A szakszervezet szerint az egyetemi diplomás munkavállalók bére katasztrofálisan gyenge, és jövőre is csak átlagosan 4,62 százalékkal emelkedik.
Összefogásra szólította fel a szociális területeken dolgozókat és akcióra készül az ágazat érdekvédelmi szervezete, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME) – számolt be a Népszava. A szakszervezet az ágazati érdekegyeztető fórum eheti ülésén a bérek leszakadására és a munkaerőhiány kezelésére kért azonnali intézkedéseket, a kormányoldal ugyanakkor nem készül bérrendezésre. Jövőre csak a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékével, átlagosan 6 százalékkal nőnek az ágazat dolgozóinak fizetései.
Mélységesen felháborító, hogy a kormányzat csak maradékelven hajlandó foglalkozni a közszolgáltatások helyzetével és az abban dolgozók életminőségével”
– nyilatkozta Meleg Sándor, az SZMME elnöke a lapnak. Meleg szerint miközben százmilliárdok mennek el presztízsberuházásokra, arra nem találnak forrást, hogy legalább a szociális területen dolgozók megbecsülésének a látszatát fenntartsák. Az érdekképviseleti vezető szerint a szakszervezetek januárban egyeztetnek a tervezett megmozdulásokról.
A szociális szektorban 87 300 munkavállaló dolgozik nem pedagógusi munkakörben, ebből 4061 az egyetemet végzett dolgozó. Az ő bérük – amely jelenleg bruttó 417 ezer és 633 058 forint között mozog – mindössze 4,62 százalékkal nő jövőre, de a 286 800 és 312 800 forint között kereső, általános iskolai végzettségű dolgozók fizetése is csak 8,2 százalékkal. Meleg szerint a diplomások fizetése katasztrofálisan gyenge, az alulról felzárkózó bértáblában pedig a szakmai tudás és tapasztalat elveszti az értékét.
Az SZMME szerint elégtelen a nevelőszülők bérezésének emelése is, de hiába adtak be tavaly novemberben egy bérrendezési tervet, a kormányzat akkor attól elzárkózott. A szociális dolgozók szerint emellett a kormányzat kommunikációja sem megfelelő az irányukba.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.