2005. október. 26. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. október. 26. 17:02 Hét nap

ISMÉT ZUSCHLAG?

Számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt, a Kiskunhalasi Városi Ügyészség kezdeményezésére, a...

Számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt, a Kiskunhalasi Városi Ügyészség kezdeményezésére, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított több kiskunhalasi alapítvány ellen. A nyáron kezdődött eljárásában az ügyészség több szabálysértést feltárt: hiányos volt a könyvelés és az adminisztráció, nem az előírások szerint használták fel az állami és pályázati pénzeket (1-2 millió forinttól 10 millióig). Ferenczi László, a Bács-Kiskun megyei rendőrségi szóvivő a HVG-nek elmondta, szakértői véleményektől függ, lesz-e gyanúsítottja az ügynek. Információink szerint az alapítványokat bábemberek irányították, akiknek nem volt érdemi beleszólásuk a támogatások elosztásába. A problémás alapítványok lehetséges árnyékvezetői között a volt képviselő Zuschlag Jánosnak, az MSZP nemrég megválasztott városi elnökének a neve is felmerült, mivel bábáskodott annak az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítványnak a létrehozásánál, amelyet szintén vizsgál a rendőrség. Zuschlag - aki ellen a fiktív Vas megyei baloldali szervezetek alapítása ügyében magánokirat-hamisításban való bűnrészesség miatt eljárás folyik - cáfolta, hogy manapság köze lenne bármiféle kiskunhalasi alapítványhoz.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.