2005. április. 06. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. április. 06. 17:24 Hét nap

KIVÉGZÉSREKORD

Tavaly naponta átlagosan több mint tíz embert végeztek ki a világon - derült ki az Amnesty International nemrég...

Tavaly naponta átlagosan több mint tíz embert végeztek ki a világon - derült ki az Amnesty International nemrég közzétett kimutatásából. A nemzetközi emberi jogi szervezet adatai szerint 2004-ben 3797 halálos ítéletet hajtottak végre a Föld 25 országában. Az utóbbi negyedszázadban ennél többen csak 1996-ban jutottak ilyen sorsra, akkor 4272-en. A jelentés internetes beszámolókon, becsléseken és egyéb információkon alapul, a listát magasan vezető Kínára vonatkozó adat szerint ott 3400 embert végeztek ki, de a pekingi parlament egyik képviselője márciusban azt mondta, hogy ez a szám elérheti az évi 10 ezret is. A világ legnépesebb államát Irán követi (képünk ott készült) 159 kivégzéssel, aztán Vietnam és az Egyesült Államok jön, 64, illetve 59 végrehajtott halálos ítélettel. Ebben a négy országban történt az összes kivégzés 97 százaléka - derül ki a jelentésből, amely arra is rámutat, hogy tavaly öt országban (Bhutánban, Görögországban, Szamoán, Szenegálban és Törökországban) törölték el a halálbüntetést, és ezzel 120-ra emelkedett az ilyen államok száma.