2004. január. 03. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:47 Pénzügyek

Drága barátaim

Eddig a magyar Eximbank sem járt rosszul azzal, hogy 2002-ben beszállt a nagyváradi Lotus Market finanszírozásába. Ám a K&H-brókerbotránnyal is összefüggésbe hozott román plázaépítő cég jövője attól is függ, hogyan alakul a két társult tőkéscsoport, a Mudura család és a magyar Britton-cégek viszonya.

"Szó sincs arról, hogy a magyar kormány segítette volna a román vállalkozást" - mondta Bánki Frigyes, az állami Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank) vezérigazgatója a bank által 2002-ben 10,6 millió eurós kölcsönnel segített, összesen 20 millió euróból felépített nagyváradi bevásárlóközpont, a Lotus Market egyéves születésnapi partiján. Az Eximbank ugyanis nem a Lotus Market cégnek, hanem a magyar építővállalatoknak utalta át a pénzt egy-egy munkafolyamat befejezése után - érvelt Bánki. "Medgyessy Péter a barátom, de nem az üzlettársam" - utasított vissza mindenféle feltételezést Mudura, aki szerint a kölcsön nem is túl előnyös. A törlesztést úgy ütemezték ugyan, hogy már az első évben fedezze azt az üzletek (a felek által titokban tartott, de állítólag négyzetméterenként havonta 15-20 eurós) bérleti díja, de azért a bank jelzálogjogot kötött ki az egész ingatlanra, ami egyébként szokásos biztosíték.

A Lotus Market nevezetű román társaság a 2002-ben kapott kölcsönből 2003 végéig a kamatokkal és díjakkal együtt 2,5 millió eurót már visszafizetett, de a hátralévő hatéves törlesztési periódus alatt még 11,5 millióval tartozik. Ezért Mudura Sándor úgy gondolja, túl drága a mindenkori irányadó londoni kamatlábat 2 százalékponttal meghaladó kamatra kapott pénz, ami azonban Románia besorolását is figyelembe véve piaci ár. "Ha Medgyessy szerezte volna nekem ezt a hitelt, már nem lenne a barátom" - dohogott. Különösen két "tétel" fáj neki: 1 millió euró volt csak annak az ára, hogy az Eximbank társintézménye, a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. biztosította a bankot a különféle, például politikai kockázatok ellen, illetve a neves, referenciákat felmutató magyar fővállalkozó, a Betonút Rt. közreműködése - mint mondta - 600 ezer euróba került.

A román üzletember azt állítja ugyan, ebben az üzletben ő a főnök, az eddigi információkat a legnagyobb jóindulattal kezelve tűnik csak úgy, hogy pusztán tévedés áldozata lett. A 8,4 millió eurós jegyzett tőkéjű, felerészben Mudura Sándor és fia, felerészben pedig az Eximbankot és a magyar építővállalatokat felhajtó Kerék Csaba által irányított Britton-cégek tulajdonában álló Lotus Market csúnyán "belekeveredett" a K&H-brókerbotrányba. A nyomozás jelenlegi állása szerint a Britton-cégek korábbi amerikai anyjától, az offshore státusú Britton Interinvest LLC.-től kapott tőke egy részét Kulcsár Attila sikkasztotta el a K&H Equities Rt. kiemelt ügyfeleitől. A magyar törvények alapján pedig a bűncselekményből származó pénzt akkor is vissza kell fizetni, ha azt jogosan kapták, és jóhiszeműen használták fel. Éppen ezért zárolta a magyar rendőrség több olyan K&H-s ügyfél számláját, akiket eddig semmivel sem gyanúsít ugyan, de kaptak a Kulcsár által sikkasztott pénzből. Így járt például a két Mudura tulajdonában álló szolnoki Ramexa Rt. is, amelynek Kulcsár szintén adott fel tisztázatlan eredetű pénzeket, a Montrade nevű ír offshore cégtől indítva el azokat, amely a rendőrség szerint a pénzmosási lánc egyik állomása volt.

A magyar nyomozók egyelőre nem kértek segítséget a román hatóságoktól ahhoz, hogy vizsgálódhassanak a Lotus háza táján, de Mudura Sándort december elején tanúként kihallgatták az Aradi utcában. A rendőrségi találka annak apropóján jött létre, hogy Kulcsár listája szerint az idősebb Mudura is a kliense volt, de elbeszélgettek arról is, mit tud a vállalkozó a Lotus Markethez befolyt pénzek eredetéről. Annyit Mudura mindenesetre leszögezett a HVG-nek: az építkezéshez kizárólag a magyar Britton-cégcsoport utalt pénzt, az amerikai tulajdonos, a Britton Interinvest LLC., a Montrade vagy más külföldi cég soha. Nem is tehette volna - állította Mudura -, hiszen a Britton 4,2 millió eurója a Lotus Market jegyzett tőkéjének a fele, amit a szigorú román cégbírósági ellenőrzés mellett nem is lehetett volna akárhonnan átutalni.

Visszatekintve az eseményekre az idősebb Mudura most úgy látja, azért mehetett lépre, mert társai meggyőzően léptek fel. Neki például mindig úgy tűnt, hogy Kerék Csabának Kulcsár Attila "bankember" a főnöke. Kulcsár szerezte ugyanis a pénzt az építkezéshez, legalábbis ő járt el a Britton-cégek amerikai tulajdonosának a képviselőjeként. Kulcsárt egyébként - emlékezett vissza Mudura - Kerék hozta először Nagyváradra azzal az ürüggyel, hogy a bróker szaktudása jól jöhet a későbbiekben, ha a Lotus Market nagyobb cég lesz, és be akarják vezetni a tőzsdére. Kulcsár 2003 elejéig még a felügyelőbizottságában is helyet kapott.

A 22 ezer négyzetméteres nagyváradi pláza valószínűleg jó üzlet, hiszen a közeli karácsonyi bevásárlás idején már naponta több mint tízezer ember látogatta az ötven boltot, a játéktermet, a sport- és egészségcentrumot, valamint a mozit, s ez majdnem a tízszerese az egy évvel ezelőtti, induló látogatottságnak. A filmeket egyébként az egykori főprivatizátor Csepi Lajos által vezetett InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Rt. értékesíti a Lotus-mozinak, ám a kondíciókról a születésnapi ünnepségen részt vett Csepi nem nyilatkozott.

Érdekes módon míg a nagyváradi Lotusnak nem ártott a magyarországi brókerbotrány, a fiatalabb Mudura Sándor arról panaszkodott, hogy a szolnoki Ramexa Rt.-nek mindez nehézségeket okoz. A Ramexa neve először a brókerbotrányt kipattantó Pannonplast-felvásárlás kapcsán került be a köztudatba, a cég ugyanis az egyik olyan spekuláns volt, amely Kulcsár Attila javaslatára 2003 elején vett, majd néhány hét múlva nyereséggel eladott műanyagipari részvényeket. Később amiatt is elhíresült, hogy megvette a K&H Banktól annak Lejtő utcai házát (pontosabban az azt tulajdonló Saturitas Kft.-t), amelyet utóbb a Britton-csoport bérelt ki (HVG, 2003. október 25.). A Ramexa egyik hitelezője az Inter-Európa Bank Rt., amelyből a két gyanúsított szír állampolgár aktatáskával vette fel a Kulcsár által elsikkasztott milliárdokat. A most megjelent, A brókerbotrány titkai című könyv - az előzetes letartóztatásban lévő Hasan El Abed nyilvánosságra nem hozott vallomására hivatkozva - azt állítja, hogy ebből a készpénzből Muduráék is kaptak a Lotusra, ám ezt ők mindketten tagadták. Retteghy István, a szír El Abed ügyvédje sem erősítette meg, hogy védence valóban megnevezte volna a Lotust a kedvezményezettek között. Hogy mi az igazság, azt egyelőre aligha lehet megkérdezni, mivel a másodfokú bíróság annak ellenére sem engedte házi őrizetbe El Abedet, hogy a családja 30 millió forintnyi óvadékot tett volna le, amit az elsőfokú bíróság elfogadott. Mint Retteghy a HVG-nek elmondta: "Ügyfelem további fogva tartásának az a mondvacsinált indoka, hogy még egy eljárás folyik ellene, mert állítólag pénzt ajánlott egy foglárnak, hogy telefonálhasson."

Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.