Gazdaság Lengyel Miklós 2023. szeptember. 12. 11:32

“Franciaország gazdasága nem működhet vendégmunkások nélkül”

Ezt hangsúlyozta a francia kormány családügyi minisztere abban a vitában, mely az új bevándorlási törvényről folyik Franciaországban, ahova a bevándorlók csaknem egyharmada Európából érkezik.

Kaphatnak-e tartózkodási engedélyt Franciaországban azok a bevándorlók, akik illegálisan érkeztek az országba, de olyan területeken dolgoznak, ahol nincs hazai munkaerő, és ezért nagy szükség van rájuk? Erről vitáztak a hétvégén a Les Echos című gazdasági lap kerekasztalán, ahol Aurore Bergé családügyi miniszter kifejtette, hogy szükség van vendégmunkásokra a francia gazdaság normális működéséhez, épp ezért legalizálni lehet azokat a migránsokat, akik fontos munkaterületeken dolgoznak.

“Nem hiszem, hogy nem tudnánk kompromisszumot találni“ - hangsúlyozta a miniszter, aki tudja, hogy szüksége van a kormánynak a jobboldali Köztársaságiak (franciául: Les Républicains) párt támogatására a parlamentben az új bevándorlási törvény elfogadásához. Csakhogy a Köztársaságiak vezére közölte: ez vörös vonalat jelent! “Ha ezt átlépjük, akkor megkezdődhet több százezer migráns tartózkodásának legalizálása” - hangoztatta Eric Ciotti, aki szerint ez új felhívás lenne egy következő migránshullámra.

A miniszter, aki korábban a liberális kormánypárt parlamenti frakcióvezetője volt, rámutatott arra, hogy “a nagyipar vezetői, a szakmai szervezetek mind-mind a vendégmunkás-import mellett foglalnak állást.”

A francia miniszter ezért azt javasolta, hogy “tegyünk határozott különbséget a migráció és a vendégmunkások közé. Az illegális migrációt drasztikusan csökkenteni kell, míg a vendégmunkások importját növelni.”

Holtponton az új bevándorlási törvény vitája

Emmanuel Macron francia elnök februárban terjesztette elő az új törvény tervezetét, mely megkönnyítené a vendégmunkások alkalmazását a francia gazdaságban, mely munkaerőhiánnyal küszködik olyan fontos ágazatokban, mint például az építőipar, a turizmus, a vendéglátás vagy a házhozszállítás. Franciaország a világ elsőszámú turistacélpontja: a kormány 34-36 milliárd eurós bevételre számít az idén.

Ősszel lesz a törvényjavaslat vitája a parlamentben - erősítette meg Elisabeth Borne miniszterelnök. Az új bevándorlási törvény jelenleg a szenátus előtt van, de tekintettel a téma érzékenységére, gyors eredményre senki sem számít. A liberális kormánypártnak nincs többsége, ezért a republikánusok nélkül nem reménykedhet a törvényjavaslat elfogadásában. A Köztársaságiak viszont szigorítani akarják a törvényjavaslatot, mert attól tartanak, hogy a szélsőjobboldali Marine Le Pen mozgalma megszerzi az ő szavazóik egy részét. Marine Le Pen politikájának egyik alappillére a migráció elutasítása.

A bevándorlók csaknem egyharmada európai Franciaországban

Mit mutatnak a számok? Franciaország területén 67,6 millió ember él, ebből 5,2 millió a külföldi állampolgár. A viszonyok furcsaságát mutatja, hogy az 5,2 millió külföldi közül 800 ezer már Franciaország területén született.

A bevándorlók száma hivatalosan 7,7 millió, köztük van már 2,5 millió olyan migráns, aki megkapta az állampolgárságot. A bevándorlók száma és aránya egyre nő: jelenleg már meghaladja a francia lakosság 10 százalékát. A második világháború után 1946-ban ez még csak 4,6 százalék volt.

Honnan jönnek a bevándorlók? A legtöbben Afrikából (41 százalék), 32 százalék Európából és 16 százalék Ázsiából.

Közben egyre több francia születik külföldön: már 1,7 millió ilyen francia állampolgár van.

A gazdaságban nemigen vizsgálják a bevándorló munkaerő részesedését, mert “ez politikailag ingoványos terület” - fogalmazott a gyáriparosok szövetségének elnöke, aki a La Croix című katolikus lapnak nyilatkozott. A legutolsó hivatalos kimutatás 2017-ből datálódik.

A Radio France riportja ezért csak becsléseket tartalmaz, de kiderül belőle, hogy például az építőiparban Franciaország legnépesebb régiójában - Ile de France - Párizs környékén a munkavállalók 60 százaléka külföldi. Egész Franciaországban a szociális gondozók 40 százalék a migráns, a vendéglátóiparban ez az arány mintegy 20 százalék.

Jövőre Párizsban rendezik meg az olimpiát, a különböző ellenőrzések során kiderült: nagyon sok bevándorló szorgoskodik az építkezéseken.

Tavaly a francia állam 52 570 tartózkodási engedélyt adott ki azzal az indokkal, hogy az illető munkájára Franciaországnak szüksége van. Ez 45 százalékos növekedés az előző évhez képest. Egy évtizede folyamatosan növekszik a vendégmunkások száma Franciaországban, és ez a tendencia egyre gyorsul - állapítja meg a közszolgálati rádió riportja.

zöldhasú
Hirdetés