Kevés a résztvevő, a költségek viszont emelkedtek.
A szabadtéri sportesemények többsége még mindig nem heverte ki a járványt, a sportolók elég nagy hányada nem tért vissza ezekre a versenyekre. Miközben pedig a szervezők bevétele az alacsonyabb létszám miatt csökkent, költségeik drasztikusan emelkedtek, így egyre többen kénytelenek lehúzni a rolót. Egy-két éven belül a rendezvények negyede-ötöde eltűnhet.
Kocsis Árpád, a számos fővárosi és vidéki eseményt, egyebek mellett a Vivicittát és a Budapest Maratont is szervező BSI Sport Kft. ügyvezető tulajdonosa úgy fogalmazott a G7.hu-nak: bár 2023-ban látványos volt a növekedés, a versenyeik többségén így is csak a 2019-es szint nagyjából 70 százalékát sikerült elérni. Máshol is ezek a tapasztalatok.
Keczán Pál, akinek a cége négy vidéki verseny szervezése mellett 40 országba szállít és gyárt befutóérmeket, azt mondta, hogy a szervezők hazai és nemzetközi szinten is 10-30 százalékkal kevesebbet rendelnek, az ilyen, versenyzőknek szánt ajándékokból.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.