A HTCC megveszi a Tele2 Kft.-t
Az amerikai Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) mintegy 4 millió euróért megveszi a Tele2 Magyarország Kft.
Az amerikai Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) mintegy 4 millió euróért megveszi a Tele2 Magyarország Kft.-t - közleménye szerint erről állapodott meg a Tele2 svédországi anyacégével. Az Európa-szerte a telefónia fapadosának számító Tele2 három éve jelent meg Magyarországon, más távközlési cégek infrastruktúráján adott szolgáltatásával olcsó árakkal és egyszerű tarifarendszerrel próbált operálni (HVG, 2004. április 24.). A Tele2 Magyarország eddig nem publikálta ügyfélköre nagyságát, a HTCC közlése szerint azonban tavaly 490 ezer kuncsaftot mondhatott a magáénak, s nyereséget eddig nem hozott. A kft a múlt évben 10,7 milliárd forint árbevétel mellett 229 millió forint veszteséget termelt, ami lényegesen kisebb a 2005-ös 1,7 milliárdos mínusznál. A HTCC-csoport - amely tavaly az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. bekebelezésével a magyar piac második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatója és a piacvezető Magyar Telecom kihívója lett (HVG, 2007. január 13.) - az ügylettel kiiktatja egyik konkurensét, és növeli eddigi 700 ezres ügyfélszámát.