Timosenko leváltása
SZEPTEMBER 8.
Személyi csatákba torkollt a narancsos forradalom Ukrajnában: a januárban beiktatott Viktor Juscsenko államfő leváltotta a miniszterelnöki tisztségből volt szövetségesét, a februárban kinevezett Julija Timosenkót. A két politikus viszonya részben a kettejük közti versengés miatt romlott meg, de az is közrejátszott benne, hogy az ukrán gazdasági elit egyik fele Juscsenko, a másik Timosenko mögé állt. Juscsenko csak úgy tudta bebiztosítani jelöltje, Jurij Jehanurov kormányfői kinevezését, hogy - a forradalom hevében tett ígéreteinek visszavonásával - megnyerte korábbi fő ellenfele, Viktor Janukovics és hívei parlamenti támogatását. Juscsenko elérte több mint 20 ezer köztisztviselő leváltását, de kudarcot vallott a korrupció elleni harcban, és megrekedt az előző államfő, Leonyid Kucsma idején engedélyezett privatizációs ügyletek felülvizsgálata. A belpolitikai bizonytalanság mellett a kedvezőtlen külgazdasági folyamatoknak tulajdonították, hogy 4 százalékra lassult az egy évvel korábban még 10 százalékos gazdasági növekedés, és 15 százalékra gyorsult az infláció.