A DK szerint „bizonyító erejű, hogy a rendszeren belülről érkezik egy ilyen nyilatkozat”.
A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés, költségvetési csalás és pénzmosás bűncselekményi gyanúja miatt feljelentést tesz azután, hogy Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Partizánnak vasárnap adott interjújában arról beszélt, rossz minőségű munkát végző kommunikációs céggel kellett túlárazott szerződést aláírnia, amikor a Diákhitel Központot vezette – közölte a párt.
Magyar Péter az interjúban a vállalatnál töltött idejéről azt mondta, szeretett ott dolgozni, de volt Rogánhoz köthető oka is, hogy ki akart onnan lépni. Felidézte, hogy az éves, több százmilliárdos állami kommunikációs tendereket mindig megnyeri egy cég és kvázi azzal kell leszerződnie mindenkinek. A Diákhitel Központnak is ezzel a céggel kellett leszerződnie, és egyrészt nem voltak megelégedve a szolgáltatás minőségével, másrészt az ilyen kommunikációs szereplőktől a piaci árhoz képest sokszorosan (volt, hogy háromszorosan, máskor hatszorosan) túlárazott ajánlatokat kapott, amiknek az aláírását nem akarta vállalni, több körben is megtagadta, mire jelezték neki, hogy „ezt nem kéne”.
Három év alatt 714 százalékos növekedés - mit tudnak azok a cégek, amelyekkel Magyar Péter szerint kötelező volt szerződniük az állami cégeknek?
A szinte semmiből pillanatok alatt százmilliárdos árbevétel - ezt produkálta az a két kommunikációs cég, amelyeket Magyar Péter állami hátszelű túlárazással vádol, és amelyeknek az utcai óriásplakát-kampányai elől 2017 óta elmenekülni is lehetetlen volt. A Diákhitel Zrt. volt vezetője nagyvadra lő, de minimum kétséges, mit tudna bizonyítani a vádjaiból.
A DK szerint „bizonyító erejű, hogy a rendszeren belülről érkezik egy ilyen nyilatkozat, ami azt is jól mutatja, hogy az ilyen ügyek mindennapossá váltak az orbáni hatalomgyakorlás nyomán”.
Hozzátették: „Kíváncsian várjuk, hogy Polt Péter legfőbb ügyész most milyen kifogással fogja kimosdatni a rendszer működtetőit!”
Ahogy beszámoltunk róla, Magyar állításai után elsőként Vona Gábor pártja, a Második Reformkor tett feljelentést és fordult az Integritás Hatósághoz. Szerintük hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja áll fenn.
Magyar Péter néhány nappal a Novák Katalinhoz és Varga Judithoz kapcsolódó kegyelembotrány kirobbanása után fordult szembe a NER-rel: először azt írta, K. Endre ügyében többen is hibáztak, majd a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal befolyását kritizálta, végül másfél órás interjúban tálalt ki kormányzati körökből érkező különböző nyomásgyakorlási kísérletekről, a propagandagépezet működéséről és a korrupcióról. Ez követően szóváltásba került Havasi Bertalannal, Orbán sajtófőnökével, és üzent Tiborcz Istvánnak is.
Arról, hogy hova vezethet Magyar szembefordulása a NER-rel, ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
Varga Judit volt férje is beállt a NER-t bírálók, a kibeszélők sorába: Magyar Péter többet tud, mint amit írt, de mennyit árthat?
Ne féljetek! - ezzel, az akár politikai "csatakiáltásnak" is beillő sorral zárta Magyar Péter az Orbán Viktor és a Fidesz rendszerét tőle és másoktól is szokatlanul élesen bíráló posztját, amit a volt felesége, Varga Judit és az államfő lemondása után tett közzé. Magyar a rogánozó, hatalomgyárat és lopást emlegető nyilatkozatban maga is lemondott minden állami tisztségéről.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.