Gazdaság hvg.hu 2025. február. 01. 15:36

Folytatódik a zsugorinfláció, összemegy a Milka csoki is

Többek között a tört- és egészmogyorós és a fehércsokis termékeket érinti a méretcsökkenés.

2025-ben is folytatódik a zsugorinfláció a boltokban, januárban több táblás Milka csokoládéval, konzervvel, chipssel és sajttal kapcsolatban jelentette be gyártó vagy a forgalmazó a hatóságnak, hogy a korábbiakhoz képest kisebb kiszerelésben kapható, írja a Portfolio. A termékek listája a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán érhető el.

A kormány tavaly tette kötelezővé ennek a gyakorlatnak a bejelentését a hatóság felé. Ez minden olyan előrecsomagolt terméket érint, amelyet 2020. január 1., illetve 2023. július 1. között forgalmaztak és amellyel a vásárlók találkozhatnak az 1 milliárd forint árbevételt meghaladó üzletekben. A zsugorodásról a boltokban is tájékoztatni kell a vásárlókat. Mivel a hatóság az árakról nem közöl információkat, az nem derül ki, hogy egységre bontva mennyivel változott a termékek ára.

Egyes Milka csokoládék már korábban is 90 grammos kiszerelésben voltak elérhetők, de most a Mondelez Hungária Kft. újabb csokoládétermékénél is méretcsökkenést jelentett be. A korábbi 100 grammos kiszerelések helyett most már ezeknél a táblás csokiknál is 90 grammot tartalmaznak a csomagolások. Többek között a tört- és egészmogyorós és a fehércsokis termékeket érinti a méretcsökkenés.

Egyéb termékek mérete is csökken, az Unilever Magyarország Kft. által gyártott TRESemmé Care & Protect hővédő spray esetében a 300 milliliteres kiszerelés 270 milliliteresre csökkent, a Procter and Gamble Hungary KKT borotvabetétei, a Venus Comfort Glide Coconut és a Venus Comfort Glide Sugarberry, korábban 4 darabos kiszerelésben voltak kaphatók, most csak 3 darabot tartalmaznak. A PENNY-Market Kft. Sancho márkájú termékei közül a chili con carne konzerv és a tortilla chips (sós és sajtos ízesítésű) esetében is jelentős méretcsökkenés történt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. március. 07. 13:30

Nem csak elhalasztják a szülést a magyar nők, egyre többen teljesen le is tesznek róla

Az eddiginél is több pénzt öntene a többgyerekes anyákra a kormány, bár az eddigi családtámogatások sikere átmenetinek bizonyult, és a 2021-es termékenységi csúcs után minden idők legalacsonyabb születésszámát regisztrálták tavaly. Az ok nemcsak a szülőképes korban lévő nők számának csökkenése, hanem a gyerekvállalási kedv apadása is.