Kis országok - kis oligarchák: a kelet-közép-európai országok új báróinak többsége nem tett szert olyan mesés vagyonokra, mint az egykori nagy testvér olajmágnásai, de nem is fenyegeti őket oly mértékben az ellehetetlenítés, újraállamosítás, netán a politikai leszámolás veszélye. Jóllehet az első milliók keletkezését ezekben az országokban is kérdőjelek övezik, s a meggazdagodás ugródeszkájául szolgáló privatizációhoz mindenütt inkább politikai kapcsolati tőkére, mint pénztőkére volt szükség, a törvényeket és a becsületkódexeket meglehetősen lazán értelmező újkapitalista portyázók mára - noha egyiküket-másikukat szorongatják a hatóságok - többnyire "EU-konform", nemritkán respektált üzletemberekké váltak.

Élete legjobb boltját csinálta tavaly decemberben Petr Kellner, a leggazdagabb cseh üzletember: alig másfél év alatt 15,5 milliárd koronát keresett azzal, hogy eladta 56 százalékos részesedését a pénzügyileg legsikeresebb kelet-közép-európai kereskedelmi televíziós csatornában, a prágai Nova Tv-ben korábbi tulajdonosának, az amerikai Central European Media Enterprisesnak (CME). A vételár kétharmadát a térségben kiterjedt televíziós érdekeltségekkel rendelkező, Ronald Lauder nevével fémjelzett CME készpénzben fizeti ki, a fennmaradó hányadért pedig a cseh üzletember 14 százalékos részesedést kap a bermudai bejegyzésű anyacégben, amelynek ily módon második legnagyobb részvényese lesz. Az ügyletet elemzők nem mulasztják el megjegyezni, hogy miközben Lauder vagyona az utóbbi években folyamatosan csökken - az amerikai Forbes magazin szerint jelenleg 2,1 milliárd dollár -, Kellneré szédületes tempóban gyarapszik, ez idő tájt mintegy 7 milliárd dollárra rúg.

Az alig 40 éves, a nyilvánosságtól makacsul elzárkózó Kellner a rendszerváltás adta üzleti lehetőségeket kihasználva páratlan karriert futott be az utóbbi másfél évtizedben. A prágai közgazdaság-tudományi egyetemen végzett üzletember vállalkozásainak alapját a kilencvenes évek elején a két hullámban végrehajtott kuponos privatizáció teremtette meg, amelynek során pénzügyi társasága, a Privní Pravatizacní Fond (PPF) a több százezer kisbefektetőtől összegyűjtött kuponjaival mintegy kétszáz eladásra került állami nagyvállalat részvényéből jegyzett. Az időközben a pénzügyi szolgáltatások minden területére beszivárgott PPF első nagy fogása 1996-ban - Václav Klaus akkori jobboldali kormányfő (jelenlegi államfő) pénzügyminiszterének segédletével - az egykori állami biztosító, a még ma is piacvezető Ceská pojistovna megszerzése volt, amelyet aztán egy sor kisebb pénzintézet követett. Kellner a Nova Tv-ügylet sikerén felbuzdulva még magasabbra tör: hivatalosan jelezte, hogy érdeklődik a Cesky Telecom távközlési vállalat idén eladásra kerülő, 51 százalékos állami részvénycsomagja iránt.

Visszavonult viszont az üzleti élettől, s a politika felé vette az irányt az 59 éves Vladimir Zelezny, a pénzgyárnak is nevezett Nova Tv alapító vezérigazgatója és másik haszonélvezője. Nem véletlenül: Zeleznyt 1 milliárd koronás kártérítés megfizetésére kötelezték a Nova Tv sugárzási engedélyének birtoklása körül a CME-vel több évig folytatott, szövevényes perben, ám az állítólag egykoron Klaushoz és a jobboldali Polgári Demokrata Párthoz (ODS) közel álló exmédiamágnásnak pénzügyi visszaélések, csalások gyanúját, hatósági vizsgálatok és perek sorát sikerült egyelőre megúsznia (HVG, 2003. május 24.). Igaz, néhány alkalommal vizsgálati fogságba került, vagyonának egy részét többször is elkobozták, amit azonban végül sikerült részben visszaszereznie. Úgy tűnik viszont, a politikában egyelőre sikeres: előbb szenátor lett, majd tavaly európai parlamenti (EP) képviselővé választották. Ma is több büntetőeljárás folyik azonban ellene, s a prágai bíróság már hivatalosan is kérte EP-képviselői mentességének feloldását.

A gazdag cseh állampolgárok között több szlovák nemzetiségű is akad, akik Csehszlovákia 1993-as kettéválása után Csehországban maradtak. A második leggazdagabbként tartják nyilván a gyakran csak "nagy kémikusnak" becézett, 50 éves Andrej Babist, akinek a tulajdonában lévő Agrofert vegyipari birodalomhoz tartozó cégek összértéke a 3 milliárd dollárt is meghaladja, Babis magánvagyona pedig félmilliárd dollárra rúg. Ő a kilencvenes évek közepén az állami mezőgazdasági vállalatok nagy részének, majd néhány húskombinátnak a megszerzésével alapozta meg gazdagságát, de legnagyobb üzleteit a vegyiparban bonyolította le. Az Unipetrol konszern egészét nem sikerült ugyan megszereznie, ám a tavalyi privatizáció során a győztes lengyel PKN Orlennel megállapodott az olajcég egyes vegyipari érdekeltségeinek átvételéről. Nem sokkal ezután a kezébe került az évi 8 milliárd koronás forgalmú vágsellyei Duslo vegyipari cég is.

Szlovákiában egyelőre nem divat a leggazdagabb emberek listájának összeállítása, így ezzel kapcsolatban legfeljebb találgatásokra lehet hagyatkozni. Az egyetlen nagyvállalkozó, aki eddig nyíltan vállalta, hogy aspirál az ország leggazdagabb embere címére, Jozef Majsky volt. Az 1989 végén számítógépek importjával foglalkozó, majd a SIPOX vállalatbirodalma (HVG, 1996. december 21.) bővítése érdekében kormányok sorával szót értő Majsky soha nem csinált titkot abból, hogy a törvényesség határát súroló eszközökkel dolgozik, és maximális mértékben hasznosítja magas szintű kapcsolatait. Végül egy banánhéjon csúszott el. Amikor 2002 elején az éppen összeomlóban lévő Horizont pénzügyi szolgáltatóból különféle tranzakciókkal Majskyék is megpróbáltak kimenteni maguknak közel 500 millió koronát, az addigra politikai támogatását vesztett nagyvállalkozóval a rendőrség nem sokat teketóriázott, azonnal rács mögé dugta. A vizsgálati fogságból tavaly augusztusban szabadult, és azóta nem hallani felőle.

A gyors, akár törvénytelen meggazdagodásnak a kilencvenes évek második felében volt konjunktúrája Szlovákiában, aminek különösen kedvezett, hogy a Meciar-kormány kivonta a privatizációt az ellenőrzés alól. Az állami vagyon eladására felállt Nemzeti Vagyonalap (FNM) a nyilvánosság teljes kizárásával működött. A leghírhedtebb privatizációs csoportok Meciar pártján, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmon (HZDS) belül tevékenykedtek. Nyugat-Szlovákiát a Vladimír Poór által vezetett úgynevezett nagyszombati, az ország keleti felét pedig az időközben elhunyt Alexander Rezes neve által fémjelzett kassai csoport uralta. Akadtak olyanok is, akik a "meciari privatizáció" során egész ágazatokat kebeleztek be, a mindenható Ivan Lexa titkosszolgálati főnökhöz kötődő Lexa-klán például ebben az időben hajtotta uralma alá a szlovák malomipar közel 90 százalékát.

A Dzurinda-kormány az 1998-as választások után igyekezett revánsot venni. Noha rács mögé senkit sem tudott juttatni, de a legnagyobb port felvert esetekben az államnak sikerült visszaszerezni a cégeket, amelyeket azután pályázatok útján értékesítettek. Az ügyészség még tavaly ősszel is több eljárást próbált kezdeményezni a vagyonosztás egykori fő végrehajtói, a HZDS parlamenti képviselőiként máig törvény fölött álló, egykori FNM-vezetők ellen.

A "új szlovák elitnek" nevezett HZDS-generáció tagjai egyébként az új hatalom elől menekülve külföldi befektetőnek adták el a cégeiket, így ma is háborítatlanul élvezik a vagyonukat, nem egy közülük a társasági élet megbecsült tagja. Egyedül Ivan Lexának kellett bujkálnia, de miután a titkosszolgálat 2002-ben hazahozta dél-afrikai rejtekéből, napjainkban derűs arccal éli túl az ellene indított tucatnyi pert. Az egyik legismertebb túlélő Slavomír Hatina, aki az általa alapított Slovintegra részvénytársasággal 1995-ben Meciaréktól szinte ingyen kapta meg a Slovnaft kőolaj-finomító és vegyipari céget. Dzurinda egy 10 százaléknyi Slovnaft-csomag visszaszolgáltatásáért cserébe vállalta, nem bolygatja ügyeit. Hatina ezt követően is jól döntött, 2000-ben az ÖMV helyett a Molt engedte be a Slovnaftba, ma pedig cége már 10 százaléknyi Mol-részvény tulajdonosa.

A lengyel milliárdosok százas listáját 15 esztendeje minden évben közli a Wprost nevű hetilap. Vagyonszerzésük története azonban találgatásokon alapul, jobbára csak társasági beszélgetésekből sejthető. A milliárdoslistát évek óta ugyanaz az üzletember, Jan Kulczyk vezeti (HVG, 2004. december 3.), aki friss diplomás közgazdászként első vállalkozásának indulótőkéjét édesapjától kapta, ám érdekes módon szinte nem volt olyan nagy horderejű privatizációs ügylet, amelynek ne lett volna részese. Jelenleg parlamenti vizsgálóbizottság célpontjává vált annak gyanújával, hogy közvetített a lengyel energiaágazat orosz érdekköröknek történő, ám végül meghiúsult átjátszásában. Kulczykot a milliárdos üzletemberek sorában Ryszard Krauze, az általa alapított Prokom Software tulajdonosa követi, akinek további harminc cégben van részesedése. A harmadik lengyel milliárdos Zygmunt Solorz-Zak, a legtekintélyesebb médiamágnás, aki a nyolcvanas években alapított egy csomagküldő céget, később Wartburgokkal és Oltcitokkal kereskedett, majd a rendszerváltás után beindította a PolSat kereskedelmi tévét. Ma már lett és litván tévétársaságokban is van részesedése.

A leggazdagabb romániaiak rangsorát a Capital gazdasági hetilap listáján a 86 éves Iosif C. Dragan vezeti 900 millió dolláros magánvagyonnal, mögötte 700 millióval áll az egykori teniszcsillag, Ion Tiriac, a bronzérem, 650 millióval pedig a nagyváradi Ioan és Viorel Micula ikerpáré, akik a Coca-Colával versenyeznek az üdítőital-piaci elsőbbségért, de uralják az erdélyi szeszipart is. A nyilvánosan alig mutatkozó Dragan vagyonát az 1948-ban Milánóban létrehozott Butan Gas céggel alapozta meg. Később szoros baráti és üzleti viszonyt ápolt Ceausescuval, állítólag meghatározó alakja volt a diktátor és titkosszolgálata, a Securitate itáliai kapcsolatainak. A Butan Gas ma is több európai országban és Marokkóban fontos szereplője a cseppfolyósgáz-piacnak, Romániában mintegy 30 százalékos a részesedése.

A Securitate-vagyon átmentésének iskolapéldájaként a tavaly év végén kormányzati tényezővé vált Humanista Párt vezére, Dan Voiculescu meggazdagodását emlegetik Romániában. 1968-ban szerzett külkereskedői diplomájával Voiculescu a Ceausescu-rezsim több külkereskedelmi cégénél is dolgozott, s a rendszerváltás egy Cipruson bejegyzett secu-cég, a titokzatos Crescent külkereskedelmi vállalat romániai igazgatójának székében érte. Az első millió körüli rejtélyeket azonban Voiculescu a ciprusi cégről három éve publikált könyvében magyarázat helyett inkább tovább kuszálta. Állítja, a Crescent hátterében egy bizonyos arab férfi, Fouad Szanbar állott, aki 1990-ben írt testamentumában két gyermekére hagyta a céget, de azok csak Voiculescu halála után kapják meg örökségüket. A hivatalosan mintegy 300 millió dolláros magánvagyonnal rendelkező, 59 éves Dan Voiculescu cégbirodalma két szálon fut: az Intact nevű vállalatcsoport bevallottan az ország legjelentősebb médiabirodalmának kiépítésére törekszik (övé a második legnagyobb kereskedelmi adó, az Antena 1, két országos napilap, három rádió), a Grivco-csoport pedig a tejtermeléstől az energiaimporton át a porcelángyártásig és reptéri szolgáltatásokig terjeszti csápjait. Állítólag Voiculescu a fő kereskedelmi kapocs az iszlám világ felé is. A tavaly novemberi választásokon a szociáldemokratákkal (PSD) kötött alkalmi koalícióban pártja bejutott a parlamentbe, majd hátba szúrva partnereit, beszállt a jobbközép kormánykoalícióba.

Az újkori bárók közötti médiaháború igen divatos Romániában. Dan Voiculescu lapjainak kedvenc célpontja például az üzleti ellenfél Ovidiu Tender, aki rendre keresztbe tesz a lapgazda kőolajipari ambícióinak. A Ion Iliescu leköszönt elnök korábbi választási kampányait pénzelő, hivatalosan 100 millió dolláros magánvagyont beismerő temesvári Tender a PSD karjaitól védve építette ki birodalmát. S habár saját bevallása szerint első millióit a kilencvenes évek elején a jugoszláviai bevásárlóturizmusból szerezte, ellenfelei az embargó idején zajló illegális benzin- és fegyverexportban játszott elévülhetetlen szerepét szokták kiemelni. A 47 esztendős Tender a román energiaszektor és a fegyverkereskedelem egyik legbefolyásosabb játékosa, hiszen például a tulajdonában lévő Nuclearmontaj építheti a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját (most pályázik a 3-asra is) és egy kazahsztáni erőművet, a Prospectiuni Rt. pedig kizárólagosságot szerzett Románia altalajkincseinek további feltárására, de mellékesen megvette a 100 millió dollárra taksált Ardaf biztosító 40 százalékos részvénycsomagját is, és részvényese a verespataki aranybányászattal elhíresült Gabriel Resourcesnak is. Ugyanakkor hajszál híján belebukott egy nemzetközi pénzmosási botrányba, amikor holland ügyészek kolumbiai kábítószerpénzek tisztára mosásával gyanúsították meg (HVG, 2004. június 11.).

Jóllehet a fenti életpályákból szinte kivétel nélkül kiolvasható, hogy a rátermettség, a kitartó munka vagy akár a szerencse önmagában kevés lett volna a meggazdagodáshoz, az is jól érzékelhető, hogy az induláshoz nélkülözhetetlen politikai nexusok később könnyen átléphetőnek bizonyultak. Ma már sokan nem ugyanazokat a politikai kapcsolatokat ápolják, mint amelyekkel a vagyonukat szerezték, sőt azt is megengedhetik maguknak, hogy eltávolodjanak a politikától és a nyilvánosságtól is.