A Plastic Septet koncertje
Brezovcsik Gábor – gitár, zeneszerző; Váczi Dániel – szopranínószaxofon; Nagy Balázs – szoprán- és tenorszaxofon; Lukács Gábor – altszaxofon; Ablonczy Keve – basszusklarinét, baritonszaxofon; Nagy Péter – bőgő; Mohay András – dob

Váczi Dániel Kimunkált összhang © Gramofon

A Plastic Septetről a hazai jazzélet amolyan búvópatakjaként lehet beszélni. 1993-ban négy középiskolás diák, Brezovcsik Gábor, Szerető Dániel, Lukács Gábor és Halmos András alapított egy gimnáziumi zenekart, amely furcsa módon nem Nirvana és Guns ’n’ Roses számokat nyeszetelt a suli-bulikon, hanem saját szerzeményeket adtak elő, amelyek lényegében már akkor is a kortárs jazz és a századelő klasszikus mestereinek stílusát igyekeztek felidézni. A zenekarvezető Brezovcsik – klasszikus zenei és jazz-gitártanulmányai révén – Egberto Gismonti, John McLaughlin és Igor Stravinsky életművével került szorosabb kapcsolatba. Kompozíción a mai napig is érezhető ezeknek a hatásoknak a meghökkentő elegye. A bonyolult, poliritmikus ütemekben tekergőző gitárdallam legtöbbször unisono szólal meg szaxofonnal, és a témák összetett váza az improvizáció alatt is megmarad , kemény feladat elé állítva a szólistát. Az 1998-tól Plastic Ohara néven működő zenekar ezért is egészülhetett ki olyan erőteljes hangú, fiatal fúvósokkal, mint Vázsonyi János vagy később Váczi Dániel.

A legfrissebb felállás markáns fúvós szekciója (Váczi Dániel – szopranínószaxofon; Nagy Balázs – szoprán- és tenorszaxofon; Lukács Gábor – altszaxofon; Ablonczy Keve – basszusklarinét, baritonszaxofon) valódi meglepetést okoz még azon keveseknek is, akik figyelemmel kísérik Brezovcsik zenekarait. Szépen és igényesen vezetett szólamok hangzottak föl a Gödörben tartott koncerten, amelyek olykor úgy szőtték át meg át egymást, mint a fúga tételei. Ám töredezettségük, szaggatott jellegük jellegzetesen kortárssá varázsolja őket. Váczi Dániel szerzeményei viszont megejtő líraisággal ellenpontozták a gitáros feszes, olykor feszült témáit. A szopranínószaxofonon fújó Váczi soundja nem csak különleges hangszere miatt egyedülálló. Hallgatója egy pillanat alatt felismeri a művész igényét a mély szellemi tartalmak kifejezésére. Ám Váczi játéka nemcsak őszintén szemlélődő, hanem megejtően szép is – hangszerének szárnyaló hangja ritka esztétikai élményt kínál még akkor is, ha tudjuk, hogy sok igazán szép hangú szaxofonos van Magyarországon. A zenekar valamennyi tagja a legfiatalabb generációból való, ám hangszereiken korukat meghazudtoló magabiztossággal játszanak. Így – a két zenekarvezető mellett – szép és értékes szólók hangzottak el Lukács Gábor altszaxofonjából, aki több éves brüsszeli akadémiai tanulmányai után tért haza a közelmúltban – reméljük, többször látjuk-halljuk még. Nagy Péter és Mohay András tapasztalt ritmusszekciója biztos alapot kínált a ritmikailag bonyolult részeknél is.

A Plastik Septet a magyar mainstream kissé mellőzött, mégis nagyon markáns és releváns ellenpontja.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely