2008. augusztus. 19. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 19. 17:42 Hét nap gazdaság

Bajban az eurózóna

Egyre több jel utal arra, hogy tízéves fennállása során először recesszió felé tart az eurózóna gazdasága, elsősorban...

Egyre több jel utal arra, hogy tízéves fennállása során először recesszió felé tart az eurózóna gazdasága, elsősorban az infláció és az emelkedő élelmiszerárak miatti lanyha lakossági fogyasztás, az export visszaesése, valamint az erős euró miatt. A zóna gazdasági teljesítménye a második negyedévben 0,2 százalékkal zsugorodott az első negyedévhez képest (éves szinten az átlag 1,5 százalék), miközben az infláció júliusban rekordmagasságba, 4,1 százalékra emelkedett. A legkiábrándítóbb a 15 tagú övezet motorja, a német gazdaság helyzete, ahol a második negyedévi 0,5 százalékos visszaesés után először látszanak konkrét jelei a recesszió veszélyének. Hasonlóan lehangoló a negyedéves kép Francia- és Olaszországban (egyaránt 0,3 százalékos visszaesés), s csak alig jobb a teljes, 27 tagú EU állapota (-0,1). A fekete bárány a sokáig mintaként emlegetett Észtország, ahol a második egymás utáni negyedévben mértek visszaesést (-0,9), és már határozott recesszióról beszélnek. Siralmas képet fest az eurózóna vártnál gyengébb, -0,6 százalékos második negyedévi ipari teljesítménye; a legrosszabb eredményt, 9 százalékos visszaesést az ingatlanpiaci és építőipari válsággal küszködő Spanyolország mutatta.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.