2006. szeptember. 27. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 27. 16:20 Pénzügyek

Felvet a kredit

A korábbinál többen és kedvezőbb feltételekkel juthatnak diákhitelhez augusztus 15-étől a felsőoktatásban tanulók közül. Egyes bankok befektetőt látnak a hitelfelvevőben.

Hitelelőnyök és megélhetési hátrányok egyaránt hozhatnak újabb ügyfeleket az idén ötéves diákhitelrendszernek. Az augusztus közepétől érvényes módosítások (lásd táblázatunkat a 108. oldalon) a rendszer részleteit ismerők számára még vonzóbbá, egyeseknél a Gyurcsány-csomag megszorításai miatt esetleg kényszerré tehetik a kölcsönfelvételt. "Az előző tanévben a több mint 340 ezer jogosult hallgató közel 30 százalékának volt diákhitele, a konstrukció 2001. évi bevezetése óta pedig a 210 ezernél több ügyfél összesen 107,3 milliárd forintot utaltatott a számlájára" - tájékoztatta a HVG-t Őri András, a Diákhitel Központ Zrt. (DK) kommunikációs igazgatója. Több mint 10 ezren már rendezték is tartozásukat. "Hallottunk például olyanról is, akit rokonsága a hitel egyösszegű kifizetésével ajándékozott meg a diplomaszerzés alkalmából" - mondta Őri.

A diákhitelnél előnyös az előtörlesztés, más hitelekkel szemben ugyanis itt nem kell büntetőkamatot fizetni, s a befizetés egyből a tőke-, nem pedig a kamattartozást csökkenti. Vonzó feltétel az is, hogy nem kell hozzá kezes, így minden jogosult hozzájuthat. Nincs hitelbírálati díj és kezelési költség sem, ráadásul a törlesztést nem azonnal, hanem csak a tanulmányok befejezése után (de legkésőbb 40 éves kortól) kell elkezdeni. Mostantól a költségtérítéses hallgatók számára akár havi 40 ezer forint is lehet a felvehető kölcsön összege (állami finanszírozású képzésen a diák döntésétől függően továbbra is csak havi 15-21-25-30 ezer forint választható).

A diákhitel viszonylag olcsónak számít (a jelenlegi, tavaly szeptember óta most harmadik alkalommal csökkentett kamat megegyezik az induláskori 9,5 százalékkal). Részben mert más, szabadon felhasználható - például a személyi - kölcsönök nagyon is drágák, teljeshiteldíj-mutatójuk a 30 százalékot is meghaladhatja. A DK nonprofit módon működteti a rendszert, a diákhitel kamata a jogszabály szerint legfeljebb 4,5 százalékponttal lehet magasabb az átlagos forrásköltségeknél. Ez fedezi a működési költségeket, illetve - mivel itt nincs fedezet - az elmaradó törlesztéseket. Őri állítása szerint azonban ez a kamatrész eddig sosem érte el a maximumot, mert nem volt rá szükség.

Szakértők mindenesetre úgy vélik: a jegybanki alapkamat várható emelkedése és ennek pénzpiacra gyakorolt hatása miatt a későbbiekben a diákhitel drágulására lehet számítani. Továbbá arra is, hogy a hitel sokaknál a következő tanévtől bevezetendő tandíj forrása lehet. A HVG által megkérdezett egyetemisták többsége egyébként megélhetésre, lakhatásra, jegyzetre, ruhára, mobiltelefonra fordítja ezt a pénzt, de sokan főleg szórakozásra, alkoholra is. Paradoxnak tűnik, de az igénylők közt 62 százalék az államilag finanszírozott hallgatók aránya. Ez feltehetően azzal magyarázható, hogy a költségtérítéses képzést vállalók jobbára tehetősebb családokból származnak.

A hallgatók körében legnépszerűbb a havi 30 ezer forintos összeg. Ha ezt öt éven át folyósították, akkor - havi bruttó 100 ezer forintos kezdő keresetet, átlagos karrierpályát és a minimális kötelező részlet fizetését feltételezve - a gazdasági helyzet alakulásától függően 18-20 évre adósítja el a diákot. A mintegy másfél milliós kölcsönre kamatostul mintegy húsz év alatt 2,4-2,7 millió forintot, a felvett összeg 1,6-1,8-szeresét kell visszafizetni. Igaz, ez még mindig kedvezőbb, mint bármely szabad felhasználású hitel, melynél az ügyfél jóval rövidebb futamidő alatt sem ússza meg a felvett összeg duplája alatt.

Talán ennek köszönhető a szokásosnál jobb fizetési fegyelem. Bár a törlesztésre kötelezettek ötöde hátralékos, ám ezek többsége mindössze egy-két havi részlettel adós, főként figyelmetlenség miatt. Ennek gyakran az volt az oka, hogy eddig már a tanulmányok befejezését követő hónaptól meg kellett kezdeni a törlesztést, külön felszólítás nélkül. Ezért sok végzős csak akkor kapott észbe, amikor már értesítést kapott hátralékáról. Külön felszólítás ezután sem lesz, de a mostantól bevezetett négy hónapos törlesztési moratórium csökkentheti a csúszások arányát. Az igazán problémás ügyfelek (akik legalább hathavi részlettel adósak, nem reagálnak a felszólításokra és a szerződés felbontására sem) aránya azonban mindössze 2-3 százalék. Az ő hitelüket az APEH adók módjára - késedelmi pótlékkal megfejelve - hajtja be.

Több kereskedelmi bank - mivel a DK csak bankszámlára tudja utalni a pénzt - pusztán technikai közreműködője a diákhitelezésnek. Ügyfélkörük bővítésének reményében azonban egymással versenyezve kedvezményes diákszámlát kínálnak a hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek. A bónuszok között például ingyenes számlavezetés, a pénzmozgásokról díjmentes sms, a számlakivonat ingyenes postázása, mobiltelefon-feltöltés, vásárlási utalvány szerepel. Pár hónapja befektetésre csábító ajánlattal is bombázzák a diákokat. A magánszemélyek tulajdonában lévő Chrono-Logika Zrt. az OTP Lakástakarék lakás-előtakarékossági programját igyekszik közvetíteni számukra, azt ajánlva, hogy a felvett hitelt vagy annak egy részét fordítsák lakástakarékra. A havonta félretett összeget ugyanis 30 százalékkal (de legfeljebb évi 72 ezer forinttal) megfejeli az állam, a kamat adómentes, és az ügyfél lakáscélú hiteléhez kedvezményes, fix kamatozású hitelt is kaphat (HVG, 2006. szeptember 9.). Érdeklődésből egyébként nincs hiány: a Sziget Fesztiválon 1700 diák regisztráltatta magát - mondta a HVG-nek Spekker Géza József, a Chrono-Logika elnöke, aki a fixlakás elnevezésű programban egy éven belül 2-5 ezer szerződés megkötését várja.

A Chrono-Logika által kínált konstrukció azonban veszíthet mostani jövedelmezőségéből, miután a diákhitel kamata rövid távon emelkedhet, a lakástakarék hozama viszont a teljes futamidőre (3-4 százalékon) rögzített. Spekker azonban - bízva a gazdaság stabilizálódásában - nem számol ilyen kedvezőtlen változásokkal. A cég egyébként honlapján szabadalmi védettség alatt állóként hirdeti termékét. Ami persze egyáltalán nem zárja ki, hogy a szabadon felhasználható diákhitelt hasonló céllal bárki a rivális Fundamenta lakástakarék-pénztárába vigye.

KOVÁCS KÁROLY

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.