HVG: Tulajdonképpen milyen viszonyban áll egymással az OMV és a Mol? Ádáz küzdelem folyik önök között a közép-európai olajpiac fölötti hegemóniáért, vagy szép csendben fölosztják maguk közt a régiót? Esetleg kifejezetten együttműködnek, tekintettel arra, hogy az OMV a magyar olajcég résztulajdonosa?

W. R.: A tulajdonosi és a konkurensi szerep egyáltalán nem összeegyeztethetetlen. Intenzív közöttünk a verseny az olajtermelésben és -finomításban, valamint a benzinkútüzletágban. Ez egyáltalán nem baj; van olyan nagy a közép-európai térség, hogy mindketten jól elférjünk benne. A Mol Horvátországban és Szlovákiában szerzett pozíciókat, mi viszont előbb a német Preussagba és a Bayernoilba vásároltuk be magunkat, majd a legnagyobb romániai adófizető, a Petrom olajvállalat megszerzésével végrehajtottuk az OMV történetének, mi több, az osztrák gazdaságtörténetnek a legnagyobb akvizícióját. Az OMV és a Mol is sokat erősödött mostanában, a magyar olajcég 9,1 százalékos tulajdonosaként is elégedettek vagyunk a részvényárfolyam emelkedésével. Támogatjuk a magyar cég menedzsmentjét, szerintünk egyszer majd jól jönnek nekünk a Mol-részvények. Mai álláspontunk szerint mindazonáltal nem akarjuk hányadunkat növelni, sőt az eladósorba került gázüzletág iránt sem érdeklődünk, ám feltétlenül ott akarunk ülni az asztalnál, ha majd felvetődik a szorosabb együttműködés lehetősége, és napirendre kerül a magyar cég részvényesi szerkezetének megváltoztatása. Nem tudom, előáll-e valaha olyan helyzet, hogy egy erős harmadik céggel szemben szorosabbá válik az osztrák és a magyar olajcég együttműködése, esetleg összeolvadnak-e. Elvben azonban kijelenthetem, lenne értelme a közép-európai energiapiacon egy olyan erős vállalatnak, amely jobban tudja érvényesíteni az akaratát a szállítókkal, például az oroszokkal szemben, s ugyanígy határozottan képes fellépni a multikkal szemben is.

HVG: A vásár persze, tudvalevő, kettőn áll. Az OMV-ben magas, 35 százalékos az állami tulajdoni hányad, ami a Mol szemében csökkentheti az osztrák céggel való egyesülés kívánatosságát.

W. R.: Én mindig híve voltam a közös fellépésnek, akár valamifajta szövetség, akár fúzió formájában. Utóbbi esetben azonban roppant fontosnak tartom az egyszerű és szilárd részvényesi szerkezetet, ami egyértelmű döntések meghozatalát teszi lehetővé: olyan egy vagy két résztvevős tulajdonosi kemény magra gondolok, amely stabilitást biztosít a cégnek, elhárítva az ellenséges felvásárlás veszélyét. Nálunk, az OMV-nél most ez a helyzet, a részvények összesen 45,4 százalékát birtokló tőzsdei szereplőkön túl két meghatározó tulajdonos van, az osztrák államot képviselő, a részvények 35 százalékát birtokló ÖIAG (Österreichische Industrieholding AG), illetve Abu-Dzabi nemzeti olajvállalata, a 20 százalékos részesedésű IPIC. Egy esetleges közép-európai fúziónak szintén a szilárd és egyértelmű részvényesi szerkezet lenne az előfeltétele. Mindazonáltal el tudok képzelni olyan esetet, amikor az OMV és a Mol megtartja önállóságát, de egyes kérdésekben, a jobb eredmény reményében közösen lép föl. Ilyen kérdés lehet a lengyel olajcégért, a PKN-ért való harc, ami persze csak az ön elméleti kérdésére adott elméleti válasz.

HVG: Ha minden jól megy, és az üzletet még az év utolsó negyedében sikeresen lezárják, valóban önöké lesz a Petrom 51 százaléka. Mi mindent hoz a konyhájukra a román olajvállalat?

W. R.: A Petrom két fantasztikus dolgot hoz az OMV-nek: hatalmas energiakészleteket és piacot. A cég 1 milliárd hordónyi olaj- és gáztartalékkal rendelkezik, míg az OMV csak 410 milliónyival, azaz a felvásárlás által készleteink több mint megduplázódnak. Hasonló a helyzet a kitermeléssel, amely így napi 160 ezer hordóról 350 ezerre nő majd. Hatalmas ugrás ez, amit csak ekkora akvizícióval érhettünk el. A Mol ma nagyjából ott tart, ahol mi tartottunk a Petrom nélkül. Az ügylet másik nagy előnye az, hogy a román piac meglehetősen nagy, a 22 millió lakosú ország évi 11 millió tonna olajat igényel, azaz a fogyasztás egymagában nagyobb, mint a Mol számára kulcsfontosságú magyar, szlovák és horvát piac együttvéve. A Petrom megszerzésével közelebb kerültünk célunkhoz, hogy 2008-ra miénk legyen a közép-európai olajpiac 20 százaléka.

HVG: Miért éppen a 20 százalékot célozták meg? És csak a régió összességében akarnak ilyen részesedést szerezni, vagy pedig az érintett országokban egyenként is?

W. R.: Ma már az egyes országoknak kisebb a jelentőségük, én konkrétan a Fekete-erdő, a Fekete-tenger és az Adria által határolt területről, az úgynevezett Duna-térségről beszélek. Ha megnézi az ezzel összevethető nagyságú Németországot, ami már érett piacnak mondható, azt láthatja, hogy az ottani olaj- és gázpiacot három nagy cég uralja, amelyek közül a legkisebbnek is több mint 20 százalékos a részesedése. Az a tapasztalatunk - s a Mol mozgása is erre utal -, hogy 10 százalékos piaci hányaddal egy olajcég nem lehet igazán boldog. A 20 százalékkal egyébként nem a finomítókapacitásra gondolok, mert ott a Petrommal együtt már 30 százaléknál járunk, hanem a fogyasztói üzletágra, a benzinkutakra, a repülőgép-üzemanyag értékesítésére vagy éppen a bitumenére.

HVG: Meglehet, hogy most nagyot haraptak a piacból, de ezért később is nagy árat fizethetnek. Ráadásul az OMV közép-európai vállalkozásai, miközben 21 százalékkal vesznek részt az összforgalomban, a cég nyereségéhez mindössze 2-3 százalékkal járulnak hozzá. Mikor folyhat végre a Petromból az olaj mellett profit is?

W. R.: Tény, hogy sok pénzt és munkát kell belefektetnünk ahhoz, hogy a Petromból valóban jó cég váljék. Én azt várom, hogy 2006-ban már nyereséges lesz, s így jelentősen növekszik a régióból származó profithányad is. Így látják ezt a befektetők és az elemzők is, akik komoly arányváltozást várnak. Az OMV egyébként - eltérően a Moltól - nagy fontosságot tulajdonít stratégiájában az olajfeltárásnak és -kitermelésnek. A nyereség jelentős hányada ez utóbbiból származik, természetesnek tartom hát, hogy a Petrom megszerzése révén nőni fog a profit. Integrált energiavállalat vagyunk, a feltárástól a benzinértékesítésig sok mindennel foglalkozunk, és sohasem helyeztünk döntő súlyt a finomításra. A kitermelésben Kelet-Közép-Európa kétségtelenül fontosabbá vált, de nemzetközi stratégiánk, amely öt térségre - Kelet-Európára, Észak-Afrikára, az Északi-tengerre, a Közel-, illetve a Távol-Keletre - alapozódik, alapvetően nem változik. Stratégiánk amúgy sem a vállalatfelvásárlásokra épült. Persze ha kedvező lehetőségek adódnak, megvizsgáljuk őket.

HVG: Bár a vételárat titkolják, elemzők szerint az OMV-nek vagy másfél milliárd eurót kell kifizetnie a Petrom 51 százalékáért. Hatalmas összegről lévén szó, elképzelhető, hogy az osztrák állam elad a részvényeiből, vagy hogy valamelyik tulajdonos tőkét emel?

W. R.: Az osztrák államnak nincs szándékában megválni OMV-papírjaitól. Nagyon jó a cashflow-helyzetünk, hitelkeretek is nyitva állnak előttünk, így a tőkeemelésre sem vagyunk rászorulva, de nem is zárom ki ennek a lehetőségét. Mindenesetre, ha tőkeemelésre kerülne sor, az állami hányadot képviselő ÖIAG valószínűleg nem venne részt benne. Tudtommal az IPIC-nek sincs ilyen terve, főleg hogy állományát, ha éppenséggel ezt akarná, növelné a tőzsdén keresztül is.

HVG: Romániában a Petrom dolgozói az elbocsátástól, a lakosok az energiaár-emeléstől rettegnek. Az olajipari szakszervezet - amely bizarr módon egyszersmind olajvállalkozó is - igencsak harcias nyilatkozatokat tett közzé.

W. R.: A Petromnál 58 ezer ember dolgozik, közel tízszer annyi, mint az OMV-nél, ám ők mindössze negyedannyi nyereséget termelnek, mint nálunk. A létszámot tehát csökkenteni kell, ez nem vitás, de nem drasztikusan, máról holnapra. És úgy látom, a román állam, a cég munkatársai és a szakszervezetek is azt akarják, hogy javuljon a Petrom hatékonysága. Az energiaárak terén viszont egyelőre a román államé a meghatározó szerep, mivel az üzlet zárásáig övé a részvények 97 százaléka, s fő tulajdonosként ő hagyja jóvá az áremelést. A fogyasztói energiaárak alacsonyabbak, mint például Magyarországon, mert az állam beéri szerényebb adóhányaddal. És Romániában is felmerült már, hogy ha tovább drágul az olaj világpiaci ára, akkor csökkentenék az adókat. Egyébként talán furcsán hangzik, de az OMV-nek nem érdeke a tartósan magas világpiaci ár, mivel mérsékli a vásárlóerőt, mindenekelőtt a kevésbé fejlett országokban.

HVG: Nem titok, hogy ön szociáldemokrata érzelmű, s a legutolsó nagykoalíció idején pénzügyminisztériumi államtitkárként dolgozott. Nem érzi hátrányát ma, a jobboldali koalíció idején ennek? Elvégre az OMV-t felügyelő ÖIAG élén a kormány emberei ülnek!

W. R.: Egyáltalán nem. Az OMV tudatosan távol tartja magát a politikától, még egyetlen újság sem tudott összefüggést felmutatni cégünk és bármely politikai érdekeltség között. Én sem foglalkozom azzal, hogy a munkatársaimnak milyen a politikai meggyőződése.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Wolfgang Ruttenstorfer

A közgazdász végzettségű vezér már születésekor kötődött az olajiparhoz: egy bécsi OMV-szolgálati lakásban látta meg a napvilágot. Doktorátussal a zsebében, 26 évesen kezdett dolgozni, természetesen az OMV-nél, ahol előbb stratégiai kérdésekkel foglalkozott, majd 1990-ben átvette az ásványolaj-ipari termékek forgalmazásának irányítását. 1992-ben került be a cég igazgatótanácsába. A vállalattól mindössze két esztendőre távozott el, 1997-ben, amikor egykori kollégája, a kancellárrá avanzsált Viktor Klima átcsábította a kormányba, pénzügyminisztériumi államtitkárnak. 2000-ben már vezérigazgató-helyettesként tért vissza, a pénzügyeket és a gázüzletágat felügyelni. Ruttenstorfer 2002. január 1-je óta az OMV első embere. Harmadik házasságában él, három gyermeke van.