Lépésközök
A mai magyar társadalomnak nem a kettős állampolgárság a legfőbb problémája, ám fontos, hogy a kormány ne hallgassa...
A mai magyar társadalomnak nem a kettős állampolgárság a legfőbb problémája, ám fontos, hogy a kormány ne hallgassa agyon a témát - mondta a HVG-nek Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke.
HVG: Ön minden, a kettős állampolgársággal kapcsolatos nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a népszavazás kezdeményezésével. Mitől tartott?
B. B.: Attól, hogy a "nemek" kerülnek többségbe, az ugyanis katasztrofális következményekkel járhatott volna a határon túli magyar társadalmakra. Bár a népszavazás nem lett eredményes, szerencsére van mire hivatkoznunk, mert a referendumon részt vevők többsége támogatta a kettős állampolgárságot. Egyébként ilyen előkészületlenül nem lett volna szabad népszavazáshoz folyamodni ebben a kényes témában, hiszen a mai magyar társadalomnak nem ez a legfőbb problémája. A magyarországi választók emellett meglátásom szerint kevés érdemi információt kaptak, a kormánypártok is ijesztgették őket az átköltözőkkel és a százmilliárdos költségekkel, s nem tudták azt sem, mi lett volna a népszavazás után meghozandó törvény tartalma.
HVG: Milyen következményekkel járhat a határon túli magyar közösségekre, hogy nem lett eredményes a referendum?
B. B.: Nagy várakozás előzte meg a múlt vasárnapot, sok helyen még mécseseket is gyújtottak, s kitették az ablakokba. A következmények attól függnek, mit lép most a magyar kormány. Ha az a hivatalos álláspont, amit Fodor Gábor szabaddemokrata politikus kifejtett egy televíziós adásban, hogy ezzel a döntéssel lekerült a politika asztaláról ez a kérdés, akkor veszélyes folyamatok indulhatnak be, megnőhet a feszültség. Minden választó, aki asszimilálódik vagy elköltözik innen, gyöngíti az általam vezetett Magyar Koalíció Pártja pozícióját, de nem mi vagyunk a legnagyobb veszélyben. Mindenekelőtt azért kell gyorsan lépnie a magyar kormánynak, mert Kárpátalján és a Vajdaságban a schengeni határ lezárása miatt valóban felgyorsulhat mind az asszimiláció, mind a kivándorlás, ezen pedig nem segít semmilyen hangzatos Szülőföld-program sem. Ezt a programot persze támogatjuk, minden határon túli magyar a híve, de például jó lett volna, ha a bejelentése előtt tárgyalnak velünk erről. Ugyanakkor a Szülőföld-program nem alkalmas az anyaországgal való olyan kapcsolattartásra, amelyet a kettős állampolgárság jelentett volna.
HVG: Mit vár ebben a helyzetben a magyar kormánytól?
B. B.: Az a legfontosabb, hogy ne hallgassák agyon a témát. Készüljenek konkrét javaslatok a helyzet rendezésére, ezeket ismertessék meg velünk. A határon túli magyar vezetők külön is találkoznak majd január közepén Szabadkán, s nyilván nekünk is lesznek javaslataink. Ezután mindenféleképpen össze kellene hívni a Magyar Állandó Értekezletet, akkor is, ha nem sikerül a magyar kormánnyal megegyeznünk, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.
RIBA ISTVÁN