Kilencven főiskolához és egyetemhez kötődő véndiákszervezetnek küldött idézést a napokban Andrew Cuomo, New York állam főügyésze, választ várva arra a kérdésre, hogyan működtek együtt a diákhiteleket folyósító pénzintézetekkel. A gyanú szerint a felsőoktatási intézmények végzett hallgatóit tömörítő csoportok jutalék fejében kiadták az általuk ismert egykori diákok nevét, akiket aztán diákhiteleik kiváltását célzó és egyéb ajánlatokkal kerestek meg a bankok. Csakhogy a - rendszerint a szervezetekre hivatkozó - ajánlatok gyakran kedvezőtlenebb feltételeket kínáltak, mint a piacon elérhető hasonló pénzügyi megoldások.

Az esetleges visszaéléseket csak a rendszer vadhajtásainak tartják azok, akik szerint az évszázadok során mindkét fél számára előnyös kapcsolatok épültek ki az öregdiákok szervezetei és egykori alma materük között az USA-ban. Minden amerikai egyetem és főiskola igyekszik maga köré gyűjteni volt hallgatóit, akik gyakran maguk is szívesen térnek vissza. Mindez sokáig csak a nosztalgiázást és a magyar érettségi találkozókra hasonlító időszaki kapcsolatfelvételt szolgálta, aztán az utóbbi három évtizedben a viszony mindkét részről professzionálissá vált. (Az egykori hallgatók hivatalos szervezetei nem azonosak a diákok olyan titkos, helyenként a szabadkőműves rituálékat is mímelő szövetségeivel, mint az öt amerikai elnököt, köztük a két Busht is tagjai között tudó Delta Kappa Epsilon, amelyek a résztvevők élethossziglani összetartására építenek.)

A felsőoktatási intézményekhez fűződő kapcsolatok informális hálózata mind szervezettebbé vált. A közös múltat összekötő kapocsként használók szakmailag támogatják egymást, alkalomadtán segítenek állást szerezni társaiknak, az azonos régióban élők pedig magánprogramokat is szerveznek. Az adatcsere hatékonyságát nagyságrendekkel növelte az internetes kommunikáció elterjedése, majd az amerikai My Space-hez (meg a magyar iwiw-hez) hasonló közösségi portálok megszületése. Az amerikaiak hagyományosan rugalmasan váltanak munkahelyet, és ebben is számíthatnak egykori egyetemükre. A felmérések szerint ugyanis az utóbbiak több mint kilenctizede működtet valamilyen karrier-tanácsadó szolgálatot volt diákjai számára.

A legfontosabb és egyben a legellentmondásosabb kapcsolat az egykori hallgatók és volt iskolájuk között az öregdiákok gyerekei számára nyitott kiskapu, amit idehaza alighanem intézményesített protekciónak neveznénk. Egyetemek és főiskolák egész sora segíti a bejutásban véndiákjainak leszármazottait - rossz nyelvek szerint ez is szerepet játszott abban, hogy George W. Bush amerikai elnök bejutott az apja által korábban látogatott keleti parti elitegyetemek egyikére, a Connecticut állambeli New Havenben található Yale-re. E gyakorlat a 20. század elején kezdődött; akkor elsősorban az volt a cél, hogy protestáns fehérek számára biztosítsák a helyeket, leggyakrabban a zsidók rovására. A privilégium mai elterjedtségéről csak becslések vannak; ezek szerint az elit intézmények helyeinek tíz százalékát "tartják fenn" a második vagy a következő generációk - zömmel ma is a fehér felső középosztályba tartozó - képviselőinek. Ehhez hasonló arányban jutnak be az egyetemekre és a főiskolákra a sportösztöndíjasok, míg a kisebbségi jelentkezőket a legtöbb esetben formába öntött pozitív diszkrimináció juttatja gyorsítósávra.

A felvétel "örökölhetőségét" számos intézmény úgy magyarázza, hogy a szülők múltja csak akkor nyitja ki a kiskaput, ha két, azonos képességű és teljesítményt elérő felvételiző között kell dönteni. A statisztikák azonban mást sejtetnek: a véndiákok fiai és lányai közül az elitnek számító egyetemek évről évre jóval nagyobb arányban vesznek föl új hallgatókat, mint a többi jelentkezőből. Ezt az érintettek szeretik az "ösztönző családi háttérrel" magyarázni. Ám egy közelmúltban készült tanulmány szerint ha egy menő amerikai egyetemre pályázónak 40 százalékos esélye van a bekerülésre, ez 60 százalékra nő, ha az illető az adott alma mater volt diákjának a csemetéje.

E gyakorlatnak számos ellenzője van, köztük politikusok is - akiknek a gyerekei, a gazdagokkal együtt, szintén informális hátszelet élveznek a felvételnél. A demokraták liberális vezéregyéniségének számító Edward Kennedy, a szenátus oktatási és egészségügyi bizottságának elnöke szót is emelt ez ellen, és tavaly decemberben mindkét párt szenátorai bírálták a pénzügyi bizottságban a massachusettsi Harvard Egyetemet a náluk végzettek gyerekeinek előnyben részesítéséért. A bírálatok hatására az ismertebb felsőoktatási intézmények közül a texasi A&M egyetem máris fölhagyott e gyakorlattal.

A véndiákok gyerekeinek preferálása - akárcsak a gazdagoké - persze az intézmények érdekeit is szolgálja. Különösen a kevésbé kurrens intézmények számára akár mentőövet is jelenthet a hozzájuk kötődő családok feltérképezése. A Missouri állambeli Columbiában működő, patinás Stephens leányfőiskola gólyáinak létszáma például 2003-ra a korábbi 2200-ról 439-re csökkent, és a tandíjbevétel visszaesése pénzügyi sokkot okozott az intézménynek. Az új igazgató, az elkerülhetetlen kiadáscsökkentés mellett, föltérképezte volt diákjaik lakhelyét, és elkezdte szőni a kapcsolati hálót. Minden olyan egykori hallgatójukat információs levéllel keresték meg, akinek a lánya megkezdte a középiskola második évét, hogy legyen ideje felkészülni a "helyes" választásra. Az erőfeszítéseket siker koronázta, a pénzügyileg stabilizálódott Stephens tavaly már 640 elsőévest vett fel, akik között a korábbi 5 százaléknak a duplája volt az egykor ott végzettek gyerekeinek-unokáinak az aránya.

A legjobban mégis az elit egyetemek járnak volt hallgatóikkal, hiszen gyakran jelentős adományokat kapnak tőlük. A New York-i Columbia például tavaly márciusban története legnagyobb, 200 milliós ajándékához jutott az egykor nála diplomázott ingatlanbefektető, Jerome L. Greene özvegyétől és alapítványától; a pénzből a volt diák nevét viselő idegrendszeri kutatóközpont épül. A legfrissebb adatok szerint tavaly az amerikai egyetemek és főiskolák az előző évinél 9,4 százalékkal több, összesen 28 milliárd dollár értékű adományhoz jutottak, aminek a 30 százaléka származott volt diákjaiktól.

Rendszeres pénzgyűjtő kampányokat szerveznek az intézmények az öregdiákok körében. A New Jersey állambeli Princeton volt hallgatói tavaly 40 millió dollárt ígértek az egyetemnek, amely már 12,7 milliárd dollárnyira hizlalta alapítványát. A Yale eddig 18 milliárdot halmozott föl, a leggazdagabb pedig a Harvard a maga 28 milliárd dollárjával. A rendszer olyan olajozottan működik, hogy a receptet már brit egyetemi irányítóknak tanítják, a londoni kormány ugyanis nemrég bejelentette a felsőoktatásnak nyújtott állami támogatás lefaragását. A két leghíresebb brit felsőoktatási intézménynek, Cambridge-nek és Oxfordnak már van némi gyakorlata - az előbbi 3 milliárd, az utóbbi 3,6 milliárd fontot gyűjtött össze tisztelői és meggazdagodott exdiákjai adományaiból -, ám a többieknek még tanulniuk kell. A legfontosabb tudnivaló, amiben az amerikaiak egyelőre felülmúlhatatlanok: hogyan keressék meg régi hallgatóikat úgy, hogy azok ne érezzék tolakodásnak, ha arra kérik őket, nyissák meg a pénztárcájukat.

NAGY GÁBOR