Gazdaság MTI 2024. augusztus. 22. 20:17

Van, ahol már kapható az Alzheimer-kór elleni gyógyszer

Nagy-Britanniában engedélyeztették az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló gyógyszer forgalomba hozatalát.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) engedélyezte csütörtökön az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló Leqembi nevű gyógyszer forgalomba hozatalát.

A hatóság közleményében hangsúlyozta, hogy a Leqembi az első ilyen jellegű szer, amelyet Nagy-Britanniában engedélyeztettek, s amely “igazoltan hatásos a betegség súlyosbodásának lelassításában”.

A gyógyszert azonban nem a brit állami egészségügyi szolgálaton (NHS) keresztül fogják forgalmazni, mert az illetékes pénzügyi felügyelet nagyon drágának tartja a készítményt. A lecanemab nevű hatóanyag előnyei “egyszerűen túl elenyészők, ahhoz hogy igazolni lehessen az NHS számára felmerülő jelentős költségeket” – ismertette Egészség és Ápolás Kiválóságáért Nemzeti Intézet (NICE).

A Leqembi mindenekelőtt olyan pácienseken hivatott segíteni, akiknél az Alzheimer-kór még nincs előrehaladott stádiumban. A gyógyszert kéthetente kell intravénásan beadni, s egy Béta Amiloid nevű protein blokkolására irányul, amely lerakódásokat okoz Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában. A készítmény ugyan nem képes kigyógyítani a pácienseket, azonban képes lelassítani a demencia súlyosbodását.

A gyógyszert tavaly engedélyeztették az Egyesült Államokban. Ott a szer páciensenként mintegy 26 ezer dollárba (9 millió forint) kerül évente. Szakemberek és jótékonysági szervezetek is arra hívják fel a figyelmet, hogy a lecanemab az első olyan elismert hatóanyag, amely a betegséggel kezdeti fázisban veszi fel a küzdelmet, ahelyett, hogy csak a tüneteket kezelné.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Leqembi engedélyeztetését július végén tagadta meg. Indoklása szerint a gyógyszer ugyan hatásos, de “a megfigyelt hatás a szellemi leépülés lassításában nem képes ellensúlyozni a súlyos mellékhatások kockázatát”. Az EMA szerint főleg agyvérzések veszélye áll fenn.

A brit hatóság ezzel összefüggésben közölte, hogy agyvérzés kockázata leginkább csak bizonyos genetikai adottságokkal rendelkező személyeknél áll fenn. Ez a diagnózisok 15 százalékát érinti. Ezen személyi kör számára a gyógyszert nem lehet felírni.

Nyitóképünk illusztráció.

Vészesen terjednek a világban a hamis gyógyszerek – a veszély itthon is egyre jelentősebb

A gyógyszerhamisítók kifinomult trükköket alkalmaznak világszerte, a kábítószer-kereskedők által kedvelt módszerekhez hasonlóan, a patikusok pedig legtöbbször maguk sem tudják, hogy hamisított gyógyszert árulnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.