2005. május. 11. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. május. 11. 17:21 Hét nap

ÁRVÍZ ROMÁNIÁBAN

A hétvégi esőzések és viharok 19 romániai megyében - főként délen - az utóbbi ötven év legsúlyosabb áradását okozták...

A hétvégi esőzések és viharok 19 romániai megyében - főként délen - az utóbbi ötven év legsúlyosabb áradását okozták, aminek következtében majdnem ezer települést öntött el a víz, és hidak, közutak tucatjait sodorta el. Temes megyében több település a szó szoros értelmében romba dőlt, a kilakoltattak nem tudják, mikor és főként hova költözhetnek majd vissza. A hatóságok késlekedve intézkedtek, nem egyeztettek a magyarországi, illetve a szerbia-montenegrói vízügyesekkel, most pedig az előző kormányt szidják az el nem végzett gáterősítési munkákért. Ovidiu Draganescu Temes megyei prefektus hétfőn bejelentette, "aki be akarja perelni a román államot, az az Osztrák-Magyar Monarchiát is beperelheti, amiért nem épített megfelelő gátakat". Hosszú huzavonát követően a román hatóságok beleegyeztek, hogy az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakembereket, valamint szivattyúkat, acélcsöveket, motorcsónakokat, darukat küldjön Temes megyébe, s végre leültek tárgyalni a szomszédos Szerbia-Montenegró illetékeseivel is, hogy azok segítsenek a víz elvezetésében.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.