2006. szeptember. 20. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 20. 17:05 Hét nap

INTÉS SZERBIÁNAK

Fogytán a háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai szerb főparancsnok, Ratko Mladics letartóztatására adott...

Fogytán a háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai szerb főparancsnok, Ratko Mladics letartóztatására adott újabb haladék - figyelmeztette hétfőn Szerbiát az Európai Bizottság. Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök kormánya júliusban elfogadott ugyan egy akciótervet az állítólag Szerbiában is bujkáló Mladics elfogására, de EU-források szerint nem sokat tett az egyebek mellett az 1995-ös, 8 ezer emberéletet követelő srebrenicai vérontás kitervelésével is vádolt egykori tábornok kézre kerítéséért. Brüsszeli vélemények szerint Belgrád arra számít, az EU akkor is újrakezdi a májusban felfüggesztett társulási tárgyalásokat, ha a szerbek legalább komolynak látszó lépéseket tesznek a főtiszt elfogására. Közben Szerbiában 13 évi börtönre ítéltek egy volt koszovói albán felkelőt, aki a vádak szerint 1999-ben megölt egy koszovói romát, és részt vett tíz másik személy megkínzásában. Az 1999-es koszovói harcokban elkövetett bűncselekmények kivizsgálására létrehozott szerbiai bírói testület első ítélete annak ellenére született meg, hogy a vádlott mindvégig tagadta bűnösségét.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.