Gazdaság hvg.hu 2024. március. 12. 08:29

Harmadával olcsóbban vehetünk húsvéti tojást, mint tavaly

Érdemes lehet 1-2 héttel előre beszerezni a tojásokat, mert húsvétkor helyi szintű hiányok előfordulhatnak.

Húsvétkor 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ez mintegy harmadával olcsóbb, mint a tavalyi ár az ünnep idején – erről közölt elemzést az agroinform.hu. A portál szerint a hazai termelők alkalmazkodnak a húsvét idején tapasztalható magasabb keresletnek, de aki biztosra akar menni, jobban teszi, ha 1-2 hétre előre beszerzi a tojásokat, mivel helyi szintű hiányok kialakulhatnak. Az elemzés arról ír, hogy a hazai önellátottság 80 százalékos, amit csúcsidőszakban importból egészít ki a kereskedelem.

A lapnak Héjja Csaba, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzője nyilatkozott, aki szerint az idei alacsonyabb ár a takarmányköltségek kedvező alakulásának köszönhető, ami miatt alacsonyabbak a termelés költségei.

Az agroinform.hu szerint húsvét után 50-55 forintra is visszaeshetnek az árak a falusi portákon tartott tyúkok tojásai miatt, hosszú távon azonban elkerülhetetlennek látszik az árak emelkedése az eszközbeszerzések és az energia- és munkabérköltségek növekedése miatt, illetve a madárinfluenza is további kockázatot jelenthet.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.