Gazdaság hvg.hu 2024. május. 30. 08:36

Soha nem látott mélységbe zuhant a magyar születésszám

30 vagy 31 napos hónapban még soha nem született olyan kevés gyerek, mint idén áprilisban, sőt, egy kivétellel még az eddigi februárokból is magasabb szám érkezett.

6139 gyerek született idén áprilisban Magyarországon – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez 250-nel kevesebb a tavaly ilyenkorinál, de már az is egy ritka rossz szám volt, ahonnan most esett még tovább. Sokkal többet elmond a helyzetről az, hogy 30 vagy 31 napos hónapban ennyire alacsony születésszám még soha nem volt, sőt, egyetlen kivétellel (2022) még a 28/29 napos februárokban is mindig több gyerek született, mint most 30 nap alatt. Idén január és április között 25 468-an születtek, 2188-cal kevesebben, mint 2023 elején.

A teljes termékenységi arányszám, amely azt mutatja, hogy egy nő élete folyamán átlagosan hány gyereket szül, 1,33-ra esett vissza áprilisban és 1,37-re az év első négy hónapjában. A kormány rendszeresen azzal büszkélkedik, hogy ez a mutató hogyan nő, és ezt úgy teszik, hogy a történelmi mélypontot jelentő 2011-es 1,23-at hasonlítják össze a több évtizedes csúcsponttal, a 2021-es 1,61-gyel. Azóta viszont látszik, hogy az volt a csúcs, onnan már zuhan a mutató.

Hol van az a 160 ezer gyerek? Megpróbáltuk kideríteni, mire alapozza Orbán a demográfiai sikerpropaganda fő állítását

Egyre több gyereket vállalnak a magyarok, 2011 óta sokkal több baba születik, mint korábban – harsog a kormány új sikerpropagandája. A témát először Orbán Viktor dobta be a tusványosi beszédében, azóta kormányközeli elemzők is gyakran előhúzzák ezt. A számok viszont ennél sokkal bonyolultabb összképet mutatnak – ellenőriztük, mi igaz az állításokból.

A demográfiai statisztika másik oldala viszont legalább javul: 9396-an haltak meg áprilisban, 1060-nal kevesebben, mint egy évvel korábban. Az éves halálozási szám eddig 43 098, ami 2270-nel kevesebb a tavaly január–áprilisinál.

Áprilisban 3688 házasságot kötöttek, 223-mal többet, mint egy éve, éves szinten pedig eddig 10 757 új házasság van, a tavaly ilyenkorinál 1037-tel több. Vagyis a 2021–2022-es csúcstól messze vagyunk – úgy tűnik, mostanra összeházasodtak azok a párok, akik már rég együtt voltak, de a családtámogatások miatt le akarták papírozni a kapcsolatukat –, viszont a tavaly látott esés megállt.

Pár hónap, és kipukkad a Fidesz babavárólufija

Nagy vonalakban 20-30 százalékban nem szállítják a vállalt gyerekeket a csok- és babaváró-kedvezményezettek. 2024 második felében jár le az első babaváró-szerződések határideje, a legfrissebb adatok szerint 12 ezer szerződés összesen 115 milliárd forintban veszti el a kamattámogatást. A 2016-ban három gyereket vállaló csokosok határideje is most jön el – az esetek felében nem lett elég gyerek.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>