2005. augusztus. 03. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 03. 17:01 Hét nap

SZÉTVERT CSEH FESZTIVÁL

Václav Klaus cseh államfő súlyos, az országot megosztó hibának nevezte, hogy a rendőrség szombaton vízágyúk, könnygáz...

Václav Klaus cseh államfő súlyos, az országot megosztó hibának nevezte, hogy a rendőrség szombaton vízágyúk, könnygáz és gumibot bevetésével vert szét egy technozenei fesztivált. A CzechTek című találkozót minden évben megrendezik, ezúttal a Prágától 130 kilométerre, a német határ közelében fekvő Mlynec falu melletti rét volt a helyszín. A szervezők kibérelték ugyan a területet, de hivatalos engedélyt nem kértek az egyhetesre tervezett rendezvényre, amely ellen panaszt tettek a szomszédos földek tulajdonosai, arra hivatkozva, hogy az ötezer fiatal az ő tulajdonukban is kárt tett. E bejelentések nyomán kezdődött a rendőrségi akció, amelyet Frantisek Bublan belügyminiszter jogszerűnek minősített, és eleinte támogatta azt Jiri Paroubek kormányfő is, aki tegnap már a körülmények kivizsgálását ígérte. Az eset miatt vasárnap és hétfőn a technozene több ezer híve tüntetett Prágában, követelve a belügyminiszter és a miniszterelnök távozását. Támogatásáról biztosította a fiatalokat Václav Havel volt államfő is, aki felajánlotta, hogy közvetít a kormány és a tiltakozók között.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.