„Nekem van egy nagy tervem. Holnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen be fogom mutatni egy előadás keretében” – promózta saját másnapi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott interjúban. Másnap megtartotta a beszédet, amiben tulajdonképpen nem mutatott be semmit, se kicsi, se nagy tervet. A beszéd egyrészt a kötcsei pikniken már előadott, nagyívű, világgazdasági helyzettel kapcsolatos eszmefuttatások megismétléséből állt, illetve olyan szakpolitikai intézkedéseket ismertetett, amelyeket a kormány már korábban bejelentett.

Utóbbiakkal kapcsolatban az újdonság annyi volt, hogy ezeket az úgynevezett gazdasági semlegesség eszméjének – voltaképpen inkább frázisának – alárendelten mutatta be. Ez annyit legalábbis előrevetít, hogy a következő hónapok kormányzati kommunikációjának központi szlogenje ez a fogalom lesz. Ennek égisze alatt zajlik majd a 2025-ös költségvetés bemutatása és elfogadása, a pocsék gazdasági helyzet magyarázata és a kudarcos uniós elnökség keretezése.

A Nyugat csak nem akar hanyatlani

Ami a nagy képet illeti, a miniszterelnök – legalábbis látszólag – abból indul ki, hogy a világgazdaság ketté fog szakadni egy nyugati és keleti félre. A leválás olyan – vagy majdnem olyan – szintű lesz, mint a hidegháború idején volt a szovjet és a nyugati blokk közti.

Rögtön szögezzük le: ez jelen állás szerint egy kis valószínűséggel bekövetkező előfeltevés. Valóban zajlanak ilyen folyamatok (az USA és az EU gazdasági-szankciós háborúja Oroszországgal, a Nyugat és Kína közti vámháborús fellángolások), de minimum erősen kérdéses, hogy:

• A világgazdaság jelenlegi összefonódottságának szintjéről reálisan lehetséges-e olyan mértékű szétválás, ami a hidegháborús viszonyokat idézné. Legalábbis olyan gazdasági vagy a lakosságok életszínvonalát érintő veszteségek nélkül, amelyek még a diktatórikus államvezetések számára is vállalhatatlanok.
• Kína a jelenlegi gazdasági, társadalmi, technológiai szintjén alkalmas-e arra, hogy egy új keleti blokk vezető szuperhatalma legyen.

Orbán Viktor egyébként nagyon-nagyon régen jövendöli a Nyugat hanyatlását és a Kelet felemelkedését. Ez valójában mind a mai napig nem manifesztálódott.

Magyarország nem sziget, hanem fogaskerék

A miniszterelnök másik előfeltevése, hogy ebben az új hidegháborúban Európa (az EU) belső (politikai, történelmi) okokból nem lesz képes erős, önálló, versenyképes pozíciót elfoglalni, Magyarország azonban erre önállóan képes lehet. Ez a nyerő pozíció volna a „gazdasági semlegesség”. A „gazdasági semlegesség” lényege, hogy lesznek átfedési felületek, áteresztési pontok, ahol a két világgazdaság érintkezik. Mi pont azon a helyen vagyunk (nemcsak földrajzilag, gazdaságilag is), ahol a világgazdasági rendszerek, pénzfolyamok találkoznak majd.

Mindez jól hangzik, apró bökkenő, hogy

Magyarország nem valamiféle független sziget, hanem formailag a nyugati szövetségi rendszer, s hangsúlyosan az Európai Unió nevű államszövetség része.

Nem mellesleg csak és kizárólag ennyiben érdekes Kína számára. Ha – tegyük föl – az Európai Unió 300 százalékos büntetővámot vet ki a kínai akkumulátorokra, akkor ez Magyarországra is vonatkozni fog, és máris nem képes „áteresztési pont” lenni. Kivéve, ha kilép az EU-ból, amikor is elveszíti az uniós tagság minden előnyét – beleértve a támogatásokat és a szabad belső kereskedelmet –, Kína számára pedig apró független országként nagyjából érdektelenné válik.

Egyfajta pragmatikus keleti nyitottság, legalábbis a – föltételezett – szembenállás egy bizonyos szintjéig, megvalósítható, és ki lehet hozni belőle nyereségeket, de erre alapozni az ország jövőjét öngyilkosság, ha abban hiszünk – ahogy a jelek szerint a miniszterelnök teszi –, hogy a blokkok a belátható jövőben lezárulnak.

Lehet ilyet, de nem az EU-ban

A hagymázas geopolitikai-világgazdasági fejtegetéseken túllépve a miniszterelnök konkrétumokat is megfogalmazott a „gazdasági semlegességről”.

Az alapelvek:

• Mi döntjük el, kivel üzletelünk. És közvetlenül üzletelünk.
• Azzal üzletelünk, akivel leginkább megéri.
• Csak a saját értékeink alapján tárgyalunk. (Az EU-ban, az USA-ban „árukapcsolások” vannak. Orbán szerint az EU-forrásokat a gyermekvédelmi törvény miatt függesztették föl.)
• Minden égtáj felé tájékozódni kell. (A modernitás, a modernizáció nem kizárólag nyugati kategória. Keleten is van rá példa bőven.)

A következő apró bökkenő: ha ezek a „gazdasági semlegesség” alapelvei, akkor teljesítésük korlátlan mozgásteret, politikai semlegességet követel. Praktikusan a kilépést az Európai Unióból, azaz a Huxitot. Ugyanis

egy akár csak valamelyest közös és koordinált gazdaságpolitikával, külpolitikával rendelkező államszövetség tagjaiként nem mi döntjük el, kivel üzletelünk. Legalábbis nem feltételek nélkül,

ahogy azt a Moszkva elleni szankciók és az azok gazdasági kapcsolatokat korlátozó hatása illusztrálja.

Ahogy az sem működik, hogy „csak a saját értékeink alapján tárgyalunk”. Jelen állás szerint az EU többségének az az alapelve, hogy lehetőleg szóba sem kíván állni a háborús agresszor Oroszországgal, gazdasági kapcsolatokat pláne nem kíván vele fenntartani a legszükségesebbeken túl. A magyar kormány alapelve meg az, hogy nem számít, ha a szomszéd országot lerohanja egy olyan állam, amelynek vezetése Magyarországot is saját befolyási övezete részének tekinti. Az Orbán-kormány ennek megfelelően különutaskodhat – de csak egy határig, amíg nem sért vele szankciókat.

Az uniós támogatások idecitálása érthetetlen – a befagyasztásuknak van politikai dimenziója, de alapvetően arról van szó, hogy az EU szerint az autokratikus hatalomgyakorlás jegyében leépített magyar állam nem képes garantálni, hogy a pénzeket ne lopják el. A támogatás egyébként sem üzlet – az üzlet az pont olajozottan működik a Magyarországgal szembeni európai fenntartások ellenére is. Például a német Rheinmetall is összebútorozott a 4iG-vel.

A negyedik alapelv pedig nagyjából értelmezhetetlen, amíg a miniszterelnök nem fejti ki, miféle „keleti modernitás” az, amire a magyar társadalom – vagy legalább a hatalmat gyakorló elit – vevő lenne.

Függetlenség, magyarul szuverenitás

Remélhetőleg a miniszterelnök valójában tisztában van vele, hogy a „gazdasági függetlenség” a vázolt formában az EU-n kívül megvalósíthatatlan, az EU-n kívül pedig nincs élet Magyarország számára (már csak azt szem előtt tartva, hogy az ország messze legfontosabb gazdasági-kereskedelmi partnere a többi uniós ország).

Ha így van, a „gazdasági függetlenség” a vázolt formában pusztán fikció, ideológiai keret, amelyben magyarázhatók a kormány belföldi és külföldi vitákat generáló mozgásai (a jogállam leépítése, állandó konfrontálódás a szövetségesekkel, dörgölőzés mindenféle diktátorokhoz), illetve kevés eredményt mutató gazdaságpolitikája (már ha nem tekintjük nagy eredménynek, hogy idén egy százalék lehet a gazdasági növekedés).

Remélhetőleg a „gazdasági függetlenség” a vázolt formában nem több, mint a korábbi ideológiai lózungok új verziója.

Gazdaságpolitikai ötletbörze

Ez valamelyest megnyugtató lenne, bár az Orbán Viktor által most előadott konkrét gazdaságpolitikai állítások sem kecsegtetnek túl sok jóval.

Az alábbiakat sorolta:

• Nem csúszhatunk vissza az adósrabszolgaságba. Orbán szerint a GDP 90 százalékára rúgó államadósság az, ahonnan nem lehet visszakapaszkodni. És ha túl sok a hitel, az ország kiszolgáltatott a hitelezőknek.
• Szükség van külföldi tőkére.
• Folyamatos adócsökkentésre van szükség. Tőkejuttatási program kell a kkv-knak. Ez benne lesz a 2025-ös költségvetésben, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter dolgozik rajta.
• Kell családpolitika – 2025-ben a kormány megduplázza a családi adókedvezményt.
• Ha van diákhitel, kell a szakmunkáshitel. Mi van azokkal a fiatalokkal, akik nem tanulnak tovább? Nekik is el kell kezdeniük az életüket.
• Nem lehet kimaradni a technológiai fősodorból. Modern technológiákra van szükség. Elektromos autózás, digitális ügyintézés – említ példákat Orbán.

A fentiek közt akadnak triviális állítások. Persze hogy szükség van külföldi tőkebefektetésekre is, ezt senki sem vitatja. Ahogy azt sem, hogy nem lehet kimaradni a technológiai fősodorból. Az már vitatható, hogy ennek jegyében érdemes-e egyetlen iparágra (elektromos autózás) koncentrálni a gazdaságfejlesztést.

Fontos a családpolitika – nyilván minden országnak van családpolitikája, igaz, ami igaz, vannak országok, ahol nem a tehetősebb rétegeknek kedvezményező adókedvezmények útján valósítják meg a családok támogatását.

Na de valóban kell-e szakmunkáshitel azért, mert van diákhitel? A diákhitel célja, hogy a továbbtanulók finanszírozni tudják a tanulmányaikat és az azok folytatásához szükséges megélhetésüket – esetenként beleértve a szombat esti sörözést, de ez a lényeg szempontjából mellékes. A diákhitel egyfajta befektetés a jövőbe, mind az egyén, mind a társadalom és a nemzetgazdaság szempontjából, a hitelnek köszönhetően magasabban képzett munkavállalók kerülhetnek ki a munkaerőpiacra. Akik jobb fizetésre számíthatnak, nem mellesleg magasabb hozzáadott értékű munkákat képesek elvégezni. Ehhez képest a szakmunkáshitel, amelyet a fiatalok vélhetően majd szabadon felhasználhatnak, nem tűnik többnek a választások elé időzített kampányfogásnál egy olyan kormánytól, amelynek nincs költségvetési mozgástere a direkt pénzszóráshoz.

Az államadósság már most túl magas

A költségvetési mozgástér tekintetében pedig kissé aggasztó, hogy Orbán a GDP-arányosan 90 százalékos szintet jelölte meg, mint ahonnan már nincs visszatérés, vagyis ahonnan már szinte lehetetlen kezelhető szintre lefaragni az adósságot. Az államadósság ugyanis jelenleg „csak” a GDP 76 százaléka körül van.

Ahogy az is aggasztó, hogy a magas adósság rákfenéjeként azt emlegette, hogy akkor az ország kiszolgáltatott a hitelezőknek. Ideális esetben az államadósság túlnyomó többségét kibocsátott állampapírok testesítik meg – nem mondjuk obskúrus kínai hitelek –, s nem áll mögöttük olyan hitelező, akinek szándéka volna megszorongatni az országot vagy a kormányát. Szó se róla, az államadósságot finanszírozni kell, jelenleg a hozamfizetések még a 80 százalék alatti szinten is fojtogatják a költségvetést. (A mögöttes ok az elrontott gazdaságpolitika okozta extrém magas kamatkörnyezet és extrém magas infláció 2022–2023-ban.)

Jelenleg a magyar állam jól felfogott érdeke az éves költségvetési hiány és az államadósság lefaragása, még ha ez megszorításokkal jár is – ez egyébként a kormány jogszabályi, alkotmányos kötelessége, nem mellesleg megköveteli az uniós túlzottdeficit-eljárás, és ami talán még fontosabb, a nemzetközi hitelminősítők. Magyarország bóvliba (befektetésre nem ajánlott kategóriába) minősítése pedig még jobban megdrágítaná az államadósság finanszírozását.

Magas nyomású kaland

Ebben a helyzetben mond a miniszterelnök olyanokat, hogy végül is 90 százalékig nem dráma az államadósság, és hogy adócsökkentésekre van szükség, a kis- és középvállalkozásoknak pedig tőkejuttatási programra.

A gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisokon pedig kuncog, mondván: a növekedéshez azért a kormányzati intézkedéseknek is van némi közük. Továbbá azt fejtegeti, hogy a gazdasági növekedésnek a 3-6 százalékos sávban kell lennie, lehetőleg minél közelebb a 6-hoz. (A jegybank friss előrejelzése szerint a GDP növekedése idén 1-1,8 százalék körül lesz, jövőre 3 százalék körül, 2026-ban 4 százalék körül lehet.)

Orbán a kötcsei pikniken arról beszélt, hogy tovább fogja koncentrálni a gazdaságpolitika irányítását. A máris szuperminisztériumnak számító nemzetgazdasági tárcát Nagy Márton vezeti, a költségvetésért a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium felel. A miniszterelnök által ott mondottak alapján a két tárca összevonása várható, és az egyik miniszter átveszi a jegybankelnöki posztot a második ciklusa végével távozó Matolcsy Györgytől. Ha addig nem változik semmi, szinte biztosra vehető, hogy Varga lesz a jegybankelnök.

És a költségvetés is annak a Nagy Mártonnak a kezébe kerül, aki deklaráltan a magas nyomású gazdaság koncepciójában hisz: élénkíteni kell a gazdaságot, ennek érdekében elengedhető a költségvetési hiány, figyelmen kívül hagyható az infláció, mert ha pörög a gazdaság, akkor nőnek az állami bevételek, kinőhető a magas hiány és államadósság, az esetleg megugró inflációt pedig kompenzálja a keresetek gyors emelkedése.

Mindez nem tűnik megvalósíthatónak most, amikor a világgazdaság gyengélkedik, rengeteg a bizonytalanság, és magasak a kamatok. Egy esetleges magas nyomású kaland vége könnyen lehet leminősítés, költségvetési válság, árfolyamválság és újabb inflációs válság.

Üdvös volna, ha nem kellene kipróbálni, minderre is jó világmagyarázat-e a „gazdasági semlegesség”.