"Elvist akkor még nem ismertük, a Beatles pedig még nem létezett" - idéznek egy egykori szemtanút a John F. Kennedy című bécsi kiállítás egyik tablóján. A Wien Museum április 24-éig nyitva tartó bemutatója "a világpolitika első popsztárjaként" láttatja az 1963-ban meggyilkolt amerikai elnököt, s a Kennedy-ereklyék mellett az 1961-es bécsi Kennedy-Hruscsov-csúcstalálkozóra fókuszál.

A június 2-4-e közötti hétvégén ezernél is több újságíró áramlott akkor Bécsbe - köztük főleg amerikai részről szokatlanul sok női tollforgató, tekintettel a népszerű Jacqueline Kennedyre. Elsősorban a politikusfeleségekről tudósíthattak, a férjekből ugyanis jószerével csak annyi látszott, hogy hol az amerikai, hol a szovjet nagykövetségen tűnnek el zárt ajtók mögötti tanácskozásra. Ma már tudni, némi politikai szerep azért mindkét feleségnek jutott: Jacqueline Kennedynek például Magyarországról SOS HELP feliratú névtelen levél érkezett, Nyina Hruscsovát pedig a bécsi utcán keletnémet, román rokonaik szabadságáért könyörgő emberek rohanták le.

A vendéglátó osztrákok egykori birodalmi fényüket igyekeztek ragyogtatni. Káprázott a felszín, miközben az érdemi tárgyalások kudarca szinte előre be volt programozva. A kiállítás apropóján kiadott tanulmánykötetben orosz levéltári forrásokra hivatkozva az áll, hogy a randevút Hruscsov kezdeményezte, úgy mesterkedve, hogy végül a Fehér Háztól érkezzen a meghívás, amire ő igent mondhat. Hamar kiderült, hogy a szovjet miniszterelnök és pártfőtitkár elszámította magát, amikor úgy gondolta: az új amerikai elnök olyan tapasztalatlan és erőtlen, hogy rámenős fellépéssel, a harmadik világháború rémének felidézésével rá lehet kényszeríteni, engedjen a hosszú ideje megoldhatatlannak tűnő német kérdésben.

Miközben Washington az atomkísérletek betiltását és a leszerelést akarta napirendre tűzni, Moszkva egyre eltökéltebben a jórészt általa csiholt berlini válságot kívánta rendezni Bécsben. Akkoriban az volt a szovjet terv, hogy a négy nagyhatalom kössön külön-külön békeszerződést mindkét Németországgal, Nyugat-Berlin pedig legyen szabad város, az amerikai, angol és francia katonai erők vonuljanak ki, vagy legfeljebb jelképesen maradjanak ott, de Berlin összes kapcsolatát a külvilággal a keletnémet állam ellenőrizze, amelynek területén fekszik. Kennedy azonban nem engedett, hiszen az NDK fennhatósága esetén csak idő kérdése lett volna a két városrész egyesítése.

A bécsi követségeken folyó négy- és többszemközti tárgyalásokon Hruscsov roppant offenzív volt a német kérdésben. A moszkvai jelenkori történeti archívumban őrzött iratok szerint kijelentette: ha nem tudnak megállapodni, akkor a Szovjetunió fél éven belül úgyis különbékét köt a két Németországgal, de az NDK-val mindenképpen. Ma már tudni, hogy a moszkvai külpolitika irányítói (köztük Anasztaz Mikojan miniszterelnök-helyettes és Andrej Gromiko külügyminiszter) azért tanácsolták a harcias fellépést, mert nagyon csekély valószínűséget adtak annak - mint a fejlemények bebizonyították, nem is alaptalanul -, hogy Berlin miatt az amerikaiak háborúba bonyolódnának.

Kennedyt sokkolta szovjet partnerének agresszivitása, s bár a látszat kedvéért néhány kisebb kérdésben kompromisszumra jutottak, a bécsi találkozó nyomán még jegesebbé vált a hidegháború. Július 25-ei beszédében Kennedy nukleáris háborúval riogatta riválisát, és Nyugat-Berlin megvédésére hivatkozva 3,5 milliárd dolláros pótköltségvetést préselt ki a kongresszusból. Hruscsovban pedig júliusban érett meg a döntés, amelyről augusztus 3-5-e között tájékoztatta a Varsói Szerződés országainak képviselőit Moszkvában. Az NDK-t szinte kivéreztette, hogy megalakulásától 1961 nyaráig több mint 2 millió állampolgára távozott Nyugat-Németországba, s éppen a legképzettebb munkaerők. Falat kell emelni tehát a két Berlin között - sugallták Moszkvából -, s augusztus 13-ától meg is szűnt a szabad átjárás. Különbékét azonban nem kötött a Szovjetunió az NDK-val, azaz e tekintetben a bécsi fenyegetőzésnél kicsit szelídebb volt a tett. Másfelől a szovjet pártvezér még tovább feszítette a húrt, amikor bejelentette, hogy országa újrakezdi atomkísérleteit.

A politológusok mindmáig vitatkoznak, hasznos volt-e a bécsi csúcson mutatott kölcsönös hajlíthatatlanság. Egyesek szerint igen, hiszen a szovjet keménység láttán Kennedy "lenyelte" a berlini falat, úgy fogalmazva, hogy "nem szép megoldás, de még mindig sokkal jobb a háborúnál". Hruscsov viszont nem ment el Nyugat-Berlin bekebelezéséig. Igaz, az egyoldalú békeszerződés lehetőségével Hruscsov egészen 1963 januárjáig borzolta a Nyugat idegeit, akkor mondta csak ki - méghozzá a legmegfelelőbb helyen, az NDK-t irányító Német Szocialista Egységpárt 6. kongresszusán -, hogy a kérdés elveszítette jelentőségét.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS