SÉRTŐ ETIKAKÖNYV
Az Oktatási Minisztérium is sértőnek találta az Apáczai Kiadó 7-8.
Az Oktatási Minisztérium is sértőnek találta az Apáczai Kiadó 7-8. osztályosoknak szánt etikakönyvét, amelynek egyik fejezete a cigányokat sértő megállapításokat tesz. A Bánhegyi-Csinger-Harmatos-Olajosné által jegyzett könyv szerint például ha a cigányoknak nincs pénzük a megélhetésre, kísérti őket a megélhetési bűnözés, "amelynek többen bizony nem mindig tudnak ellenállni". A tankönyvírók úgy vélik, a káros előítéletek mellett a cigányok a mentalitásuk miatt szorultak ki a városok, falvak elhanyagolt részeire. A romák helyzetének jobbításához a szerzők külön feladatokat jelölnek meg az államnak, a roma szülőknek és gyerekeiknek. Ezek szerint ha egy roma család lakást vagy hitelt kap, "becsülje meg, éljen és ne visszaéljen vele". Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman vizsgálatot indított az ügyben, hiszen két évvel ezelőtt már volt egy hasonló esete. Az akkor kifogásolt népismereti tankönyv - amelyet kivontak a forgalomból - egyik szerzője azonos a mostaniéval. Egyszer lehet hibázni, de kétszer és ilyen otromba módon nem - jelentette ki a biztos. Kedden napirend előtti parlamenti felszólalásában Gusztos Péter (SZDSZ) elmondta: a megfogalmazások helyes és jogos elvárást is tükröznek, ha mindenkire egyformán vonatkoznak, faji, vallási megkülönböztetés nélkül. A kiadó egyébként kiáll a szerzők mellett, nem vonva kétségbe jóindulatukat, de már készítteti a kifogásolt részek javítását.