2005. május. 25. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. május. 25. 18:10 Hét nap

KASZÁLTAK A SITHEK

A Csillagok háborújának elkészítése alapján a hatodik, a kronológia szerint pedig a harmadik epizódja, A sithek...

A Csillagok háborújának elkészítése alapján a hatodik, a kronológia szerint pedig a harmadik epizódja, A sithek bosszúja az észak-amerikai mozikban átírta az eddigi bevételi csúcsokat. A 3661 teremben már csütörtökön nulla órától vetített filmre aznap 50 millió, a vasárnappal végződött négynapos periódusban pedig 158,5 millió dollárért váltottak jegyet. Ezzel George Lucas alkotása az egynapos rangsorban a Shrek második részét, a négynaposban pedig a Mátrix - Újratöltve című filmet taszította le a pénzügyi trónról. A sithek bosszúját szinte az egész világon egy időben mutatták be, és az USA-n és Kanadán kívül az első négy nap alatt további 144,7 millió dollárt hozott. Magyarországon a forgalmazó Intercom közlése szerint csütörtöktől vasárnapig 244 440-en váltottak rá jegyet, összesen 229,5 millió forintért. A film digitális változatban már a premier előtt, a múlt szerdán az internetre került a BitTorrent fájlcserélő rendszeren keresztül. Kínában pedig vasárnap már utcai árusok kínálták 7 és 20 jüan közötti áron (1 dollár = 8,28 jüan) a kalóz-dvd-t, aminek volt egy súlyos hiányossága: készítői, talán sietségükben, az angol feliratot Dolph Lundgren B kategóriás akciósztár egyik 2003-as filmjéből emelték át.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.