A döntés hátterében a jelentős költségek, a hosszú megtérülési idő és az egyre élesebb piaci verseny áll.
A GM bejelentette, hogy leállítja a veszteséget termelő Cruise robotaxi-üzletágának fejlesztését, amely a közelmúltban a vállalat legfőbb prioritása volt. A GM 2016 óta több mint 10 milliárd dollárt ölt bele a projektbe, amelyet most a vezetéstámogató technológiákat fejlesztő részlegbe integrálnak – írja a Reuters.
A GM ezzel párhuzamosan az elektromos járművek gyártására vonatkozó terveiből is visszavesz, így például eladja részesedését egy akkumulátorgyárban, átstrukturálja a kínai üzletmenetét, és inkább a nyereséget termelő benzinmotoros járművekre, például a pickupokra összpontosít. A döntés a cég költségcsökkentési programjának része, amely várhatóan évi 1 milliárd dollárral mérsékli a kiadásokat. A hír hatására a vállalat részvény-árfolyama 3,2 százalékot emelkedett.
2023-ban Mary Barra, a GM vezérigazgatója azt mondta, hogy a Cruise üzletág 2030-ra évi 50 milliárd dollár bevételt generálhat. Azonban kedden kijelentette, hogy az egység „nélkülözhető”, utalva a magas költségekre és a nehézségekre a robotaxi-üzletág bővítésében.
A piac versenytársai, mint a Waymo és Tesla, továbbra is fejlesztenek, de a szektor magas költségei és technológiai kihívásai számos cég, köztük a Ford és Volkswagen esetében is egyre kevésbé érdeklődik az önvezető járművek iránt. Ezzel párhuzamosan egyre több kínai cég tud olcsón robotaxikat gyártani: A Baidu hatodik generációs, ötből négyes önvezetési szintű, tehát gyakorlatilag teljesen autonóm robotaxija például a hírek szerint mindössze 30 ezer dollárba kerül. Ezen a költségszinten már közelebbnek tűnik a nyereséges üzemeltetés: a Google tulajdonában álló Waymo egyelőre erről csak álmodozhat, hiszen egy önvezető Waymo-taxi ára akár a 200 ezer dollárt is elérheti.
A GM döntésére a szabályozási és biztonsági problémák is hatással voltak, különösen egy 2023-as baleset nyomán, amely miatt a Cruise súlyos bírságot kapott, és a vállalat további vizsgálatok alatt áll.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.