Arcus temporum – Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Kamarakoncert Schubert és Szilvesztrov műveiből
augusztus 25., Pannonhalma

Valentyin Szilvesztrov Schuberttel tökéletes kettős volt © Gramofon

A Földvári Napok szomorú sorvadása óta nincs jobban és érzékenyebben szerkesztett kortárszenei eseménysorozat, mint az, aminek Pannonhalma ad helyet. Mint Földváron, itt is összművészeti események szem- és fültanúja lehet az érdeklődő, hiszen a színház – a nyelvi korlát nélküli mozgásszínházi ága – és a képzőművészet is jelen van a programban. A központi téma mégis a zene: egy klasszikus és egy kortárs szerző munkássága. Tavaly Sciarrino és Mozart, előtte Gubajdulina és Haydn, idén Valentyin Szilvesztrov és Franz Schubert. Pompás párosítások, de legyen a szerkesztő, Veres Bálint bármilyen jól tájékozott (márpedig az), csak a gyakorlatban derül ki, hogy két karakteres zenei világ miként harmonizál együtt, élőben. Az idei „duó” fényesen igazolta a választást.

Az épp hetvenéves ukrán-orosz zeneszerzőt az egész világ ünnepli a jeles évforduló alkalmából, de azt hiszem, hogy itthon még a professzionális muzsikusok körében is kevéssé ismert a komponista neve (a Gramofon őszi számában az ECM-nél megjelenő CD-inek egyikéről olvashatnak méltatást). Gazdag és sokszínű életmű az övé; a minimalista szerkesztéstől a romantikus, szenvedélyes hangvételig széles skálán alkot. Műfajilag is teljes a – remélhetőleg még sok izgalmas művet ígérő – oeuvre: szimfóniákat, kórusműveket, szólóhangszeres darabokat és – amiért Schuberthez illő társ – gyönyörű dalokat is komponál. Kedvenceim az Oszip Mandelstam verseire írt dalok, ezek szintén hozzáférhetők CD-n.

Jó lett volna végigélvezni a három nap tartalmas programját, de a recenzensnek most csak egy délutáni koncert jutott – mégis örülhet. A Boldogasszony kápolnába pótszékeket kellett sorakoztatni – ez jelzi, hogy az Arcus temporum egyre több, valódi és mély koncertélményre vágyó hallgatót vonz. Schubert Esz-dúr notturnójával kezdődött a koncert, amelyet Környei Zsófia, Alekszej Ljubimov és Fenyő László szólaltatott meg. Kiváló bevezetés, hiszen tökéletesen igaz, amit Veres Bálint ír a darabról: egyfajta proto-minimal music, melodikus és megdöbbentően modern. Majd Fenyő Lászó játszotta Szilvesztrov csellóra írt Elégiáját. A hangszere mellé állított két tamtamot, két méretes gongot is meg kellett ütnie, kézzel és vonóvéggel. A tapsokat megköszönő szerző látható elégedettséggel nyugtázta Fenyő nagyszerű teljesítményét. A Németországban élő csellista szerencsére sokat jár haza koncertezni, így figyelemmel kísérhetjük, milyen elegánsan lépett túl az ifjú virtuóz vonzó szerepkörén, s mára milyen elmélyült, kifejező zenész lett.

Alekszej Ljubimovot a szerző kérésére hívta meg Keller András művészeti vezető. Nagyon jól tette, s ez nem csak Szilvesztrov II. zongoraszonátájánál igazolódott, amivel a koncert első fele zárult. A pianista „beszállt” Szabadi Vilmos, Konrád György, Fenyő és Fejérvári Zsolt mellé Schubert A-dúr zongoraötösébe is. Ljubimov kissé keményen indított, de aztán fokozatosan feloldódott a többiek érzelmi viharában. Talán létezik a pannonhalminál precízebb előadása a nevezetes Pisztrángötösnek, de boldogítóbb, szenvedélyesebb, Schubert zeneszerzői attitűdjét jobban kifejező aligha. Kár, hogy elkoptattuk a kifejezést: igazi örömzenében volt részünk. Köszönjük.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely