Gazdaság hvg.hu 2024. március. 28. 08:18

Elhunyt Daniel Kahneman közgazdasági Nobel-emlékdíjas tudós

Kahneman a közgazdaságtan lélektani és kísérleti kutatási eredményeinek döntéshozatalban játszott szerepéért kapta az elismerést kutatótársával közösen.

Kilencvenéves korában szerdán elhunyt Daniel Kahneman amerikai–izraeli pszichológus, közgazdasági Nobel-emlékdíjas tudós – jelentette be a lánya.

Az 1934. március 5-én Tel-Avivban született Kahneman a viselkedési közgazdaságtan egyik megalapítója. A Nobel-emlékdíjat Vernon L. Smith amerikai tudóssal közösen kapta 2002-ben azért a munkásságért, amellyel a közgazdaságtan lélektani és kísérleti kutatási eredményeinek döntéshozatalban játszott szerepét tárták fel.

Daniel Kahneman kutatásai jelentősek a kognitív pszichológia, ezen belül elsősorban a vizuális percepció területén, valamint tevékenysége meghatározó a szubjektív jóllét kutatásában.

Kahneman sikerkönyve, a Gyors és lassú gondolkodás a HVG Könyvek gondozásában jelent meg.

(Nyitóképünkön Barack Obama amerikai elnök a Szabadság-érdeméremmel tünteti ki Daniel Kahnemant 2013-ban. Fotó: AFP / Mandel Ngan)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.