Gazdaság hvg.hu 2023. október. 31. 05:55

A BKK több mint 27 százalékkal tudta növelni idén a jegybevételeit

Volt ugyan áremelés, de az ekkora növekedést nem indokolna. A többség egyelőre automatából veszi a jegyét, de érezhetően nőtt a kereslet a mobiljegyek iránt is.

Az idei év első 9 hónapjában 51,1 milliárd forint volt a BKK bevétele a jegy- és bérleteladásokból, még 2022 első háromnegyed évében csak 40,1 forint volt ugyanez az összeg – közölte a BKK a Telex megkeresésére.

Ez azt jelenti, hogy 2023-ban eddig 27,4 százalékkal, vagyis az áremeléseknél indokoltnál nagyobb mértékben növekedtek a BKK jegyárbevételei.

A főváros közlekedési cége szerint ennek oka lehet többek között, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után többen használják a tömegközlekedést. Megemlítették azt is, hogy kiterjesztették az első ajtós közlekedési rendet és fokozta az ellenőrzéseket.

Az idei év első kilenc hónapjában

  • a pénztárakból és ügyfélközpontokból származó bevétel az összbevétel 18 százalékát,
  • az automatás értékesítés az 52 százalékát,
  • az online értékesítés a 24 százalékát tette ki,
  • a maradék 6 százalék pedig az üzleti ügyfelek, valamint a viszonteladó partnerek értékesítéseiből származik.

A BKK szerint egyértelműen látszik, hogy óriási igény van az új, innovatív megoldásokra. Erre enged következtetni az is, hogy a FUTÁR applikációt 4-500 ezer ember használta havonta, a BudapestGO-t pedig most már 1,2 millióan használják. Az is beszédes adat, hogy amíg a mobiljegyek aránya a BudapestGO indulása előtt 10-12 százalék volt, addig ez mára közel 30 százalékra nőtt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.