"Olyan még nem volt, hogy az emberek két parlamenti választás között visszavegyék magukhoz a döntés jogát, mert úgy érzik, hogy a választott képviselőik valamilyen kérdést nem tudtak megoldani" - mondta Orbán Viktor múlt pénteken a kettős állampolgárságról és a kórház-privatizációról tartott népszavazás előtti utolsó sajtótájékoztatóján. Abban a szilárd hitben, hogy - mint fogalmazott - "a magyar emberekben még mindig él az a hit, hogy vannak olyan ügyek, amelyeket ők jobban el tudnak dönteni, mint a parlamenti képviselők". Az ellenkezője történt. A vasárnapi eredménytelen népszavazás után a döntés joga továbbra is a 2002-ben megválasztott képviselőké maradt, még ha ezt a referendum sikeréért kampányoló Fidesz-elnök rögtön a szavazás estéjén már igyekezett is megkérdőjelezni. A két évvel ezelőtti választási vereség utáni újabb kudarcból ismét az előremenekülést választó Orbán az eredményeket - az ügydöntő népszavazásokra vonatkozó jogszabályi környezetből kiragadva - az "igenek" olyan meggyőző sikereként értelmezte, amely után a kormánynak nem marad más teendője, mint a Fidesz-elnök által győztesnek nyilvánítottak akaratának végrehajtása.

A népszavazásnak nem volt győztese, vagy ha igen, akkor az a józan ész - ezt viszont már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta az MSZP székházában vasárnap este, a koalíció számára megnyugtató végeredménnyel zárult referendumot értékelve, illetve másnap a parlamentben, amikor is az ellenzéki felszólalók az eredménytelenség, a koalíciós képviselők viszont a referendum támogatóinak "felelőtlensége" miatt ostorozták a másik felet. A kormányfő szerint az "örömtelen népszavazás" minden kétséget kizáróan elbukott, Kuncze Gábor SZDSZ-elnök pedig úgy fogalmazott: bárhogy is huzigálták a kaput, nem született gól.

A választók passzív rezisztenciája által kísért referendumtól több mint 5 millió jogosult - a választók kis híján kétharmada - maradt távol. Több mint hatszázezerrel kevesebben mentek el szavazni (3,02 millió), mint a legutóbbi, 2003-as - Magyarország uniós csatlakozásáról tartott - országos referendumon, amit akkoriban maguk az ellenzéki pártvezetők is egyfajta választási bojkottként értelmeztek (HVG, 2003. április 19.). A távolmaradás lehetséges okai azonban, úgy tűnik, ezúttal jóval összetettebbek, mint annak idején, amikor az EU-tagság már a szavazás pillanatában lefutottnak tűnt. A választók mostani bizonytalanságát jól érzékelteti, hogy a másfél hónapos kampány alatt nem nőtt, hanem - a közvélemény-kutatók által októberben mért közel 4 millióról - folyamatosan csökkent a szavazni kívánók száma. A választóknak a jelek szerint részint elegük lett abból, hogy az elmúlt két és fél évben immár ötödször szólították urnákhoz őket, mint ahogy az sem zárható ki, hogy jelentős számban voltak olyan "elkötelezett távolmaradók", akik úgy értékelték - mint például Medgyessy Péter exkormányfő vagy Tamás Gáspár Miklós filozófus -, hogy a feltett kérdésekre nem lehet jó választ adni, ezért inkább nem voksolnak. A "meghasonlottságra" utalhat az érvénytelen szavazatoknak a népszavazások történetében szokatlanul magas (2 százalék körüli) aránya is.

Az alacsony részvétel sem lett volna azonban akadálya egy eredményes népszavazásnak, ha a referendumra bocsátott kérdésekben nagyobb lett volna az egyetértés. Amióta ugyanis a parlament - 1997-ben, a NATO-népszavazás sikere érdekében - jelentősen leszállította a népszavazások eredményességi küszöbét (a korábbi 50 százalék plusz 1 voks helyett 25 százalék plusz egy azonos szavazatra), már 2 millió 8 ezer egynemű válasz is elegendő egyik vagy másik álláspont győzelméhez. S bár vasárnap az "igen" szavazatok mindkét kérdésben többségbe kerültek a koalíció által propagált "felelős nemmel" szemben - ez a kórházügyben az összes választásra jogosult 23,9 százalékát (1,9 millió "igen" szavazat 1 millió "nem" ellenében), a kettős állampolgárság kérdésében pedig 18,9 százalékát (1,5 millió "igen", 1,4 millió "nem") jelentette -, a választók kevesebb mint negyedének közös álláspontja híján az Országos Választási Bizottság nem hirdethetett győztest.

A konzervatív tábor által a referendum legfontosabb tétjének tekintett - egyfajta "magyarságpróbaként" kezelt - kettős állampolgárság kérdésében egyébként a kampány kezdetén még csaknem másfélszeres többségben voltak az "igen" hívei a közvéleményben (HVG, 2004. november 2.). Ez az előny a vasárnap esti urnazárásig minimálisra (51,6 százalék) olvadt, sőt az utolsó napok tendenciáit tekintve még az sem zárható ki, hogy ha a kampány egy héttel tovább tart, a könnyített honosítás kérdésében meg is fordulhattak volna az arányok. A jobboldalnak még annyi szavazót sem sikerült mozgósítania a második "igen" mellett, mint ahány voksot a júniusi európai parlamenti választásokon a Fidesz-MPSZ és az MDF együttvéve kapott (1,6 millió szavazat). Holott ezúttal minden bizonnyal nem elhanyagolható arányban baloldali, illetve liberális átszavazók is támogatták legalább az egyik "igent". Még az MSZP társadalompolitikai tagozata is erre buzdított a kettős állampolgárság ügyében, s azokból a korábbi tapasztalatokból, hogy a szocialistaszimpatizánsok táborától nem idegen az egalitárius szemlélet - illetve nagyon is élő a korábbi évtizedek viszonylagos komfortérzetének elvesztése miatti félelem -, arra lehet következtetni, hogy kórházügyben is sokan lehettek, akik pártkötődéseik ellenére a népszavazás kezdeményezőinek elvárása szerint ikszeltek.

Az egészségügyi szolgáltatások magánosítását fenntartással kezelők többsége azonban a biztos szavazók körében egy percig sem volt kétséges, amit az is jelez, hogy végül 65 százalékuk voksolt így, s egyetlen megye sem akadt, ahol ne ez lett volna az urnákhoz járulók többségének az álláspontja. Kevesebb mint százezer további "igen" szavazat pedig már "ügydöntőbe" fordította volna át a referendum kórház-privatizációs részét, azaz a parlament nem tehetett volna mást, mint hogy - a népszavazás első kérdésében kezdeményezőként fellépő Munkáspárt és a hozzá csatlakozott Fidesz-MPSZ szándékának megfelelően - leereszti a sorompót az egészségügy magánosítása előtt.

© HVG

Az állampolgárságra vonatkozó kérdésben viszont még a kezdeményezők által hallani vágyott válaszhoz leginkább közelítő eredményt produkáló fővárosban sem jött össze a legalább egynegyedes választói egyetértés (lásd ábránkat), noha néhány, hagyományosan a jobboldalhoz húzó budai kerületben még az egyharmadnál nagyobb arányú választói konszenzus sem volt ritka (I., II., XII. kerület).

A szavazók meggyőzésében ezúttal még a korábbi csodaszer, Orbán országjáró körútja sem segített, ami a 2002-es országgyűlési választások két fordulója között mindenütt a jobboldal javára billentette a többségi véleményeket (HVG, 2002. április 27.). Tíz, a Fidesz-MPSZ elnöke által a múlt héten felkeresett vidéki nagyváros szavazási végeredményei alig tértek el az országos vagy épp az adott megyei átlagtól, ha pedig mégis (Hódmezővásárhely, Kecskemét), az leginkább a "hazai pálya" - a település jobboldali politikai színezete - előnyével magyarázható. A baloldali városok megdolgozása korántsem volt olyan meggyőző, mint két éve: a kedvezményes honosítás ügyében a legmagasabb támogatást az Orbán által felkeresett kormánypárti vezetésű városok közül Veszprém produkálta (az összes jogosult 24,8 százaléka), Szolnokon viszont az ellenzéki pártelnök látogatása ellenére is a "nemek" kerültek többségbe.

A "nemzet lelki egyesítésének" kampányába intenzíven bekapcsolódó egyházak sem tudták érdemben befolyásolni a szavazás végkimenetelét. A négy érseki (Eger, Esztergom, Kalocsa, Veszprém), illetve tíz katolikus püspöki székhely, valamint a három protestáns hídfőállás (Sárospatak, Debrecen, Pápa) egyikén sem volt meggyőző az igenek többsége, a szabaddemokrata polgármesteri irányítás alatt álló Kalocsán pedig a "nem" volt az erősebb az állampolgárság kérdésében.

Pedig a konzervatív tábor reprezentánsai - pártok, polgári körök, civil szervezetek - minden tőlük telhetőt megtettek a siker érdekében. Az utcákat elborították az "igenekre" buzdító plakátok és szórólapok, a Fidesz elnöke személyes levelet küldött a fiatal választóknak, s még Mádl Ferenc köztársasági elnök is bevetette magát a kampányba az "igenek" győzelme érdekében (lásd Elnöki szavak című írásunkat). Eközben a koalíció leginkább a médián keresztül lépett kapcsolatba a választókkal, elsősorban olyan üzeneteket állítva agitációja középpontjába, hogy a polgárok pénztárcája bánná, ha az "igenek" győznének.

A "felelős nemre" buzdító kormánypártok propagandája ugyanakkor, ha lehet, még erőtlenebbnek bizonyult, mint a jobboldalé. A kórházügyben sehol nem, míg a kettős polgárság kérdésében elsősorban Kelet-Magyarországon, illetve a Szlovákiával határos Komárom-Esztergom és Nógrád megyében került minimális többségbe a "nem". Baranyában döntetlennel zárult a küzdelem. Az Ausztriával határos megyékben viszont esélye sem volt a "nemek" győzelmének.

Bár pártpreferencia-szavazásnak semmiképp sem tekinthetők a hét végi "részeredmények", a reprezentatívnak nem nevezhető minta alapján kirajzolódó tendencia is figyelmeztető jel lehet a kormány számára: még ha nem dőlt is el semmi, nem lehet úgy tenni, mint ha nem is történt volna semmi. Különösen áll ez az egészségügyre, ahol a kabinetnek - már csak a lehetséges belpolitikai következmények miatt is - igen körültekintően kell kezelnie a szakmailag amúgy elkerülhetetlennek látszó magánosítást.

A határon túli magyarok ügyében most elsősorban a referendum nyomán feltépett sebek kezelése látszik akut feladatnak. Erre utalt Gyurcsány is, amikor vasárnap este azt ígérte, a kabinet kezdeményező módon lép majd fel a világban élő 15 millió magyar iránt felelős nemzetpolitika kialakítása érdekében, ami aprópénzre váltva annyit jelent, hogy a kormány - a kettős állampolgárság kiterjesztésével ellentétben - elsősorban a népszavazási kezdeményezésre adott rögtönzött szocialista válasz, a Szülőföld-program (HVG, 2004. november 20.) megvalósítására koncentrál. A kormányfő ugyanakkor azzal bízta meg Petrétei József igazságügy-minisztert, hogy január közepéig készítse elő a határon túli magyarok honosítási eljárását egyszerűsítő jogszabály-módosítás tervezetét. Mádl Ferenc Szili Katalin házelnökhöz írt levelében viszont olyan, a nemzet egységét szolgáló törvény megalkotását kérte a parlamenttől, amely már a népszavazáson részt vett választópolgárok többségének akaratát is tükrözi.

DOBSZAY JÁNOS