2006. július. 12. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. július. 12. 18:17 Hét nap

SUCH GYÖRGY RÁDIÓELNÖK

Ötödik nekifutásra hétfőn sikerült megválasztani a Magyar Rádió (MR) új elnökét.

Ötödik nekifutásra hétfőn sikerült megválasztani a Magyar Rádió (MR) új elnökét. Augusztus 1-jétől Such György irányítja majd a közszolgálati adót, amely csaknem egy éve, Kondor Katalin tavaly augusztusi távozásával maradt első számú vezető nélkül. Such tavaly májusban egyszer már volt hivatalos kompromisszumos elnökjelöltje az MR Közalapítvány kuratóriumi elnökségének, de elbukott a civil tagokkal kiegészült nagykuratóriumban. A kompromiszszum azért hétfőn sem ment könnyen: a hírek szerint a kuratóriumi elnökség MSZP-s tagjainak első számú jelöltje Szayly József, a Petőfi rádió adófőszerkesztő-helyettese volt, a nagykuratórium pedig több mint hatórás tanácskozás után az éppen szükséges szavazattal döntött Such mellett. A közgazdász végzettségű, kommunikációs tanácsadó vállalkozóból lett elnök egyik alapítója volt a Magyar Narancs hetilapnak, dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Fideszben 1991-1994 között tanácsadó, elnöki kabinetfőnök is volt, de nincs rádiós tapasztalata. A HVG-nek elmondta, legfontosabb teendője vezetőtársainak a kiválasztása. Neveket nem említett, de cáfolta, hogy megegyezés született volna, miszerint elnökké választásáért cserébe Szayly válna az egyik rádióalelnökké.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.