2005. március. 02. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. március. 02. 18:32 Szellem

Kinek a fiai?

1948. október 29-én "egy fiatal amerikai drámaíró" nevét ismerhette meg a budapesti közönség.

1948. október 29-én "egy fiatal amerikai drámaíró" nevét ismerhette meg a budapesti közönség. A Várkonyi Zoltán igazgatta nevezetes Paulay Ede utcai Művész (ma: Új) Színház az Édes fiaim című háromfelvonásos drámával indította magyarországi - korántsem zökkenőmentes - diadalútjára Arthur Millert. A koalíciós kormányzás felszámolásának utolsó hónapjaiban nagy ovációval fogadott színdarab rögvest ideológiai csatározások középpontjába került. Az Apáthy Imre rendezte Édes fiaimról a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) által már közvetlenül irányított orgánumok - így például a Színház-Mozi hetilap vagy a Szabadság napilap - nem mulasztották el megjegyezni, hogy a selejtes repülőgép-alkatrészekkel üzletelő és sok száz ember haláláért felelős Miller-főhős "Amerika legreakciósabb elemeiben heves ellenkezést váltott ki", s a hatóságok több helyen még a betiltásig is eljutottak.

A 89 előadást megért mű szerzőjét az MDP köreiben "burzsoá-liberális korlátoltságú társutasnak" titulálták, de Miller szemléletével akkortájt még a szociáldemokrata elkötelezettségűként ismert költő - a később a recski internálótábort megjárt, majd 1956 és 1988 között emigrációban élt -, Faludy György is elégedetlen volt. A Népszavában írt - egyébiránt dicsérő - színikritikájában azt rótta fel amerikai írótársának, igazán tudhatná, hogy a tőkésosztály - "akit a dráma főszereplője szimbolizál" - soha nem lesz öngyilkos, "nem adja át a helyét, sőt piócaként ragaszkodik előjogaihoz, míg egy másik osztály a hatalmat ki nem csavarja a kezéből".

Az említett fenntartások azonban (akkor még) eltörpültek az érdemek mellett, amit egyébiránt más, szintén kommunista orgánumok fogalmaztak meg. A későbbi népszerű humorista, Darvas Szilárd például "a rothadó kapitalizmus teljes cinizmusát és könyörtelenségét leleplező" Millerről értekezett, s mint az Nyerges András sajtótörténész kutatásaiból tudható, ennek jegyében készült az új évadra a Vígszínház is 1949 májusában. Az Egy vigéc halála címmel tervezett darab premierje azonban elmaradt. A kisebb akadály - nevezetesen, hogy a fordító, Tábori György akkor már ismét Nyugatra távozott - talán még áthidalható lett volna, az már kevésbé, hogy az évadkezdet előtt a Vígszínházat (is) államosították, és sem az épületet öröklő Magyar Néphadsereg Színházának, sem más társulatnak a repertoárjába nem fért bele az időközben egyszerűen "burzsoává" minősített drámaíró egyetlen műve sem.

hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.