2009. január. 21. 13:20 Utolsó frissítés: 2009. január. 21. 13:45 Helyi érték

Gondokság alá helyezik Tollert, aki továbbra is kómában van

Első fokon cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést rendelt el a volt pécsi polgármester ügyében a Szigetvári Bíróság. A család még fellebbezhet, a döntés így nem jogerős – számol be a Dunántúli Napló.

A döntést megalapozó orvosszakértői vélemény szerint a kómában fekvő politikus autóbalesete során elszenvedett súlyos agykárosodás miatt képtelen az ügyei vitelére. Toller László családja helyben nem mondott le a fellebbezési jogáról, azaz az ítélet még nem jogerős. A fellebbezésre a határozat kézhez vételétől számítot 15 napig van lehetőségük, a döntés ezután emelkedik jogerőre. Ha ez utóbbi megtörténik, a honatya elveszíti mandátumát és harminc napon belül időközi választást kell kiírni Baranya 3. számú országgyűlési választókörzetében, ennek időpontja azonban hat hónapnál nem lehet közelebb a négyévenként tartott rendes, ez esetben a 2010-es parlamenti választások időpontjához.

Toller László és sofőrje 2006 júniusában szenvedett súlyos autóbalesetet, amikor egy szemből érkező, két teherautót előző személygépkocsival való ütközést próbáltak elkerülni. A sofőr később a kórházban belehalt sérüléseibe, a volt polgármester pedig azóta éber kómában fekszik és a nap 24 órájában ápolásra szorul.  A gondokság alá helyezést két éve indítványozta egy ismeretlen e-mailező.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.