Új repertoár
Ha nem boldogulsz vele, szervezd át! - mintha egy ócska menedzsertankönyv tanácsát követné a legnagyobb kormánypárt.
Ha nem boldogulsz vele, szervezd át! - mintha egy ócska menedzsertankönyv tanácsát követné a legnagyobb kormánypárt. Az MSZP legújabb ötlete szerint egy nappal későbbre - hétfőről keddre - kellene tolni a parlamenti ülések kezdetét, hogy az eddiginél alaposabb bizottsági és frakció-előkészítés után tanácskozhasson a T. Ház. Kétséges persze, hogy ez segítene-e bármit, hiszen ugyancsak a szocialisták háza táján tanakodnak azon, lecserélik azokat az országgyűlési bizottsági tagjaikat, akik sokat hiányoztak az ülésekről.
Többet segítene a törvényhozói munkán a benyújtott tervezetek alaposabb előkészítése, legyen az szakmai vagy politikai felkészülés. Ezt nemcsak a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött - az állami vagyonról és a kistérségi társulásokról szóló - két törvény jelzi, de a tavalyi nyári törvényalkotási kudarcok is ezt bizonyítják. Semmire se vezettek a Gyurcsány-kormány eskütétel utáni sietős kezdeményezései a kétharmados többséghez kötött ügyekben, bár a kabinet reformelszántságát kétségtelenül jelezték. Így aztán az olyan, jobb sorsra érdemes tervezetek is fiókba kerültek, mint a párt- és kampányfinanszírozási javaslat. A fiaskókból azért okult a kormány: az őszi törvényalkotási menetrendje csak egy negyven tételből álló lista, amelynek egyes pontjaihoz a korábbiaktól eltérően már nem rendelték hozzá az elfogadás "várható időpontját". A kétharmados többséget igénylő tervezeteket pedig eleve külön csoportba osztották, azzal, hogy ezek "csak akkor részei a programnak, ha az elfogadásukhoz szükséges többség biztosított". Így aztán - látva az eddigi pártközi tárgyalások kudarcait - kevés esélye van annak, hogy a népszavazási vagy a rendőrségi törvény módosítását elfogadja a Ház a most kezdődött és december 21-éig tartó ülésszakon.
Az ősz így aztán gazdasági törvényjavaslatok vitájával telik. Nemcsak a szokásos adó- és költségvetési jogszabályok tervezete érkezik majd, hanem például a Költségvetési Hivatalról vagy éppen az egészségbiztosítás átalakításáról szólót is ígéri a kabinet. Közben persze "beelőzhetnek" újak is, mint ahogy az a Mol-törvényként emlegetett tervezettel történt. Ezt, amely hivatalosan "A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról" címet viseli, a nyári olajcégcsaták nyomán programon kívül már a hivatalos szezonkezdet előtt, szeptember 6-án beterjesztette a kormány. Ha az előzetes terv szerinti szövegekkel eddig nem bombázta is a T. Házat, volt, amiben nem tétovázott a koalíció. Kossuth téri tüntetés ide, élőlánc oda, 190 fegyelmezett kormánypárti vokssal már az első ülésnap estéjén megerősítették az államfő által kifogásolt vagyontörvényt. Nem teljesen az eredeti formában fogadták el ugyan, hiszen a vagyontanács tagjait mégsem a kormányfő, hanem az ő javaslatára a köztársasági elnök nevezi majd ki, de megbízatásuk éppúgy hat évre szól, s szinte leválthatatlanok, ahogy a kritizált eredeti változatban szerepelt. A hétfői záróra előtt újra pecsétet nyomott a kormánypárti többség a kistérségi társulásokról szóló törvényre is, jelezve, az ellenzék továbbra is számíthat rapid megoldásokra.