es években pedig több kritikus is az ifjúsági irodalom területére száműzte. "Gárdonyi Gézát mindig is az olvasói tartották meg, a közönség emelte oda, ahol áll" - összegezte a HVG-nek Z. Szalai.

Az Egri csillagok páratlan olvasói sikerét - a mintegy nyolc évtizedes iskolai kötelező olvasmányi beágyazottság mellett - részben indokolhatja, hogy már megírása előtt is széles körben ismert volt az egri diadal históriája, a történet különösen mélyen rögzült a társadalmi-kulturális emlékezetbe - hangsúlyozta Hóvári János történész A hűtlen Dobó című könyvében. A várostrom utáni években I. Ferdinánd király a Habsburg-dinasztia kedvezőbb európai megítélése érdekében olyan "sikerpropagandát" csapott Dobó István körül, hogy Magyarországon és külföldön egyaránt hősként tisztelték. Az egri diadalt követő évszázadok történetírói is rendre megemlékeztek személyéről, a köznép számára pedig énekmondók, festmények, népszínművek dolgozták fel az eseményeket. A magyar romantika legnagyobbja, Vörösmarty Mihály is hőskölteménybe foglalta Eger veszedelmének történetét.

A könyv mindenkori (közönség)sikerét mutatja, hogy a Magyarországon már eddig is számtalan kiadást megélt és összesen több mint 2,5 millió példányban elkelt regény 19 műfordítással büszkélkedhet, köztük olyan egzotikussal is, mint a vietnami. Török fordítása viszont nem ismeretes. A mű népszerűségéhez hozzájárulhatott, hogy elhagyva a leíró részeket, rövidített változatot is szerkesztettek belőle az iskolák számára. De ezeken túl: képregény- és két diafilmes változata mellett többször is átdolgozták rádiójátéknak, majd 1968-ban - Várkonyi Zoltán rendezésében - film is készült belőle. A lehetőségek új formáit mutatja Várkonyi Mátyás és Béres Attila 1997-es történelmi musicalje.

Kérdés, lehet-e egy ilyen népszerű, a 20. század irodalmi és politikai viharait is túlélt regényt ma még komoly szakmai kritikának alávetni. Hiszen a művet - Gárdonyi többi regényével ellentétben - még az első kommunista irodalmi tiltólisták 1950-es összeállításakor sem merték indexre tenni. Az irodalmi legendárium szerint azért nem, mert az Egri csillagok Ortutay Gyula, az akkori kultuszminiszter legkedvesebb olvasmánya volt - meséli a HVG-nek Katsányi Sándor, a regénnyel kapcsolatosan három évtizede elvégzett általános iskolai befogadásvizsgálat vezetője. Az egykori kutatás egyébként arra a meglepő eredményre vezetett, hogy míg a fiúk elsősorban kalandregényként, a lányok inkább szerelmes történetként olvassák az Egri csillagokat, érdeklődésüknek megfelelően nemegyszer átlapozva az érzelmes, illetve csatajeleneteket. A felmérés szerint a fiúk számára Bornemissza Gergely vagy Dobó István a kedvenc, és Hegedűs a legellenszenvesebb figura, míg a lányok értékelésében ugyanezeket a szerepeket egyértelműen Cecey Éva és Gergely, illetve Jumurdzsák tölti be. Ugyancsak e tanulmány háttéranyagából tudható, hogy a regény - bár ma már nemigen állapítható meg pontosan, de valamikor - a klebelsbergi iskolarendszer kialakításának idején, az 1920-as években vált az oktatási anyag részévé, hogy kötelező olvasmány legyen a harmincas évektől napjainkig.

Az ezredfordulón azonban - a Gereben Ferenc olvasásszociológus által vezetett reprezentatív vizsgálat eredményei szerint - Gárdonyi és vele együtt az egész klasszikus magyar irodalom kiszorulóban van az olvasmányélmények amúgy is szűkülő köréből. A magyarok által legutóbb olvasott könyvek tízes toplistáján "már csak nyomokban található magasirodalom". Amikor azonban a kutatás a kérdést úgy teszi fel, melyik a kedvenc könyve, a válaszadók elsöprő többsége - csakúgy, mint a negyven évvel ezelőtt végzett első ilyen vizsgálatkor - Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét nevezi meg.

SERF ANDRÁS