BAROMFIZÁRLAT-FELOLDÁS
Gráf József földművelésügyi miniszter várhatóan még e héten bejelenti, hogy a madárinfluenza miatt zárlat alá vont...
Gráf József földművelésügyi miniszter várhatóan még e héten bejelenti, hogy a madárinfluenza miatt zárlat alá vont területeken újra lehet baromfit telepíteni. Mivel július 12-e óta nem fordult elő újabb madárinfluenzás eset, augusztus 10-étől már enyhítették az állat-egészségügyi korlátozásokat. Az állat-egészségügyi hatóság összesen 946 ezer szárnyast ölt le, az ezzel okozott kár összege 847,8 millió forint volt, amit az agrártárca zömében már megtérített. Szeptember 20-áig pályázhatnak a baromfitartók arra a 2,5 milliárd forintos keretre, amelynek felét az EU nyújtja, s amelyet elsősorban az önkorlátozást vállaló termelők igényelhetnek. A tervek szerint takarmányszükségletük megvásárlására további 500 millió forint erejéig kamat- és tárolási támogatást kaphatnak a baromfitermelők az agrártárcától. A Baromfi Terméktanács úgy számolja, hogy az ágazat kára a 20 százalékos átlagos árcsökkenést is beleszámítva eléri a 18 milliárd forintot. Az állat-egészségügyi hatóság szerint októbertől, a költöző madarak dél felé indulásakor újabb madárinfluenzás esetekre lehet számítani.