2009. december. 22. 00:00 HVG Utolsó frissítés: 2009. december. 22. 19:06 Trend

Phenjan: atomrobbantás

MÁJUS 25.

A Hirosimát 1945-ben letaroló atombombáéhoz mérhető erejű nukleáris eszközt robbantott föld alatt Észak-Korea, majd tucatnyi rövid hatótávolságú rakétát is kilőtt a Japán-tenger irányába. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangú szavazással – Kína és Oroszország támogatását is elnyerve – szigorította az országgal szembeni szankciókat. Phenjan válaszul felmondta az 1950– 1953-as koreai háborút lezáró tűzszüneti megállapodást, korábban pedig semmisnek minősített minden, Dél-Koreával kötött katonai és politikai egyezményt, beleértve a megnemtámadási szerződést is. A lépéseket azzal magyarázzák, hogy a súlyos betegnek tartott Kim Dzsong Il így szeretné megerősíteni legkisebb fia, Kim Dzsong Un utódlását. Phenjan azt is el akarta érni, hogy a hatoldalú tárgyalásokon engedményeket kapjon a nukleáris leszerelés fejében, illetve Washington külön partnerként kezelje. A politikai játszma része volt, hogy augusztusban csak Bill Clinton volt USA-elnök phenjani közbenjárására engedték szabadon a márciusban a kínai határnál elfogott, majd kémkedésért 12 évi kényszermunkára ítélt két amerikai újságírónőt.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.