Nem is nagyon volt mit elengedni, ezeket az összegeket soha senki nem fizette volna vissza - fanyalgott sok szakértő azután, hogy a világ legfejlettebb államainak nevezett G8 csoport pénzügyminiszterei brit kezdeményezésre a napokban elengedték a másik véglethez, a legszegényebbekhez tartozó országcsoport adósságainak egy részét. Pedig nem kis összegről van szó: a magyar hazai össztermék (GDP) közel felének megfelelő summáról, mintegy 40 milliárd dollárról. Csakhogy ez eltörpül Afrika mintegy 300-320 milliárd dollárra tett teljes külföldi adósságához képest. Akkor is, ha a most 18 országot érintő jótékonykodásból másfél éven belül további 9 állam is részesül 11 milliárd dollár elengedésével, és később még 11 ország újabb 19 milliárddal. Az összeg nagy részével az IMF-nek, a Világbanknak és az Afrikai Fejlesztési Banknak (ADB) tartoznak.

HVG

Az adósságelengedésben - melyre a G8 július elején a skóciai Gleneaglesben tartandó csúcsértekezleten, pár nappal az újabb afrikai megakoncert, a Live 8 (HVG, 2005. június 11.) után adja áldását - részesülő szegény országok többsége afrikai állam (az első 18-ból négy, a következő kilencből mind, a fennmaradó 11-ből pedig kilenc). Afrika ugyanis a világ legelmaradottabb régiója, az egyetlen kontinens, amely az utóbbi negyedszázadban szegényebb lett. Az egykor a jövő földrészének nevezett Afrika úgy érkezett az ezredfordulóra, hogy a világ szegényeinek fele élt ott, míg harminc évvel korábban még csak a 10 százaléka. A hetvenes évek átmeneti fellendülése után a nyolcvanas évek óta kontinensszinten nem sikerült érezhető gazdasági növekedést elérni. Ugyanakkor a külföldi adósság 1980 és 1995 között közel megháromszorozódott, s ma a hitelezőknek visszafizetett összegek sok országban meghaladják az oktatásra és az egészségügyre fordított pénzeket.

Elmaradtak a gazdasági fejlődés szempontjából is nélkülözhetetlen infrastrukturális beruházások: sokan ma is kilométereket gyalogolnak iható vízért, ami egyes becslések szerint évi 40 milliárd hasznos "munkaórát" emészt fel. És miközben Afrikának nem sikerült az ázsiaihoz hasonló gazdasági fejlődést elérnie, a térségben szinte mindennapossá vált a korrupció: a Világbank szerint évi 150 milliárd dollár tűnik el ilyen csatornákon. Ráadásul az AIDS is Afrikában tombol a legerősebben: a legtöbben ott halnak meg e betegségben, s mivel az áldozatok általában fiatalok, a foglalkoztatás szempontjából leghasznosabb réteg gyérül tragikusan.

Mit ér ilyen körülmények között a mostani 40 milliárd, illetve hosszabb távon 70 milliárd dollár? - tették fel a kérdést számos segélyszervezet tamáskodó képviselői. Attól tartanak ugyanis, hogy a felszabaduló összegeket az érintett országok - akárcsak eddig - nem megfelelően használják majd fel, hanem fegyverre, féllegális hadseregek felállítására vagy éppen a korrupt politikai vezetők, beleértve egyes elnököket is, magánvagyonának a gyarapítására. A Világbank ezért most átlátható szabályokat igyekszik kidolgozni, és az így megtakarított összegeket megpántlikázzák: az érintett országoknak a summákat fejlesztési célokra kell fordítaniuk, például az egészségügyre (orvos- és nővérképzés, kórház- és rendelőépítés, gyógyszerellátás), oktatásra (tanítóképzés, iskolaépítés, tankönyvkiadás), infrastruktúrára (útépítés, távközlés).

Kérdés az is, mennyi friss pénzt kapnak ezek az országok. Az adósságelengedés egyik motorja, Nagy-Britannia kormányfője, Tony Blair azt szeretné elérni, hogy a fejlett világ 2010-ig 25 milliárd, majd 2015-ig további 25 milliárd dollár új pénzt ajánljon fel a térségnek. A 2015-ös dátum nem légből kapott, a Világbank által az úgynevezett súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC) számára kidolgozott program (HVG, 2005. február 19.) szerint akkorra kellene elérni, hogy a szegénység világméretekben a felére csökkenjen. A fejlett országok a vállalás szerint nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát fordítják majd segélyekre, most az arány 0,25 százalék. Az afrikai országok egy csoportja vasárnap már elő is terjesztett a G8 számára egy 20 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési pénzalapra szóló igényt.

A szegénység szervezett enyhítése egyébként mintegy tíz éve szerepel komolyabban a fejlett világ vezetőinek napirendjén. Az adósságelengedés ötlete először 2000-ben, a Kairóban rendezett első Európa-Afrika csúcsértekezleten vetődött fel határozottan: akkor Jacques Chirac francia államfő tett nagyvonalú ajánlatot, hogy kormánya eltörli az összes afrikai adósságot.

Nem elég azonban sem az adósságelengedés, sem az új pénz - jegyzik meg világbanki szakértők -, ha nem társul hozzájuk az afrikai termékekkel szembeni kereskedelmi korlátozások lebontása, illetve a fejlett országokban a dotáció megszüntetése az Afrika által is exportált termékekre, amilyen például a cukor vagy a gyapot. Ma mintegy hatvan országot tartanak számon szegényként, felemelésük legalább évi 100 milliárd dollárnyi friss pénzt igényel, amit néhány segélyszervezet szerint igen egyszerűen elő lehetne teremteni, ha rávennék az IMF-et, hogy adja el tetemes aranykészlete egy részét, és az összeget fordítsa ezen országok támogatására. Feltűnően hiányzik a támogatotti körből néhány - a régióban méreténél, illetve gazdasági erejénél fogva - meghatározó ország, például Nigéria, Angola vagy Kongó, amelyek nem feleltek meg a támogatás feltételéül szabott követelményeknek, elsősorban az elharapódzott korrupció miatt.

Az adósságelengedés kapcsán fanyalgók közül sokan felvetették azt is, hogy a mostani váratlan nagyvonalúság egyáltalán nem érdekek nélküli. Az utóbbi években Európát elárasztották a szegény afrikai országokból érkezett menekültek, ami egyre nagyobb társadalmi, szociális, kulturális és foglalkoztatási feszültséget okoz. Az életszínvonal emelése csökkenheti az elvándorlási vágyat. Elhangzottak olyan vádak is, Blair azért is serénykedik annyira, hogy elterelje a figyelmet az iraki részvétellel kapcsolatos és egyéb belpolitikai bajairól, illetve elő akarja készíteni a talajt az utódaként emlegetett Gordon Brown pénzügyminiszternek, aki nemrég - nagy médiatálalás közepette - több afrikai országban a helyszínen tájékozódott a gondokról.

Jól jön a látványos felajánlás Paul Wolfowitznak, a Világbank új elnökének is, aki nem kis nemzetközi ellenállás közepette foglalta el a helyét, és a napokban szintén afrikai körúton járt. Ráadásul a Nyugat arra is rádöbbent, hogy egyre nehezebben elhelyezhető termékeinek és tőkéjének a fejlődő világ - elsősorban Afrika - az utolsó tartaléka, ám azt előbb fel kell hozni legalább arra szintre, hogy fizetőképes kereslet teremtődjön.

VASS PÉTER