2008. december. 17. 00:00 HVG Utolsó frissítés: 2008. december. 17. 19:34 Trend

Belga kormányhuzavona

MÁRCIUS 18.

Több mint 280 napos alkudozás és kétszeri sikertelen nekifutás után ötpárti szövetségi kormányt alakított Belgiumban Yves Leterme, a flamand kereszténydemokraták vezetője. A kereszténydemokrata–liberális–szocialista koalíció azonban csak a kormányprogramról állapodott meg. A régióknak nagyobb önállóságot követelő északi Flandria által sürgetett intézményi reformokról július közepéig folyó tárgyalások eredménytelenül végződtek, mert a déli Vallónia vonakodott a föderatív alkotmányos berendezkedés megváltoztatásától. Leterme erre benyújtotta lemondását, amit azonban II. Albert király nem fogadott el. A sokadik patthelyzet láttán szeptemberben a nacionalista Új Flamand Szövetség felmondta a választási szövetséget Leterme pártjával, megvonta támogatását a kormánytól – és ezzel lényegében elhárult az érdemi flamand–vallon tárgyalások legfőbb akadálya. A párbeszéd októbertől már nem a Leterme-kormány égisze alatt, hanem közvetlenül a két fő nyelvi közösség között folyt. A pénzügyi válság elterelte a figyelmet a kiújult flamand–vallon viszálykodásról, a Fortis és a Dexia bank megmentésével pedig a francia ajkúak körében is javult Leterme megítélése.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.