Az egészségügy piacosítása Szlovákiában. A kisebbségben kormányzó jobbközép koalíció nemcsak egykulcsos adórendszerét állítja modellül a régió országai elé. A nagyívű egészségügyi reformok 1993-ban, a patikaprivatizációval kezdődtek, majd az általános és gyermekorvosok, valamint a nőgyógyászok váltak magánorvosokká, és 2000-re a privát szektor részaránya 80 százalék fölé emelkedett. Az ellátás jelentős részét az egészségbiztosítók fizetik a befolyt járulékokból. Az állampolgároknak kötelező a jelenleg két állami és három magánbiztosító egyikével szerződést kötni: a munkaadóknak a bruttó bér 10, a munkavállalóknak a 4 százalékát kell befizetniük, az inaktívak helyett az állam fizet. A szolgáltatók versenyét az állampolgárok egyelőre nemigen érzik: a befizetések és a juttatások nagyjából hasonlóak. Hogy enyhítsék az ügyfélkörük különbözőségéből eredő különbséget, a biztosítók egy közös kasszába fizetik be a beszedett járulék 95 százalékát, amelyet aztán a befizetők korösszetételének megfelelően újraosztanak. Az egyelőre félkész piacosítás legkézzelfoghatóbb jele, hogy bizonyos szolgáltatásokért az állampolgároknak a zsebükbe kell nyúlniuk: az orvosi vizitért 20 koronát, egy kórházban töltött napért 50-et kell fizetni, a nem sürgősségi betegszállítás tarifája pedig kilométerenként 2 korona (1 szlovák korona = 7 forint). Igaz, az ezt bevezető 2004. októberi reformcsomag hatására a biztosítók kiegészítő szolgáltatások nyújtására is lehetőséget kaptak: Szlovákia legnagyobb, 3,5 millió ügyfelet kiszolgáló egészségbiztosító intézménye, az állami Általános Egészségbiztosító egyik csomagja éppen a zsebből fizetendő esetleges kórházi kiadást vállalja át a betegtől, s számos kiegészítő biztosítói csomag közül választhatnak azok, akik hajlandók többet fizetni azért, hogy az orvosi rendelőkben soron kívül fogadják őket. A reform feszültségekkel jár: a közelmúltban is sztrájkokat szervező orvosok (HVG, 2006. április 21.) legfőbb félelme, hogy a versenyre, így a hatékonyság növelésére kényszerített biztosítók előbb-utóbb orvoselbocsátásra, ágyszámcsökkentésre kényszerítik a kórházakat.

Államháztartási reform Lengyelországban. Kelet-Európában a legracionálisabbnak tűnő reformok is gyakran népszerűtlenné válnak és megfeneklenek: erre a lengyelországi fiskális kiigazítás a legjellemzőbb példa. Jerzy Hausner gazdasági miniszter 2003 októberében a költségvetési kiadások 54,5 milliárd zlotys (1 zloty = 68 forint) csökkentését jelentette be 2007 végéig, hogy teljesíthesse a 2010-es euróbevezetéshez is szükséges, az EU-nak bejelentett deficitmérséklési tervét. A megtakarítás lehetséges irányát jelezte, hogy a jóléti kiadásokat tekintve Lengyelország a fejlett országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) rekordernek számít: a GDP csaknem negyedét ezek teszik ki. A Hausner-féle - többek közt az államigazgatási létszám, illetve a védelmi kiadások csökkentésén, a minimálbér-emelés fékezésén, a rokkant- és a mezőgazdasági nyugdíjra való jogosultság szigorúbb ellenőrzésén alapuló - takarékossági programok azonban a parlament ellenállásán sorra elbuktak vagy felvizeződtek, végül a miniszter le is mondott posztjáról. A fél évvel ezelőtti választásokon hatalomra került jobboldali kormány által a közelmúltban közzétett konvergenciaprogramot viszont immár az Európai Bizottság is támadja, az ugyanis szerinte nem teszi lehetővé deficit 3 százalék alá csökkentését. A tét nem csekély: ha a 2007 végére kitűzött cél nem valósul meg, Lengyelország eleshet a kohéziós alapból érkező uniós támogatásoktól.

Elektronikus adatnyilvánosság Észtországban. A költségvetési megszorításnál jóval könnyebben népszerűsíthető elképzelés volt az új évezred hajnalán Észtországban bevezetett elektronikus adatnyilvánossági reform. A 2001. január 1-jén hatályba lépett információszabadsági törvény - a világ más országaiban szokásos módon - előírja, hogy a közérdekű adatokat minden állampolgár számára elérhetővé kell tenni. A jogszabály különlegességét az adja, hogy kérés nélküli nyilvánosságot ír elő: minden létező hatóságot, állami és önkormányzati szervet kötelez arra, hogy a részletesen és rendkívül tágan nyilvánosként definiált adatokat honlapján tegye közzé. A helyi önkormányzatok - az anyagi korlátokat enyhítendő - társulhatnak is, hogy honlapjukat közösen üzemeltessék, de nekik is kötelességük, hogy a tartalmakat rendszeresen frissítsék, illetve az elérési útvonalat népszerűsítsék. A közérdekű adat 32 típusába tartoznak például a bűnözéssel kapcsolatos statisztikák, az állami, illetve önkormányzati szervek költségvetése és zárszámadása, a törvény- és rendelettervezetek, a közbeszerzésre vonatkozó adatok, az alkalmazottaknak kifizetett illetményekkel, a betöltetlen álláshelyekkel kapcsolatos információk, a jogerős bírósági ítéletek, valamint a politikai pártok taglistája. A törvény rendelkezéseinek jó része egy erről szóló hivatalos tanulmány szerint 2002-re megvalósult, fejlesztenivaló azonban ma is akad. Észt kormányhivatalok honlapjain szörfölve a HVG például azt találta, hogy a földhivatali nyilvántartásnak egyelőre csak egy nem jogerős változata érhető el elektronikusan - s az is csak külön díj fejében.