Minden lehetséges féket behúztak, ha semmi sem változik, a magántőke kiszolgáltatottá válhat az egészségbiztosításban - foglalta össze a HVG-nek Farkas András, az Aviva Életbiztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese a biztosítók álláspontját. Ha a pénztárak bevételét az állam határozza meg, csakúgy, mint a kiadást, ráadásul övé a tulajdoni többség is, akkor hol érvényesüljön az a szakértelem, amit éppen az üzleti biztosítótól vár a reformot vezénylő kormányzat? - tette fel a költői kérdést Farkas. Szerinte csak akkor lenne érdemes belépniük a pénztárakba a biztosítóknak, ha olyan keretfeltételeket határoznának meg, amelyek között a magántőke joga, hogy a szolgáltatók közötti verseny felszításával keresse a befektetés megtérülését.

Érdekeltségük megteremtésére azt javasolja Paál Zoltán, a Generali-Providencia igazgatósági tagja, hogy a biztosítók kapjanak komoly döntési jogkört, de legalábbis érdemi szavazati jogot azokban a bizottságokban, amelyek döntenek a bevételek alapjául szolgáló fejkvóta felosztásáról, a finanszírozható szolgáltatások átlagáráról, valamint a kifizethető szolgáltatásokról. A pénztárakban szerezhető kisebbségi tulajdoni részt is kezelhető kockázatnak tartanák, ha például az ellenőrző szervként működő felügyelőbizottságban lennének csak többségben az állami képviselők, miközben az igazgatóságba a kisebbségi tulajdonos delegálná a tagokat. Az államnak ebben az esetben is érdeke bennmaradni 51 százalékkal, hiszen ha később nyereséggel működik a pénztár, ekkora arányban részesedik a profitból.

A biztosítókat kiütheti a rendszerből az is, ha a politikai kockázat kezelhetetlen. Ellenszerként nem hozamgaranciát kérnek a biztosítók, hanem Paál szerint arra lenne szükség, hogy olyan eladási opciót kapjanak, amely garantálja, hogy ha öt éven belül el akarnák adni részesedésüket az államnak, visszakapják a befektetett tőkét.

Hol lesz verseny? Az első évben a pénztárak versengenének azon, hogy különféle ígéretekkel minél több biztosítottat szerezzenek meg, a toborzás költségét viszont állítólag a pénztárak magánbefektetőinek kellene állniuk. Azon lehet meditálni, hogy ha mindegyik társaságban többsége van az államnak, hogyan szedik majd el egymás elől a biztosítottakat. A szolgáltatókat csak akkor versenyeztethetnék a biztosítók, ha meg tudják ítélni, hogy hol milyenek a betegek gyógyulási esélyei, ehhez viszont eddig ismeretlen statisztikai adatok mellett szükség lenne a minőségbiztosítási rendszer bevezetésére is a kórházakban. Ám ez utóbbit csak úgy érhetik el a pénztárak, ha ezért egységesen lépnek fel. A minőségi mutatók bevezetésétől már csak azért sem lehet eltekinteni, mert e nélkül nehéz mozgósítani a rendszerben levő tartalékokat, ami viszont a profit egyedüli forrása. A versenyhez hozzátartozna, hogy a magánkórházakkal és specializálódott klinikákkal is lehessen szolgáltatási szerződést kötni, ha pedig a kórház többet kér az operációért, mint amire a fejkvótából futná - mert olyan magasan műszerezett speciális módon műtenek -, akkor juthatna szerephez a kiegészítő biztosítás.

A megyei szinten szerveződő pénztárakat egyébként értelmetlen biztosítónak nevezni Filvig István, a Signal Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint, miután a biztosítás egyetlen ismérve sem alkalmazható erre a rendszerre. Ettől még a pénztári tulajdon hozzásegítheti a biztosítókat ahhoz, hogy a tb-ellátást kiegészítő biztosításokat kínáljanak. Más kérdés, hogy erre csak akkor van mód, ha visszaszorulnak a hálapénzek, erre viszont egyik biztosítónak sincs kész receptje. Többnyire tárgyalásokat javasolnak, melyek során megpróbálnának ehhez szövetségeseket találni a paraszolvenciát ellenző orvosok között. "Meg kell őket győzni, hogy akkor is jól kereshetnek, ha mindenről adnak számlát, mert akkor sok beteget küld majd hozzájuk a pénztár" - hangzott egy biztosítói vélemény. Attól viszont, aki nem hajlandó velük szövetségre lépni, elvinnék a betegeket, amihez megszerveznék a szállítást.

A pénztárakba fektetők körét szelektálja, hogy csak hosszú távon lehet megtérülésre számítani, amit egy kockázati tőkés nem fogad el, és a magánbefektetők zöme is egy-három évben gondolkodik, miközben a biztosítók megszokták, hogy 5-15 év alatt térül meg a befektetett tőkéjük. Mellettük persze más, hosszú távon gondolkodó intézményi befektetők, így nyugdíjpénztárak, egyéb külföldi egészségpénztárak is szóba jöhetnek. Biztosítói körökben többen céloznak az OTP-csoport erős érdekeltségére is.

PAPP EMÍLIA