Az újjáépített óvárosi híd Görlitz és Zgorzelec között. Megbékélés és összenövés. © MTI

Lehet-e esélye egy alig 60 ezres, ráadásul folyamatosan csökkenő népességű, isten háta mögötti kisvárosnak, amely nem elég, hogy Németország legkeletibb települése, de ma még ráadásul schengeni határ is? Szóval lehet-e esélye Görlitznek, hogy 2010-re megkaparintsa az Európa kulturális fővárosa címet a több mint 5 millió lakosú Ruhr-vidéket, a német gazdaság, a kultúra és nem utolsósorban a média koncentrált erejét felvonultató Essennel szemben? Thomas Kiemle, a görlitzi pályázat projektvezetője a HVG tudósítóját az óváros utcáin kalauzolva úgy véli: igen. A középkorban itt vezetett a Strasbourgból Kijevbe tartó útvonal, a Via Regia, s a látogató most is azon kereskedőházak között sétálhat, ahová egykor a lovas kocsikat behajtották - Görlitznek árumegállító joga volt -, s ahol az üzletek megköttettek. A várost ugyanakkor minden eddigi háború elkerülte, így olyan, mint egy élő művészettörténeti bemutató: 3600 épen maradt műemlék épülete van.

Nyilván ez a szempont is vezette a német zsűrit, amikor - a hivatalból optimista projektvezető mellett - úgy gondolta, igen, lehet esélye a német-lengyel határon, a Neisse partján fekvő Görlitznek is, s így nem egy, hanem két német várost terjesztett fel Brüsszelbe. Eredetileg tíz település pályázott - az említetteken kívül még Braunschweig, Bréma, Halle, Karlsruhe, Kassel, Lübeck, Potsdam és Regensburg -, s a tartományi kultuszminiszterek konferenciája a héttagú zsűrit (köztük Konrád Györgyöt) kérte fel a döntésre. Az ítészek végigjárták az aspiráló városokat, mégpedig mindenütt egyforma forgatókönyvet követve: a pályázat félórás ismertetése, majd másfél órás ismerkedés a várossal, végül egyórás kérdezz-felelek a település vezetőivel, végül a véleményalkotás a közös bölcsesség jegyében.

A zsűri persze nem szépségversenyt tartott. Így bármennyire imponáló lehet Görlitz építészeti vonzereje, ez önmagában nyilván kevés lett volna ahhoz, hogy versenyben maradjon. A múlton kívül a város és lakói jelenlegi együttélését vizsgálták-kutatták, hogy otthont ad-e polgárainak, s mit kínál a jövőre. S e téren a két versenyben maradt pályázó irdatlan méretkülönbségeik ellenére számos hasonlóságot kínál. Hiszen a Ruhr-vidéken is arról van szó, hogy az ipari struktúraváltás közepette kell megtalálni az újat - így lett ott Európa egykor legnagyobb kőszénbányájából és kokszolójából, a Zollvereinből a világörökség részeként kulturális bemutatóhely. S Görlitzben is azt keresik, hogy az egykori NDK-ipar megszűnésével üresen maradt épületek - a Neisse partján ma is ott éktelenkedik betört ablakaival, rozsdás rácsaival és töredezett felirataival a VEB Kondensatorenwerk, az egykori kondenzátorgyár - hogyan válhatnának a megújulás színtereivé. A görlitzi projektvezető szerint ez utóbbi elsősorban a pályázatuk központi elemét adó Hídpark lehet majd. A Neisse jobb és bal oldalát, a német várost és az abból az európai határok háború utáni újrarajzolásakor leválasztott lengyel szeletét, Zgorzelecet kötné össze ez a "híd", vagyis a folyó két oldalán felépülő, illetve a már meglévőből kialakítandó épületegyüttest. Helyet kapna ott a görlitz-zittaui főiskola bővítése, a médiaművészeti fórum, a kortárs képzőművészeti műhely.

A cél diákokat, egyetemistákat idecsábítani, hogy pótolják az elvándoroltakat. A német újraegyesítéskor még 77 ezren lakták a várost, a mai 60 ezerbe az ideiglenesen bejelentetteket is beleszámolták. Ipartelepítés, persze a high-tech műfajból, információtechnológia, médiaművészetek - ezek a hívószavak, amelyek a görlitzi pályázatért felelősökben és az annak sikeréért izgulókban megfogalmazódnak 2010-re gondolva. Meg hát a turizmus, a rövid időre érkezőknek szóló attrakció. Hiszen abban Essen olyasmivel büszkélkedhet majd, ami már a jeles év előtt meglesz: a Folkwang-atoll 25 mesterséges szigete úszik majd a Ruhr-folyón, melyik napenergiával, melyik széllel hajtva, hogy az alternatív energiafelhasználást népszerűsítse. A görlitzi pályázat turisztikai-szabadidős attrakciója is az energiához kapcsolódik: egy elhagyott külszíni barnaszénfejtés helyén csinálnak egy mesterséges tavat. "Nagyobb lesz, mint a berlini Müggelsee" - adja a lokálpatriótát a Berlinből érkezett tudósítónak a projektvezető, pedig hát ő sem bennszülött görlitzi: a hannoveri expón való sikeres tevékenykedése alapján hívták ide.

Mindkét pályázó város erőssége a multikulturalitás, az európai együttélés kialakítása. Persze ebben is Essen a nagyobb: a nagyipar évszázados történelme során idevándorolt s itt ragadt munkát keresőknek köszönhetően szinte nincs olyan náció, amelyiknek ne élnének itt leszármazottai. Azt mondják, a Ruhr-vidéken 140 nemzetiség képviselteti magát. Ehhez képest Görlitz-Zgorzelec elsősorban bilaterális, bár a lengyel-német szimbiózist az 1949-ben a lengyel oldalra telepített több ezer görög család és azok sarjai jelentősen gazdagítják, s már megjelentek az első döner kebabot árusító török pavilonok is. Mindazonáltal nem minden teljes: az impozáns méretű s kívülről teljesen épségben maradt, bár belső berendezését nélkülöző egykori zsinagóga most tervezett felújítása után is jószerével csak kulturális rendezvényeknek adhat majd helyet, vallási célokat aligha fog szolgálni. Nincs ki a minjan, a tíz felnőtt férfi, hogy imádkozhassanak.

E téren tehát nincs kivel megbékélni. Ugyanakkor arra a zsűri is külön rámutatott a kettős jelölés indoklásában, hogy Görlitz-Zgorzelec példája lehet annak a megbékélésnek és összenövésnek, ami a háború alatti emberveszteségeket és a háború utáni kitelepítések megpróbáltatásait - Zgorzelec lakóinak nagy része kelet-lengyelországi menekült, Görltizbe pedig sok sziléziai kitelepített kényszerült 1945-ben - próbálná meg újfajta együttéléssel feledtetni.

WEYER BÉLA / GÖRLITZ