A trópusi esőerdők hőmérsékletéhez szokott farksodró fázósan gömbölyödött össze mézszínű, tömött bundájában a decemberi hidegben az alig 1 négyzetméteres, bár friss forgáccsal bőven kibélelt ketrecében, amelyet az időjárás viszontagságai elől a pécsi állatkert igazgatói szobája elé menekítettek. A gombócból még a testhosszát megduplázó farok sem látszott ki, amely a mozgékony állatot eredeti hazájában gyümölcsszerző túráin segíti. A Dél-Amerikában éjszakai életet élő mosómedveféle délután 1 órakor az igazak álmát aludva mit sem sejtett abból, hogy már csak néhány nap, és neki legalább 8 négyzetméter alapterületű és 2 méter magas szálláshely, valamint némi mászási lehetőség dukálna. A magyarországi állatkerteknek ugyanis legkésőbb 2006. december 31-éig teljesíteniük kell azokat a tartási feltételeket, amelyeket öt évvel ezelőtt határozott meg a működésüket szabályozó rendelet.

A határidő betartása csak részben sikerült a tíz önkormányzati fenntartású zoónak, valamint az állami Pilisi Parkerdő Zrt.-hez tartozó Budakeszi Vadasparknak. Pedig az állatkertek felzúdulása miatt 2003-ban már haladékot adtak a kötelezettség teljesítésére, sőt a fenntartók azóta együttesen évi 300-400 millió forintra pályázhattak a szükséges fejlesztésekhez. A készültség azonban a legtöbb helyen így is csak 80-90 százalékosra sikeredett, Pécsett pedig még ennél is rosszabb a helyzet (lásd Mi van az erszényben? című írásunkat). Nem mintha nem igyekeztek volna az állatkertek. Az elmúlt évek egyik legnagyobb fejlődését produkáló nyíregyházi állatparknak, valamint a legnagyobb múltú, de éppen ezért talán a legnagyobb átalakításokat igénylő Fővárosi Állat- és Növénykertnek gyakorlatilag a fele jelenleg is építési terület. "A legtöbb állatkertnek most kellett kitörnie az 1950-es években kapott örökségből, amikor a helyi munkások két kommunista szombaton összetoltak pár ketrecet, és beledugtak egy oroszlánt meg néhány más egyedet" - ironizált az egykori műkedvelő állattartáson a nyíregyházi igazgató, Gajdos László.

Az állatok jóléte azonban ma már rendeletben előírt, költséges mulatság, hiszen a jogszabály a fajonként meghatározott lakóterület mellett a természetes viselkedés olyan fontos kellékeit is előírja, mint a dagonya vagy a függeszkedés lehetősége. A jászberényi állatkert ízületi nyavalyákkal küszködő tigrise az idén például padlófűtést kapott, hogy ne a fagyos betonon kelljen feküdnie, a társ után sóvárgó, 26 éves gibbonhölgynek, Bucinak pedig mégsem kell vénlányként leélnie az életét. A 30 millió forint fejlesztési forrásból ugyanis jutott a főemlős kifutójának a bővítésére is, így a tartási körülmények felett éberen őrködő nemzetközi fajkoordinátorok engedélyezték, hogy a napokban két gibbonfiú érkezzen az ottawai állatkertből. Az első fél nap idegeskedése után a fiatalemberek már elkezdték kurkászni Bucit és viszont, vagyis a jelek szerint megteremtődtek a társas élet feltételei.

A jászberényi fejlesztések ráadásul nem is a legköltségesebbek közé tartoznak. A nyíregyházi elefántház - amelybe az addig agglegényként élő Szabolcshoz a nyáron társult a 17 hónapos Jonatán és anyukája, Yoki - 120 millió forintot emésztett fel. Bár egy-egy új egyed beszerzése milliókba kerülhet, szakmai körökben úgy tartják, olyan állatokat nem illik pénzért venni, amelyek éppen a feketekereskedelem miatt állnak természetvédelmi oltalom alatt. Ezért a hazai állatkertek inkább arra törekszenek, hogy megfeleljenek a nemzetközi előírásoknak, és részt vehessenek fajmegőrző projektekben és más csereprogramokban. Nyíregyházán például az európai fajmegmentési program keretében két egyed van abból az ázsiai rinocéroszfajból, amelyből az egész világon csak 200 él, a fővárosi állatkertből pedig az íbiszprojekt részeként nyáron telepítettek vissza négy tarvarjút természetes élőhelyükre, Spanyolországba.

A műemléki védettség nyomja meg a felújítási büdzsét a 140 éves fővárosi állatkertben: a nagyszikla újjáépítésére a nettó 1,36 milliárd forintos ajánlat volt a legalacsonyabb, amit a versenytársak, akik a munkálatokat 1,6 milliárdnál is drágábbra taksálták, olyan irreálisnak tartottak, hogy megtámadták a döntést. Ezzel a Közbeszerzési Döntőbizottság is egyetértett, és 2 millió forintra bírságolta a tendert kiíró fővárosi önkormányzatot. Ezek után nem csoda, hogy a gyűjtemények gazdái nem kis elkeseredéssel konstatálták: a 2007. évi költségvetési törvényben nem szerepel a 2006-ban már egyébként is 300 millió forintra apadt, de legalább kifejezetten az állatkerteknek szánt támogatás.

A zoók többsége a fenntartó önkormányzattól sem számíthat a hiányzó pénz pótlására, pedig már az általános forgalmi adó kulcsának 20 százalékra emelése és a közüzemi díjak drágulása is érzékenyen érintette őket. Noha a jászberényi parknak, amely a város leglátogatottabb turisztikai célpontja, egészen kedvező a helyzete, mivel a működési költségek 55 százalékát az önkormányzat állja, Sárközi Tamás igazgató mégis aggasztónak tartja a helyzetet, mert a város a jövő évi költségvetés tervezésekor egyetlen intézménytől sem fogadott el többletigényt az ideihez képest. Pedig az uhuknál és parti sasoknál még nem oldották meg, hogy etetéskor vagy takarításkor elkülöníthessék őket; bár ez náluk nem okoz problémát, mert a gondozók jóban vannak a hivatalosan veszélyes állatoknak minősülő, ám náluk meglehetősen szelíd madarakkal.

Így kisebb-nagyobb mértékben, de valamennyi állatgyűjtemény jövője a helyi környezetvédelmi felügyelőség jóindulatán múlik. Az állatkerteknek legkésőbb az év végéig kell benyújtaniuk a kérelmet az új működési engedélyre. Ezt követően a zöld hatóság munkatársai a helyszínen ellenőrzik, hogy az állatok körülményei valóban megfelelnek-e az előírásoknak. Bár a jogszabály lehetőséget ad a követelményektől való eltérésre, például szaporulat vagy sérült, védett állat esetében, ám ha egy-egy kifutó, röpde vagy medence nem elég nagy, vagy az elhelyezés nem nyújt lehetőséget a természetes viselkedésre, netán a környezet túlságosan ingerszegény, akkor akár részlegesen is bezárhatják az intézményt.

Az előremenekülés így mára a legnépszerűbb stratégiává vált az állatkertek körében (lásd Nagyon vadon című írásunkat a 134. oldalon), amelyeknek egyre inkább a bevételre kell koncentrálniuk. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter - aki korábban maga is állatkert-igazgató volt - most úgy gondolja, nem feltétlenül szükségesek adószázmilliók ahhoz, hogy valami prosperáljon, a gyűjteményeket nonprofit jelleggel vagy üzleti alapon is működtetni lehet. A szponzorok ma már évi 8-10 millió forinttal járulnak hozzá a költségekhez egy közepes méretű állatkert esetében is. A szegedi igazgatóhoz, Veprik Róberthez éppen a napokban kopogtatott be egy brókercég az együttműködési lehetőségeket firtatva, a fővárosi állatkert Tücsök nevű nílusi vízilovát a helyi vízművek fogadta örökbe, a nyíregyházi állatkert pedig évente 250 ezer forintnyi szerszámcsomagot köszönhet annak, hogy egy kertészeti eszközöket forgalmazó cég amerikai vezetőjét három apró gyermeke megfűzte, fogadja örökbe a fehér tigrist.

A fennmaradásért folyó küzdelemben az állatvédők mindenesetre arra intik a zoókat, hogy a növekedési kényszer helyett inkább specializálódjanak, vagyis kevesebb állatot tartsanak, ám több odafigyeléssel. A Eurogroup for Animal Welfare nevű uniós lobbiszervezet regionális képviselője, Molnár Mariann a HVG-nek elmondta, a következő hónapokban maguk is ellenőrizni fogják, hogy az állatkertek valóban megfelelnek-e az előírásoknak, és az állatok mentálisan is jól érzik-e magukat. Így az állatvédőket vélhetően nem zavarja majd, ha a folyton nyüzsgő kea papagájok röpdéjében a "Bocsánat, nálunk valójában már takarítottak" felirat mellett kisebb hulladékhegyeket találnak, hiszen a madarak csupán jó szokásukhoz híven apró darabokra szaggatják a szórakoztatásukra szánt tárgyakat.

SZABÓ YVETTE