Tagadják a rendőrök, hogy fogyatékosokat aláztak volna meg
Nem történt bűncselekmény, a vádirat valamennyi állítása cáfolható - állítják azok a csurgói rendőrök, akik ellen vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség, miután kiderült, hogy szellemi fogyatékosokkal „viccelődtek” egy kihallgatáson.
Az eset még 2007-ben történt, de csak egy évvel később került nyilvánosságra, miután az erről készült és a rendőrség belső hálózatán tárolt videót az egyik társuk eljuttatta a főügyészségre. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon rögtön felfüggesztették az érintett három rendőrt és hivatali visszaélés gyanújával indítottak nyomozást ellenük.
A Somogy Megyei Hírlap szerint a felfüggesztett rendőrök most azzal védekeznek, hogy a kihallgatáson a két fogyatékos férfival „meg kellett találni a megfelelő hangot” hogy elkezdjenek beszélni és ezért volt szükség a különböző „viccelődésekre és tréfákra”. Szerintük szó sem volt arról, hogy megalázták volna őket, kifejezetten jól érezték magukat és – bár tisztában voltak azzal, hogy bármikor elmehettek volna - maradni akartak.
A rendőr a „vicces” feladatok kapcsán azt mondta: azért dugatták ki a férfivel a nyelvét, mert alkalmi barátnője valamilyen betegségben szenved és ellenőrizni akarták, hogy a férfi nem kapta-e el. Az éneklésnek meg kifejezetten örült, mert büszke a hangjára. Amikor a másik férfinek széktámlát adtak a kezébe, hogy vezessen, az sem megalázó szándékkal történt, sikerélményt adott a férfinak, hogy képes megcsinálni. A felvétel készítését is ők kérték és bármikor megszakíthatták volna a beszélgetést.
Az ügy kapcsán eddig két tárgyalás volt, a következő időpontját még nem tűzték ki.