Ki viszi a partvonalat?
Újabb értékesítési tortúra vár az egykori exkluzív MSZMP-pártüdülőre, a balatonvilágosi Club Aligára.
Újabb értékesítési tortúra vár az egykori exkluzív MSZMP-pártüdülőre, a balatonvilágosi Club Aligára. Jelentkező híján ugyanis kudarcba fulladt a március végén zárult, 8 milliárd forint nettó értéken meghirdetett második pályázat is. Az 50 hektáros üdülőkomplexum máig vitatott módon került az Egészségügyi Minisztérium (EM) tulajdonába; 2000-ben Gógl Árpád miniszter kezdeményezésére az Orbán-kormány az Országos Egészségbiztosító Pénztárnak juttatott vagyonelemeket megkurtítva, térítésmentesen adta át, amelyet Gógl egy általa irányított kht-ba tervezett bevinni (HVG, 2001. január 13.).
A Club Aliga ma már nyűg a tárcának, mivel a lepusztult, 100 milliós működési támogatást igénylő ingatlan egyelőre inkább viszi, mint hozza a pénzt. Ráadásul az eladásából remélt bevétel idén egyetlen tollvonással legkevesebb 1,5 milliárd forinttal csökkenhet. Januárban ugyanis hatályba lépett a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter rendelete, amelyben Balatonvilágos kötelezően kialakítandó, közhasznú parti sétányának nagyobb részét a Club Aliga területén jelölte ki. A tárca nélküli miniszter, Kolber István, aki korábban a Balaton-fejlesztési Tanács elnöke volt, felgyorsítani szándékozik a 2000-ben elfogadott, úgynevezett Balaton-törvény (HVG, 2003. május 10.) végrehajtását, annak is a partvonal-rehabilitációs rendelkezéseit - amit Rácz Jenő egészségügyi miniszter a Club Aliga esetében sikertelenül próbált megtorpedózni.
Lobbiereje növelésére a tárca tavaly nyáron Fabriczki Andrást, az MSZP egykori pénztárnokát nevezte ki az üdülő privatizációjáért felelős miniszteri biztosnak. Fabriczki pedig az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t (ÁPV) szerette volna új tulajdonosnak látni. Mégpedig úgy, hogy - javaslatára - az ÁPV tartalékalapjának a terhére 4 milliárd forintért megvette volna az ingatlant, majd magánbefektetők bevonásával részvénytársaságot alapított volna, és az új cég fejlesztette volna a Club Aligát. Az EM a másik 4 milliárd forinthoz a részvények eladása után jutott volna hozzá. Az akciót a HVG információi szerint Draskovics Tibor pénzügyminiszter fújta le, és az ÁPV vásárlásra szánt - így nélkülözhetőnek ítélt - 4 milliárdját tavaly ősszel elvonta.
A Kolber-féle rendelet mindenesetre a Club Aliga esetében azt jelenti, hogy a tóparti sávból mintegy másfél kilométert elvesznek, amivel az üdülőt elzárják a közvetlen vízkapcsolattól (vagy a Club Aliga tulajdonosának vállalnia kellene, hogy a nyaralók belépőjegy ellenében bejuthassanak a területre). A parti sétány kialakítására egyenesen rákényszeríti az Alkotmánybíróság (AB) hétfői határozata, amely a beadványokkal szemben érvényben tartja a Balaton-törvényt. Indoklása szerint a parti közsáv létesítése "önmagában tulajdonosi jogokat nem érint, és nem következik belőle az egészséges környezethez való jog sérelme sem". Azt tehát ki kell alakítani, a megvalósítás során felmerülő aggályokat pedig később lehet elbírálni. A jogbizonytalanságot csökkentendő az AB felhívta az Országgyűlést a törvény kiegészítésére, szerinte ugyanis jelenleg túlságosan nagy a közigazgatási szervek mérlegelési joga.
A következő pályázat mindenesetre az előzőeknél rugalmasabb lesz. A KVI lemondott arról, hogy az egykor a VIP-vendégek fogadására használt 22 villából, továbbá három szállodából, sportpályákból, ősparkból álló komplexumot kizárólag egyben adja el; a befektetők a villaparkra és a szállodákra külön-külön is ajánlatot tehetnek. Csakhogy - újabb zavaró tényezőként - időközben a balatonvilágosi önkormányzat személyében egy kéretlen ajánlkozó is felbukkant. Fekete Barnabás polgármester a HVG-nek elmondta: az önkormányzat Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek írásban is bejelentette, igényt tart a Club Aligára. Balatonvilágos a kilencvenes évek közepén már kapott néhány hektárt a területből: a hajdani személyzet számára fenntartott, 22 lakásos lakótelepet és 5 hektár mezőgazdasági művelésű földet, utóbbit a helyhatóság azóta felparcellázta és értékesítette. A polgármester a Lendületben az ország című kormányprogram egyik tézisére hivatkozik, miszerint a veszteségesen működtetett állami vagyont a helyhatóságok térítésmenetesen megkaphatják. Fekete úgy véli, az üdülő gazdaságtalan működése az általa befizetett iparűzési adó összegéből is megállapítható: a Club Aliga Vagyonkezelő Rt., amely az összesen 660 ágyas kapacitású komplexumot üzemelteti, évi 5 milliót fizet Balatonvilágosnak, míg az egyik szomszédos, kétszáz ágyas szálloda után ennél több folyik be a kasszába. Az elutasító válaszra készülve Fekete egyúttal azt is jelezte, ha eladják a Club Aligát, az önkormányzat egy máig érvényes jogszabály alapján a vételár 50 százalékát kéri - amely a belterületi földek után jár.