Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval – gálaest
november 17., Szegedi Nemzeti Színház

Janja Vuletic Betegen is megnyerte © Gramofon

Idő: hétfő késő délután (közvetlenül a gálaest előtt), helyszín: Szeged, a bámulatos szépségű REÖK palota bejárata. A kapu zárva, bent még világosság, félénken érdeklődöm: talán épp most zárnak? „Hétfő van, egész nap zárva vagyunk” – hangzik foghegyről a debil idiótának (nekem) szóló válasz. De hát fesztivál van! – nyögöm. Vasárnap nyitva voltunk – szól a zord és megfellebbezhetetlen slusszpoén. Ez Mosonmagyaróvártól balra nem fordulhat elő; legyen az kis hegyi falu vagy műemlék kolostor – ha ott fesztivál van, akkor nincs szünnap. De van plakát, molinó, és a drogériától a virágüzletig a kirakatokat az eseménnyel kapcsolatos rekvizitumokkal rendezik be, a témához illő kiállítások várják a kedves vendéget. Szegeden, a sétálóutcában nyoma sincs annak, hogy itt valamiféle nemzetközi verseny és fesztivál zajlana.

Igen, persze, minden kezdet nehéz, de ha barátságtalanul fogadják a vendéget, eszében sincs visszavágyakozni. Pedig az ötlet jó és az előadások is azok. A salemi boszorkányok zenéjének – Robert Ward kompozíciója – ugyan nem jósolok több évszázados maradandóságot, de Alföldi Róbert rendezése mértéktartó, minden pontosan a helyén van. A szereplők igazi drámát formáltak a darabból, az amerikaiak nyilván gyönyörűségüket lelték abban, hogy valódi színházi szakember vezette őket. A New York-i Dicapo Opera produkciójának fő erénye az együttműködés, pedig az egymást tébolyig hergelő lányok mindegyike külön egyéniség. Felkészültségük bizonyosan megkönnyítette Alföldi dolgát, aki így remek arányokat alakított ki a hisztéria és tudatos megtévesztés, álnokság és hűség érzékletes megjelenítésében. Az egyik páholyban hajlongó szerző köszönettel tartozik a rendezőnek a sikerért – ez az előadás kapta a közönség díját.

A gdanski Balti Opera Britten Lukrécia meggyalázása című művével és szerepeivel vett részt a versenyben. A zenei anyag nemessége magasan kiemelkedett a sorozatból, Telihay Péter rendezése pedig, ha lett volna ilyen, különdíjat kaphatott volna. Lukrécia szerepét a horvát Janja Vuletic énekelte a döntő első estéjén, a másodikra megbetegedett, ezért Varsóból röptettek ide egy lengyel énekesnőt, akit sajnos nem tudok megnevezni: a szervezők ugyanis elfelejtették közölni kilétét. Refrén: Mosonmagyaróvártól balra ilyenkor egy egyszerű fénymásolt cetlit adnak a zsöllyékhez haladó nagyérdemű kezébe, az új szereplő rövid pályaképével. Az összesen nyolcszereplős műben szép személyes sikert aratott a női kórus alakjában Yang Li, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott és a budapesti Operaházban is hallható. A fődíjat azonban Lukrécia alakításáért Janja Vuletic hozta el. Az Adriana Lecouvreur Mauriziójaként a hvg.hu-n már méltatott amerikai Adam Diegel nyerte a férfiak fődíját; a Wallenberg életét feldolgozó Raoul címszereplője, a lengyel Marcin Habela ugyancsak közönségdíjat kapott.

A gálaestet élőben közvetítette a Mezzo Televízió. A csatorna történetébe ez a műsor negatív szenzációként vonulhat be. Remélem, hogy csak a magyar közönséget „tisztelték meg” ennyi ostobasággal, sutasággal, rutintalan és beszédhibás kommentátorral. A Mezzo igazgatója vagy „menteni a menthetőt” alapon osztott ki számos dicséretet, vagy erős alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az operaverseny honlapján (ahová előzékenyen föltöltötték az előadásokat, majd szélsebesen le is vették őket) már a 2009-es versenyfelhívás olvasható. Igaz, csak a cím, tartalom nélkül. Egy vitathatatlanul jó és hasznos ötlet ilyen sok hibáját azonban lehetetlennek érzem másfél hónap alatt korrigálni. A következő versenyt csak 2010-ben lenne érdemes megrendezni.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely